Részletes keresés
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az Európai Jogakadémia (ERA) közös, „Interregionális és gyakorlat orientált igazságügyi képzés EU polgári jogi területen” című projektjében zajló szeminárium-sorozat utolsó állomásához ért. A 2017. március 2-3-án, Omšenieben megrendezett, „Határon átnyúló öröklés: az új öröklési rendelet a joggyakorlatban” című képzésen Breczkáné dr. Békési Gabriella, a Nyíregyházi Járásbíróság bírája, az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat szaktanácsadója tartott előadást.
.
Az Országgyűlésben 2023. május 8. napján elhangzott, a Jászberényi Járásbíróság Elnökét érintő képviselői felszólalással összefüggésben, a Szolnoki Törvényszék álláspontja a következő:
A Jászberényi Járásbíróság Elnöke és Jászberény Város Polgármestere közötti hozzátartozói kapcsolat nem keletkeztet jogszabályi összeférhetetlenséget sem a bíróság elnöke, sem a polgármester esetében.
A Jászberényi Járásbíróság működése során mindig betartotta és betartja, illetőleg mindig betartatta és betartatja a jogszabályokat. A felszólaló országgyűlési képviselő szubjektív érzetének sem ténybeli, sem jogi alapja nincs. A Polgármester megválasztása óta egyetlen olyan ügyben sem járt el a Jászberényi Járásbíróság, amely akár a Polgármester személyét, akár a Polgármesteri Hivatalt érintette volna.
Az Alaptörvény 26. cikkének (1) bekezdése szerint a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve – a bíróságok minden ügyben az Alaptörvény és az irányadó eljárási törvény keretei között járnak el.
Szolnok, 2023. május 12.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya