Részletes keresés

A Balassagyarmati Járásbíróság 2019. május 8-án nemzetközi bűnügyi jogsegély keretében biztosította a szabadságvesztés büntetését a Balassagyarmati Fegyház- és Börtönben töltő vádlott meghallgatását, akivel szemben a romániai Nagyszebeni Törvényszék folytat büntetőeljárást csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

Típus: Szabályzat Sorszám: 5 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2021

A bírósági közvetítői eljárás

A közvetítés – vagy más néven mediáció – egy olyan, a hagyományos vitarendezési (peres) eljárásoktól lényegesen eltérő megoldás, melynek az a célja, hogy a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezéssel zárják le a vitájukat. Ehhez a vitában nem érintett, semleges, pártatlan harmadik személy (mediátor) segítségét veszik igénybe.

A bírósági közvetítés mindezeken túl ahhoz is segítséget nyújt, hogy a per megindulásakor, illetve a per folyamán bármikor, (fellebbviteli eljárásban is) gyorsan, hatékonyan rendezhető legyen a jogvita. A közvetítői eljárás igénybevételével a már elkezdődött per néhány hét alatt befejezhető. A bírósági közvetítés lehetővé teszi, hogy a felek per helyett párbeszéd útján megállapodásra jussanak.

Mi a közvetítői eljárás előnye a perhez képest?

A közvetítői eljárás lényegesen gyorsabb, rugalmasabb, mint a bírósági peres eljárás. A közvetítői eljárásban nem fordulhat elő az, mint ami egy perben, hogy az egyik fél nyer, a másik pedig veszít. A bíróságon dolgozó közvetítő kapcsolatba lép a felekkel, közvetlen, oldott légkörben segít nekik a konfliktus feltárásában és abban, hogy maguk találják meg a megoldást a problémájukra. A megegyezéssel mindkét fél nyer, miközben a megegyezés növeli a felek egymás iránti bizalmát, és javítja a konfliktus miatt megromlott kapcsolatokat is.

További előnye még, hogy a bírósági közvetítői eljárás - a bírósági tárgyalással szemben - nem nyilvános, sőt a bírósági közvetítőnek az eljárás során tudomására jutott tényekkel, adatokkal kapcsolatban szigorú titoktartási kötelezettsége van. Tehát az előtte elhangzottakról a perben eljáró bírónak sincs tudomása. A felek közös döntésén múlik, hogy az elhangzottakról kinek mit hoznak a tudomására.

Van-e pénzbeli előnye a bírósági közvetítésnek?

A bírósági közvetítés illetékmentes, a bírósági közvetítőnek nem kell díjat fizetni és sikeres megállapodás esetén a felek a perben – 90% - 70% - 50% illetékkedvezményben részesíthetők.

Kinek érdemes igénybe venni, és milyen esetekben a bírósági közvetítői eljárást?

Bárki bírósági közvetítőhöz fordulhat a vitás ügyével. Az eljárásban az vehet részt, akinek peres vagy perenkívüli ügye már folyamatban van a bíróságon.

Közvetítés per nélkül

Akinek nincs peres ügye folyamatban és nem is kíván pereskedni a vitás ügyében vagy nem bírósági közvetítőhöz kíván fordulni a folyamatban lévő perében, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján található névjegyzékben szereplő közvetítők közül is választhat. A névjegyzékben lévő mediátorok közvetítő tevékenységéért díjat kell fizetni és felszámíthatják az egyéb költségeiket is, melyek kifizetése a hozzájuk forduló feleket terheli.

Milyen típusú viták rendezhetők bírósági közvetítéssel?

  • családjogi viták, például házasság felbontása, gyermekelhelyezés, illetve szülői felügyeleti jog gyakorlása tárgyában indult jogvita, láthatási, vitás kapcsolattartási jog körében, vagyonmegosztás esetén
  • szerződéses (pl.: devizahiteles perek!) és szerződésen kívüli jogviták, kártérítés, szavatosság, birtokvita, szomszédjogok
  • gazdálkodó szervezetek egymás közötti vitái
  • munkajogi viták, amelyben a munkáltató és a dolgozó között rendezhetők a munkabérrel
  • munkaviszonnyal, munkaszerződéssel kapcsolatos vitás kérdések
  • 2018. január 1. napjától egyes közigazgatási perekhez kapcsolódó jogviták

Mikor nincs helye közvetítésnek?

