Részletes keresés

2025. 05. 05.

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem bírósági mulasztás okozta a közérdekű munkára ítélt férfi büntetésének fogházra átváltoztatását. Az eddigi híradások kizárólag az elítélt által elmondottakon alapultak, melyek nagy része valótlan állítás. A törvényszék a hosszú hétvégére tekintettel a sajtóval történt egyeztetés alapján a mai napra ígért tájékoztatást az ügyben:

2025. 06. 05.

A befolyással üzérkedés bűntette miatt dr. Cs.-A. N. I. rendű vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak sem a súlyosításért bejelentett ügyészi, sem pedig az enyhítés iránti védelmi fellebbezéseket, ezért a mai napon kihirdetett határozatával az elsőfokú bíróság ítéletét kisebb pontosítással helybenhagyta. Ezzel az eljárás jogerősen befejeződött.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

JOG ÁLTALÁBAN

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. augusztus 6-án kapcsolati erőszak és más bűncselekmények miatt indult eljárásban elrendelte O. R.  gyanúsított letartóztatását.

 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. szeptember 6-án megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, s 435 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól felmentette dr. P. E. vádlottat. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. november 8-i ülésén egy hónapra elrendelte annak a férfinak és társának a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 

A vádlott korábban tűzifa beszerzéssel és értékesítéssel foglalkozott, de ezzel a tevékenységével felhagyott és alkalmi munkából tartotta el a családját.

A vádlott 2018. év elején álnéven valótlan tartalmú hirdetést adott fel több internetes oldalon és újságokban is. A vádlott a hirdetésekben tűzifát hirdetett eladásra oly módon, hogy a megrendelés ellenértékét vagy az ellenérték felét a vádlott nevén lévő két, különböző banknál vezetett bankszámlára előre utalással kérte.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. június 6-án, a csalás bűntette miatt indult eljárásban egy hónap időtartamra elrendelte E. Cs. gyanúsított letartóztatását. 

A nyomozás adatai szerint, a gyanúsított 2019. június 3-án belépésre jelentkezett a Csengersimai Közúti Határátkelőhelyen egy pótkocsis vontatóval. A határátkelést követően a férfi a 49. számú főúton folytatta útját, amikor rendőrjárőrök intézkedés alá vonták. Ennek során a vontatóból és a pótkocsiból jövedéki adózás alól elvont dohányáru került elő, mintegy 530 millió forint értékben.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. december 9-én kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban 2020. január 9-ig elrendelte V.A. gyanúsított letartóztatását. 

A gyanú szerint a férfi 2019 októberétől, továbbértékesítés céljából 2.000 forint/gramm áron marihuanát és amfetamint vásárolt egy ismeretlen személytől. A férfi 2019. október és 2020. április között összesen tizenegy személynek adott el rendszeresen marihuanát és amfetamint 2.500-3.000 Ft-os áron.

A Szombathelyi Járásbíróság felmentette a vádlottat az ellene felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól és elrendelte az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben való kényszergyógykezelését.

A vád szerint a férfi 2020. március 20-án reggel egy tatabányai családi házban végzett tetőfedési munkálatokat, miközben a ház fürdőszobájában lévő ékszertartó dobozból 2 darab arany karikagyűrűt, a hálószobában az éjjeli szekrény tetején elhelyezett porcelán ékszertartó dobozból továbbá egy arany karikagyűrűt tulajdonított el, az ékszereket pedig a zoknijába rejtette. Az eltulajdonított tárgyakat még aznap eladta egy zálogházban 91.477 Ft-ért.

A vádlott ellen jelenleg két további büntetőeljárás is folyamatban van lopás, illetve zaklatás és más bűncselekmények miatt.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 900000 forint pénzbüntetésre súlyosbította a B.Zs.L. vádlottal szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt elsőfokon kiszabott 300000 forint pénzbüntetést. 

 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. február 8-án és 10-én a jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban egy hónap időtartamra elrendelte négy ukrán állampolgárságú gyanúsított letartóztatását.

A hasonló cselekményekért már többször büntetett gyanúsított életvitelszerűen látszik elkövetni azokat a sorozatlopásokat, melyek miatt ellene és társa ellen az Érdi Rendőrkapitányság kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal és üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. A Budakörnyéki Járásbíróság 2021. április 9-én megtartott ülésén elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A Szombathelyi Járásbíróság büntetővégzésében folytatólagosan elkövetett csalás vétsége miatt 250.000 forint pénzbüntetést szabott ki a vádlottal szemben, amelyet meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni.

A Szombathelyi Járásbíróság 5 rendbeli lopás bűntettében és 2 rendbeli lopás vétségében mondta ki a vádlott bűnösségét. A bíróság a különös visszaeső vádlottat halmazati büntetésül 2 év 8 hónap börtönre ítélte, továbbá kötelezte 314.191 forint bűnügyi költség megfizetésére.