Részletes keresés

Első fokon 10 év fegyházra ítélt budapesti kábítószer-kereskedő ügyét tárgyalja január 31-én kedden 10:30 órától a Fővárosi Ítélőtábla a Szegedi Ítélőtábla fszt. 11-es tárgyalójában. (Az ügyben a Szegedi Ítélőtábla kirendelés alapján jár el.) 
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a halált okozó testi sértés miatt M. N. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 5 év börtön és 5 év közügyektől eltiltás lett. A táblabíróság kimondta: a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt M. J. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon hozott ítéletét. A vádlott büntetésének tartamát a táblabíróság 10 évről 13 évre súlyosította, egyebekben az I. fokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki Ny. Z. M. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, ezért őt 2 év, végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte.
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a halált okozó testi sértés bűntette miatt Sz. I. vádlott ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás mértékét a táblabíróság 6 év börtönről és 6 év közügyektől eltiltásról egyezően 4 évre enyhítette. Az ítélet indoklásában elhangzott: tekintettel a cselekmény összes körülményére, a cselekmény súlyára és a vádlott társadalomra veszélyességére az I. fokú bíróság eltúlzottan súlyos büntetést szabott ki.

A Gyulai Törvényszék által megállapított tényállás lényege szerint a fiatal férfi és édesapja összeszólalkozott az utcán. A vádlott egy katonai késsel nyakon, a felsőtestén és mindkét combján megszúrta a vele rossz viszonyban lévő apját és a felkarján megsebesítette az apa segítségére siető unokatestvérét. Az apa az elszenvedett szúrások – közte a szív áthatoló szúrt sérülése - miatti elvérzés folytán a helyszínen életét vesztette.

A Szegedi Járásbíróság nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntett miatt V. Z.-né vádlottat jogerősen 1 év 6 hónap próbaidőre próbára bocsátotta, egyúttal elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét, és külön magatartási szabályként arra kötelezte, hogy a budapesti Holokauszt Emlékközpontot egy alkalommal látogassa meg, és azt a pártfogó felügyelő irányába igazolja.
 
A Szegedi Járásbíróság március 8-án elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket társtettességben, jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hétfőn vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2017. április 08-ig tart.
 
A Szegedi Törvényszék a mai napon nem jogerősen bűnösnek mondta ki P. L. I.r. és B. Z. III.r. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettében, ezért I.r. vádlottat 264.000,- forint pénzbüntetésre ítélte, míg III.r. vádlottat 2 évre próbára bocsátotta. A bíróság P. L. I.r., és V. G. II.r. vádlottakat felmentette az ellenük hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és társtettességben elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól.
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszéknek a felperes keresetét elutasító ítéletét abban a polgári perben, amelyet K. Ede indított a Nemzeti Nyomozó Iroda jogutódjával, a Készenléti Rendőrséggel, a Legfőbb Ügyészséggel, a Fővárosi Törvényszékkel és a Fővárosi Ítélőtáblával szemben, és amelyben közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítéseként 25 millió forintot követelt.

A Szegedi Járásbíróság a hétvégén nem jogerősen elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt péntek este vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2015. december 21-ig tart. 
 

A büntetés-végrehajtási bíró a mai napon - a több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt - B. L. elítéltet az életfogytig tartó fegyház fokozatú szabadságvesztésből nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta annak megállapítása mellett, hogy az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll. 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak és annak a nőnek az előzetes letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatóak terrorizmus finanszírozásának bűntette elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2018. április 09-ig tart.
 
A Szegedi Járásbíróság szombaton elrendelte annak a férfinak a házi őrizetét, akit hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt csütörtökön vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított házi őrizete 2015. március 14-ig tart. 
 
Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt hétfőn vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. november hó 07. napjáig tart. 
 

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható rablás bűntettének elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2020. június hó 21. napjáig tart.

A Szegedi Törvényszék bűnösnek mondta ki D. A.-né I. r. és D. A. II. r. vádlottakat társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében, ezért az I. r. vádlottat 6 év  fegyházban, míg a II. r. vádlottat 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és mindkét vádlottat 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatóak feltételes szabadságra.

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a macedón állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, akit különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. augusztus 18-ig tart.
 
A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt csütörtökön vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. augusztus 21-ig tart.
 
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki C. S. vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettében, ezért őt 6 év 6 hónap fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.