Nem lehet igénybe venni a közvetítői eljárást végrehajtási, apaság megállapítása iránti, gondnokság alá helyezési, a gondnokság megszüntetésére irányuló perekben. Nincs helye akkor sem közvetítésnek, ha a felek között erőszakos előzmény volt vagy valamelyik fél pszichés vagy kóros állapota miatt.

Hogyan zajlik a közvetítői eljárás?

A bírósági közvetítő segít a felek közti párbeszéd helyreállításában. A felek álláspontjának meghallgatását követően a felek közti írásbeli megállapodás, létrejöttét és annak jóváhagyását segíti. A megállapodást a felek és a közvetítő is aláírja. Ha a felek meg tudnak egyezni, a megállapodásnak azt a részét, amiben a jogvitájukkal bírósághoz fordultak, a peres ügy bíróságának bírája az egyezséget ítélet hatályú végzéssel jóváhagyhatja, ha ezt a felek közösen kérik.

A közigazgatási perhez kapcsolódó bírósági közvetítői eljárásban a felek egyezséget kötnek. A felek között létrejött egyezséget a bírósági közvetítő a közvetítés befejezéseként írásba foglalja és az egyezséget a peres ügy bíróságának megküld. A perbíróság az egyezséget megvizsgálja és jóváhagyhatósága esetén ítélet hatályú végzésbe foglalva jóváhagyja.

Ugyanakkor abból sem származik a feleknek hátránya, ha nem sikerül megállapodni, egyezséget kötni a közvetítői eljárás keretében. Ebben az esetben a bíróság a peres eljárást lefolytatja és a bíróság dönti el a jogvitát. A peres eljárás folytatását a felek is kérhetik.

Mi a kötelező közvetítés?

A 2014. március 15-től hatályos Ptk. Családjogi Könyve bevezette a kötelező közvetítés fogalmát a szülői felügyeleti jog rendezése érdekében, a szülő-gyermek közötti kapcsolattartás és a gyermek harmadik személynél való elhelyezése körében, beleértve a határon átnyúló jogvitákat is.

Ez azt jelenti, hogy ezekben a perekben a bíró kötelezheti a feleket, hogy kölcsönösen együttműködve forduljanak közvetítőhöz és vegyenek részt az első közvetítői megbeszélésen, ahol meghallgatják a közvetítő tájékoztatóját. A közvetítői eljárás megindulása és lefolytatása ebben az esetben is a felek önkéntes döntésén múlik.

A közvetítésre kötelező, nem fellebbezhető végzésével a bíróság egyidejűleg felfüggeszti a per tárgyalását. Az eljárás folytatása után – a felek közös kérelmére – a bíróság jóváhagyhatja a közvetítői eljárásban kötött megállapodásukat, mint perbeli egyezséget és rendelkezik a peres illeték mérsékléséről. Amennyiben nem vezetett eredményre a közvetítés, a per folytatódik és a vitás kérdésekben a bíróság dönt.

A házasság felbontása iránti perekben a bíró – ha indokoltnak látja - ajánlhatja a feleknek, hogy menjenek el és próbáljanak megállapodni a vitás kérdésekben közvetítő segítségével. Természetesen a közvetítői eljárás javasolható nemcsak családjogi, hanem más közigazgatási, polgári, gazdasági, munkaügyi perekben is, és a peres eljárás bármely szakaszában.

Hogyan kezdeményezze a bírósági közvetítést?

A bíróságok honlapjáról letölthető vagy az ügyfélfogadási irodákban hozzáférhető nyomtatványok között megtalálható a bírósági közvetítés lefolytatása iránti KÉRELEM, de a közvetítés lefolytatását saját kezűleg írt kérelemben is kérheti, a felek elérhetőségi adatai feltüntetésével (név, cím, e-mail cím, telefonszám), hogy a közvetítő elérhesse a feleket. Ha csak az egyik fél nyújtja be a kérelmet a bíróságra, kérésére a bírósági közvetítő megszerzi a másik fél beleegyezését is. A kérelem benyújtását követően néhány napon belül felveszi a kapcsolatot a felekkel akár emailen, vagy telefonon, hogy időpontot egyeztessen az első közvetői megbeszélésre.

Amennyiben az első közvetítői megbeszélést követően úgy döntenek, hogy részt kívánnak venni a bírósági közvetítői eljárásban, a bírósági közvetítő előtt egy erre irányuló Nyilatkozatot kell közösen aláírniuk, amivel elindul a közvetítői eljárás.

