Részletes keresés

A Debreceni Törvényszék mai nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével megváltoztatta a Berettyóújfalui Járásbíróság tavaly nyáron abban a büntető ügyben hozott ítéletét, melyben a vádlott által képviselt társaság 2008-ban több szerződés után valós teljesítés nélkül vett fel csaknem 14 millió forint megbízási díjat püspökladányi projektekhez kapcsolódóan.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 74 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

A Tatabányai Törvényszék döntése értelmében letartóztatásban marad az a két, új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsított nő, akiknek letartóztatását a Komáromi Járásbíróság rendelte el december elején.

Pályázási határidő

A Balassagyarmati Törvényszék elnökhelyettese

pályázatot hirdet

Pályázási határidő

A Székesfehérvári Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

Pályázási határidő

A Miskolci Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

a Miskolci Törvényszék Büntető Kollégium kollégiumvezető-helyettesi álláshelyének (15. számú) betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál -a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

A Budapest Környéki Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

Pályázási határidő

A Miskolci Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

Pályázási határidő

Pályázat a Salgótarjáni Járásbíróság elnökhelyettesi (24. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a tényleges működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Szolnoki Törvényszék cégbírósági csoportvezető bírói (6. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

A Gyulai Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

Pályázási határidő

A Kecskeméti Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

Pályázási határidő

Pályázat a Szolnoki Járásbíróság elnöki (32. számú) álláshelyének betöltésére



Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a tényleges működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Jászberényi Járásbíróság

elnöki (33. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Járásbíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntettében azt a négy vádlottat, akik egy debreceni szociális otthonban nem gondoskodtak kellőképpen egy idős bácsiról,ami miatt a 79 éves sértett elhunyt.

Válogatott szakirodalom

 

E bibliográfia a bírósági intézmények könyvtári állományának legújabb szakirodalma, valamint a kiadók által megjelentetett ajánlatok alapján készült.

 

Kereskedelmi újdonságok:

 

Könyvek:

Civil szervezetek vizsgálata / Nagy Gábor. - Hajdúhadház: Fiatalok Képzését Szervező, Polgári Nevelését Támogató (FIKSZ PONT) Egyesület, [2014]. - 78 p.

Bibliogr.: p. 77-78.

ISBN 978-963-08-8729-8

Típus: Szabályzat Sorszám: 7 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályon kívül Év: 2013
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a Miskolci Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
 
Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Pályázási határidő

409.E/2019. (VII. 16.) OBHE 

határozat 

a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kollégiumvezető-helyettesi állásának pályázati kiírásáról



Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium közigazgatási ügyszakos kollégiumvezető-helyettesi tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.