Ki lehet bírósági közvetítő és hol találja?

Bírósági közvetítő az a bírósági titkár, rendelkezésre álló állományban lévő nyugalmazott bíró – 2014. március 15-től - bíró lehet, aki rendelkezik az ehhez szükséges szakmai képzettséggel és az Országos Bírósági Hivatal elnöke bírósági közvetítővé jelölte ki.

Az országban kijelölt bírósági közvetítők névjegyzéke elérhetı a www.birosag.hu oldalon.

A Székesfehérvári Törvényszék területén működő bírósági közvetítők.

Válassza a bírósági közvetítést!

Keresse a bírósági közvetítőket!

A Székesfehérvári Törvényszékre érkezett visszajelzések a bírósági közvetítés jogintézményéről, a bírósági közvetítők munkájáról

 

Az Országos Bírói Tanács 2014. június 2-3-án kihelyezett ülést tartott a Debreceni Ítélőtáblán. A tanácskozás résztvevőit Dr. Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke köszöntötte.

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt H. J. R. és társa ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokon meghozott ítéletét. 

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Kép

A közigazgatási eljárásokban is egyre több az eredményes bírósági közvetítés.

2024. július 16-19.

Puskásné dr. Csorba Éva

email: kozvetito5bacs@birosag.hu

tel: 76/519-519/254

hivatali mobil: 06-20-368-9357

 

2024. július 22-26.

Puskásné dr. Csorba Éva

email: kozvetito5bacs@birosag.hu

tel: 76/519-519/254

hivatali mobil: 06-20-368-9357

 

2024. július 29. – augusztus 2.

dr. Páncél Rita

e-mail: kozvetito4bacs@birosag.hu

tel: 77/421-444

 

2024. augusztus 5-9.

dr. Páncél Rita

e-mail: kozvetito4bacs@birosag.hu

tel: 77/421-444

 

2024. augusztus 12-16.

dr. Thuránszky Nóra

e-mail: kozvetito1bacs@birosag.hu

tel: 79/322-144

hivatali mobil: 06-20-468-2610

 

2024. augusztus 21-23.

dr. Thuránszky Nóra

e-mail: kozvetito1bacs@birosag.hu

tel: 79/322-144

hivatali mobil: 06-20-468-2610

2025. július 16-18.

Puskásné dr. Csorba Éva

email: kozvetito5bacs@birosag.hu

tel: 76/519-519/254

hivatali mobil: 06-20-368-9357

 

2025. július 21-25.

Puskásné dr. Csorba Éva

email: kozvetito5bacs@birosag.hu

tel: 76/519-519/254

hivatali mobil: 06-20-368-9357

 

2025. július 28. – augusztus 1.

dr. Thuránszky Nóra

e-mail: kozvetito1bacs@birosag.hu

tel: 79/322-144

hivatali mobil: 06-20-468-2610

 

2025. augusztus 4-8.

dr. Páncél Rita

e-mail: kozvetito4bacs@birosag.hu

tel: 77/421-444

 

2025. augusztus 11-15.

dr. Páncél Rita

e-mail: kozvetito4bacs@birosag.hu

tel: 77/421-444

 

2025. augusztus 18-19.

dr. Thuránszky Nóra

e-mail: kozvetito1bacs@birosag.hu

tel: 79/322-144

hivatali mobil: 06-20-468-2610

2017. július 17. (hétfői) napjával a bíróságokon egy hónapos törvénykezési szünet veszi kezdetét, amely augusztus 18. napjáig, péntekig tart. A bíróságok az ezt követő hétfőtől - augusztus 21-től - tárgyalnak ismét rendszeresen.

Perbeszéd helyett párbeszéd - Vitarendezés bírósági közvetítéssel

A közvetítés – vagy más néven mediáció – egy olyan, a hagyományos vitarendező (peres) eljárásoktól lényegesen eltérő megoldás, melynek az a célja, hogy a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezéssel zárják le a vitájukat. Ehhez a vitában nem érintett semleges, pártatlan harmadik személy (mediátor) segítségét veszik igénybe.
2014. március hó 01-től már a Balassagyarmati Törvényszéken is lehetőség van a mediáció igénybevételére.

A bíróságon indult  ügyekben is lehetőség van a jogviták peren kívüli, közvetítői eljárásban történő rendezésére, melyet díjmentesen segít elő a kijelölt bírósági közvetítő. Erről a perben az idézéssel egyidejűleg kapnak tájékoztatást a peres felek. A bírósági közvetítésről bővebben a www.birosag.hu honlapon  lehet tájékozódni.

A bírósági közvetítői eljárást kezdeményező  formanyomtatványok a www.birosag.hu oldalon találhatóak meg.

A Balassagyarmati Törvényszék területén  két járásbíróságon került kijelölésre mediátor:

A  Balassagyarmati Járásbíróságon a bírósági közvetítő bírák és titkárok:

Ügyfélfogadási ideje: hétfőnként: 9 -16 óráig
Elérhetőségük: Telefon: 06-35/501-200 /222  mellék vagy

dr. Papp Andrea bíró                                      kozvetitobgyjb1@birosag.hu
dr. Várszegi Andra bíró:   06-30/439-5346; kozvetito2bgyjb@birosag.hu
dr. Lőrik Anikó titkár:       06-30/437-7082; kozvetito3bgyjb@birosag.hu  
 

A Salgótarjáni Járásbíróságon a bírósági közvetítést: 

Ügyfélfogadási ideje: hétfőnként: 9-14 óráig
Elérhetőségük: Telefon: 06-32/310-040 vagy

Fülöpné dr. Kollár Ilona bíró: 06-30/439-0862; kozvetito1stjb@birosag.hu
dr. Kazinczi Ildikó bíró                                 kozvetito2stjb@birosag.hu
dr. Józsa Lívia bíró:  06-30/447-8204;        kozvetito3stjb@birosag.hu
dr. Tóth-Juhász Szilvia                                 kozvetites4bgyjb@birosag.hu       

A bírósági közvetítői eljárás részletes tájékoztatója és videója elérhető az alábbi linken:

https://birosag.hu/ugyfeleknek/birosagi-kozvetites/tajekoztato-az-eljarasrol

A Debreceni Törvényszék bírósági közvetítői:

 

Debreceni Járásbíróság

 dr. Pallagi Orsolya, bírósági titkár

 4024 Debrecen, Arany János u. 25-31.

Telefon: 

06-52-521-821/1348-as mellék

E-mail: 

kozvetito12dbtvsz@birosag.hu

Ügyfélfogadás: 

kedd: 08 -12:00         

     

 

Debreceni Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma

dr. Bereczki Péter, bírósági titkár

4024 Debrecen, Arany János u. 25-31.

Telefon: 

06-52-521-555/1209-es mellék

E-mail: 

kozvetito14dbtvsz@birosag.hu

Ügyfélfogadás: 

kedd és csütörtök: 14:00-16:00

_________

dr. Maka Rebeka, bírósági titkár

4024 Debrecen, Arany János u. 25-31.

Telefon: 

06-52-521-555/1209-es mellék

E-mail: 

 kozvetito11dbtvsz@birosag.hu

Ügyfélfogadás: 

szerda 14.00-16.00 és csütörtök 14.00-16.00 óra

                                 

Berettyóújfalui Járásbíróság      

 dr. Görömbeiné dr. Buzsáki Emőke, bírósági titkár

4100 Berettyóújfalu, Kossuth u. 33.

Telefon: 

06-54-400-111

E-mail: 

kozvetito19dbtvsz@birosag.hu

 

 

 

Dr. Bazsó Bernadett

e-mail: kozvetito10szfvar@birosag.hu

tel.: +36 30 828 5322

 

Dr. Borza Diána

e-mail: kozvetito1szfvar@birosag.hu

tel.: +36 30 567 8051

 

Dr. Drávay-Farkas Helga

e-mail: kozvetito2szfvar@birosag.hu

tel.: +36 30 576 4797

 

Dr. Rágyanszki György

e-mail: kozvetito9szfvar@birosag.hu

tel.: +36 30 301 5092

 

Ügyfélfogadás:

a Székesfehérvári Járásbíróságon, előzetes bejelentkezés alapján minden pénteken 8 és 12 óra között,

a megye többi járásbíróságán az ügyfélfogadás előzetes időpont egyeztetés alapján történik!

Fontos tudni, hogy a bírósági közvetítők közvetlenül hívhatóak telefonon és elérhetőek e-mailben.

 

Perbeszéd helyett párbeszéd - Vitarendezés bírósági közvetítéssel

A közvetítés - vagy más néven mediáció - egy olyan, a hagyományos vitarendező (peres) eljárásoktól lényegesen eltérő megoldás, melynek az a célja, hogy a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezéssel zárják le a vitájukat. Ehhez a vitában nem érintett semleges, pártatlan harmadik személy (mediátor) segítségét veszik igénybe.

Bírósági közvetítés mikor vehető igénybe?

A bírósági közvetítői eljárásnak feltétele, hogy a felek között peres vagy peren kívüli eljárás folyamatban legyen. Peres eljárás esetén a közvetítői eljárás időtartamára - a per a felek közös kérelmére - szünetelhet.

Mik a közvetői eljárás előnyei a perhez képest?

A mediáció másféle problémamegoldási eljárás, mint a per, leginkább abban különbözik, hogy a felek maguk hozzák meg a döntést a saját ügyükben, a közvetítői eljárás a párbeszédhez biztosít lehetőséget. A megegyezés növeli a felek egymás iránti bizalmát és javítja a kapcsolatot is.

Vannak-e pénzbeli előnyei a bírósági közvetítésnek?

A bírósági közvetítői eljárás ingyenes, azonban az igénybevételéhez elengedhetetlen per (vagy peren kívüli eljárás) az Illetéktörvény rendelkezései szerinti illeték megfizetésével jár, de - szintén az Illetéktörvény alapján - a perben (peren kívüli eljárásban) az alábbi illetékkedvezmények vehetők igénybe a bírósági közvetítői eljárással összefüggésben:

  1. Az illeték a peres eljárás illetékének 10%-a
    • ha az első tárgyaláson a per szünetelésére kerül sor, és a per e szünetelés folytán megszűnik;
    • ha a felek az első tárgyaláson egyezséget kötnek;
  2. Az illeték a peres eljárás illetékének 30%-a, ha az első tárgyalást követően az eljárás szüneteléssel vagy a felperes keresetétől való elállása folytán szűnik meg, illetőleg a per megszüntetését a felek közösen kérik.
  3. Az illeték a peres eljárás illetékének 50%-a, ha az egyezségkötésre az első tárgyalást követően kerül sor.

Ha a per szünetelés folytán szűnik meg, a bíróság az eljárást kezdeményező felet kötelezi az illeték megfizetésére.

A 10 % illetékkedvezményt a nemperes eljárásokban megfelelően alkalmazni kell, ha a kérelemtől való elállásra a bíróság érdemi határozatának meghozatala előtt kerül sor.

Milyen típusú viták rendezhetők bírósági közvetítéssel?

  • családjogi viták, például válás, gyermekelhelyezés, láthatási jog, vagyonmegosztás
  • szerződéses és szerződésen kívüli jogviták, kártérítés, szavatosság, birtokvita, szomszédjogok, gazdálkodó szervezetek egymás közötti vitái
  • munkajogi konfliktusok, amelyben a munkáltató és a dolgozó között rendezhetők a munkabérrel, munkaviszonnyal, munkaszerződéssel kapcsolatos vitás kérdések.
  • közigazgatási ügyek (Kizárólag önkéntes alapon kerülhet sor, ahhoz minden  peres félnek és érdekeltnek  hozzá kell járulni. Néhány ügycsoportban kizárt a közvetítés pl. adóügyek.)

Milyen perekben kizárt bírósági közvetítés igénybe vétele?

  • házassági perben a házasság felbontásához, a házasság érvényességének, a létezésének vagy nemlétezésének megállapításához
  • apaság-és származás megállapítás
  • szülői felügyelet megszüntetés
  • gondnokság alá helyezés
  • sajtó helyreigazítási per
  • alkotmányjogi panasz esetén követendő eljárás
  • végrehajtási per

Hogyan zajlik a közvetítői eljárás?

A bírósági közvetítő segít a felek közti párbeszéd helyreállításában. A felek álláspontjának meghallgatását követően a felek közti írásos megállapodás létrejöttét segíti. Ha a felek meg tudnak egyezni, a megállapodásnak azt a részét, amiben a jogvitájukkal bírósághoz fordultak, és amely jogilag végrehajtható, a peres ügy bíróságának bírája jóváhagyhatja, ha ezt a felek kérik.

Bírósági közvetítők Győr-Moson-Sopron vármegyében:

Győri Járásbíróság (9021 Győr, Szent István út 3.)

Dr. Huszár Eszter bíró, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito2gyorjb@birosag.hu

Dr. Németh Ágnes bíró, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito1gyorjb@birosag.hu

Dr. Sulymosi Zsuzsanna bíró, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito3gyorjb@birosag.hu

Dr. Csánitz Anna bírósági titkár, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito4gyorjb@birosag.hu

Dr. Mészáros Ariel Ferenc bírósági titkár, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito5gyorjb@birosag.hu

Győri Törvényszék (9021 Győr, Szent István út 5.)

Dr. Kriston-Puskás Ágnes bírósági titkár, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito1gyortvsz@birosag.hu

Mosonmagyaróvári Járásbíróság (9200 Mosonmagyaróvár, Vársokapu tér 4.)

Dr. Varga Mária bírósági titkár, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito1movarjb@birosag.hu

Soproni Járásbíróság (9400 Sopron, Klebersberg Kuno tér 1.)

Dr. Zsidó-Zömbik Viktória bírósági titkár, bírósági közvetítő
E-mail: kozvetito2sopronjb@birosag.hu

 

Közvetítés per nélkül

Akinek nincs peres ügye folyamatban és nem is kíván pereskedni a vitás ügyében, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján található névjegyzében szereplő közvetítők közül választhat.

A Kaposvári Törvényszék területén bírósági közvetítői tevékenységet végző titkárok elérhetősége:

Dr. Kollár Gábor törvényszéki bírósági titkár (közvetítői tevékenységet végez a Kaposvári Törvényszéken, Kaposvári Járásbíróságon, Barcsi Járásbíróságon, valamint a Nagyatádi Járásbíróságon.)

E-mail: 

kozvetito1kvartvsz@birosag.hu

Székhelye: 

Kaposvári Járásbíróság

Cím:

7400 Kaposvár, Szent Imre. u. 14/A.

Telefon:  

+36 82 528 062

A bírósági közvetítő a közvetítői megbeszéléseket a Kaposvári Járásbíróság Kaposvár, Szent Imre u. 14/A. alatti épületében, valamint  a Barcsi Járásbíróság és a Nagyatádi Járásbíróság épületében tartja.

Dr. Németh Andrea törvényszéki bírósági titkár (közvetítői tevékenységet végez a Kaposvári Törvényszéken, Kaposvári Járásbíróságon és a Fonyódi Járásbíróságon)

E-mail: 

kozvetito3kvartvsz@birosag.hu

Székhelye: 

Kaposvári Járásbíróság

Cím:

7400 Kaposvár, Szent Imre. u. 14/A.

Telefon: 

 +36 82 528 066

A bírósági közvetítő a közvetítői megbeszéléseket a Kaposvári Járásbíróság, épületében és a Fonyódi Járásbíróság épületében tartja.

Dr. Horváthné dr. Rudalics Rita siófoki járásbírósági titkár (közvetítői tevékenységet végez a Siófoki Járásbíróságon és a Marcali Járásbíróságon.)

E-mail: 

kozvetito2kvartvsz@birosag.hu

Székhelye: 

Siófoki Járásbíróság

Cím:

8600 Siófok, Kele. u. 2.

Telefon:  

+36 84 519 240

A bírósági közvetítő a közvetítői megbeszéléseket a Siófoki Járásbíróság és a Marcali Járásbíróság épületében tartja.

ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0052

A Pécsi Törvényszék az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0052. azonosítójú pályázata kapcsán a társadalmi fenntarthatósági szempontok közül a jogszabályi keretek összefoglalására vállalt kötelezettséget.

sztervmagyary

Kép

Többletjuttatások, részmunkaidős foglalkoztatás és otthoni munkavégzés - ezekkel az intézkedésekkel is segíti az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a gyermekeket nevelő munkavállalókat.  A bírósági szervezet 11 ezer munkatársának 80%-a nő, ezért nagyon fontos az otthon és a munkahely közötti egyensúly megteremtése - nyilatkozta dr. Handó Tünde, az OBH elnöke a Fejér Megyei Hírlapnak. 

Kép

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Elnöke, dr. Handó Tünde fokozott hangsúlyt fektet a bírósági szervezethez kötődő szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel történő együttműködésre.

Év
2012
Dokumentum

A Győri Járásbíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki gyermekprostitúció kihasználásának bűntettében és gyermekpornográfia bűntettében, ezért őt halmazati büntetésül 9 év börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, ugyanilyen tartamú közügyektől eltiltásra, valamint minden olyan foglalkozástól és egyéb tevékenységtől történő végleges hatályú eltiltásra ítélte, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné.