Részletes keresés

Kép

Kinevezéseket adott át országjáró körútjának első állomásán az Országos Bírósági Hivatal elnöke, kollégiumvezetőket nevezett ki a Pécsi Ítélőtábla Büntető, illetve Polgári Kollégiumának élére. Az OBH elnöke hagyományteremtő szándékkal hívta életre a vidéki járásbíróságok bejárását, első útja Baranya megyébe vezetett.

A hosszú évekre visszanyúló hagyományoknak megfelelően az Igazságszolgáltatás Európai Napja alkalmából 2024. október 21. és 25. között ismét változatos programokkal várták a bíróság dolgozói az érdeklődő csoportokat. Ebben az évben is több száz általános iskolás és középiskolás tanuló látogatott el valamely Békés vármegyei bíróságra, amely jól mutatja a rendezvény népszerűségét.

Az idén megrendezett programokon a diákoknak lehetőségük nyílt arra, hogy körbejárják a bírósági épületeket, megtekintsék a tárgyalótermeket, a fogvatartotti váróhelyiséget, valamint a bíróságok által gyakran használt távmeghallgató rendszer működésébe is bepillantást nyerhettek. Általános jogi ismeretekről tartott előadások keretében hasznos információkkal gazdagodhattak a bírósági szervezetről, a bíróság munkájáról, az ítélkezésről, és annak területeiről, a bíróvá válás folyamatáról, valamint felhívták figyelmüket a fiatal korosztályt érintő aktuális problémákra, így például szóba kerültek az internettel kapcsolatos bűncselekmények. A vállalkozó kedvű csoportok perszimulációban is részt vettek, így játékos formában ismerhették meg a bírósági eljárások menetét.

A Gyulai Törvényszék a társadalmi szerepvállalás jegyében kiemelten fontosnak tarja, hogy a diákok hiteles és közérthető tájékoztatást kapjanak a jogi témákban. Ennek megfelelően a rendezvény már évek óta kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevők nemcsak elméletben szerezzenek információkat, hanem a mindennapi bírósági munkavégzésbe is bepillantást nyerjenek.

Dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2025. március 15. napjától dr. Mihályi Mónika törvényszéki tanácselnököt nevezte ki a Zalaegerszegi Törvényszék Polgári, Gazdasági és Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetőjévé

Dr. Mihályi Mónika 2002-től bíró, 2004-től az egykori Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon dolgozott, amelynek 2014 és 2018 között elnöke volt. 2018 óta a Zalaegerszegi Törvényszék bírája, 2023 óta tanácselnök. 

A kollégium - amely a polgári, gazdasági és munkaügyi ügyszakba beosztott bírák szakmai testülete - vezetése hat évre, 2031. március 14. napjáig terjedő időtartamra szól. 

 

   Dr. Bartalné dr. Mentes Judit

            sajtószóvivő

 

 

Összbírói értekezlet - Díszterem

A 2023-as összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatót dr. Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivője nyitotta meg, aki köszöntötte dr. Senyei Györgyöt, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, dr. Hajnal Évát, a Kaposvári Törvényszék elnökét, továbbá a sajtó képviselőit.

A sajtótájékoztatón elsőként az OBH elnöke szólalt fel. Elmondta, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény alapján a törvényszék elnöke évente az összbírói értekezleten ad tájékoztatást a bíróság működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről.

Hangsúlyozta, hogy a jogász létnek Somogy vármegyében kiemelkedő jelentősége van, ezt támasztja alá az is, hogy évente itt kerül megrendezésre az országos jelentőséggel bíró Jogi beszélgetések konferenciasorozat.

Hozzátette, hogy az országban működő, hasonló méretű bíróságokhoz képest a Kaposvári Törvényszéken és az illetékességi területén működő járásbíróságokon az ügyforgalmi adatok kedvezőek, az ügyek elhúzódása pedig nem csupán most, de az elmúlt évtizedekben sem volt jellemző.

Az ügyforgalmi adatok az érkezések, befejezések és a folyamatban maradt ügyek figyelembevételével vizsgálhatók. Dr. Senyei György elmondta, hogy az érkezések száma a tavalyi évben országosan 2,8 százalékkal csökkent, ez a tendencia a Kaposvári Törvényszéken is érvényesült: a csökkenés mértéke itt 7,4 százalék. Ez hatással van a befejezések számára is, ami Kaposváron meghaladja az érkezésekét, ennek következtében az ügyhátralék 6,6 százalékkal csökkent.

A megalapozottság és időszerűség kapcsán elmondta, hogy 2020 második felében központi intézkedés indult az elhúzódó ügyek számának csökkentése érdekében. Az OBH törekvése eredményre vezetett, azóta ugyanis országosan 43,3 százalékkal csökkent a 2 éven túli peres ügyek száma.

A tendencia a Kaposvári Törvényszéken is nyomon követhető: 2020 végén 124, 2021 végén 109, 2022 végén pedig már csak 88 elhúzódó ügy volt folyamatban. A két éven túli ügyek összes ügyhöz viszonyított aránya 3,4 százalék, ami az országosnál kedvezőbb adat.

Hangsúlyozta, hogy a bíróság munkájának társadalmi elfogadottságát mutatja az, ha az ítéletek nagyobb arányban emelkednek elsőfokon jogerőre. Ennek kapcsán kiemelte a járásbírósági civilisztikai ügyszakot, ahol az ügyek 94,5 százalékában a bíróság határozata elsőfokon jogerőre emelkedett: ez az arány az országosat is meghaladja.

A minőségi ítélkezéshez szükséges a tárgyi, informatikai feltételek biztosítása, mely kiemelt központi igazgatási feladat. Az OBH elnökének elmondása szerint 2022-ben a Kaposvári Törvényszéken 665 millió forint értékben került sor épületfelújításra, bútorbeszerzésre és állagmegóvó munkálatok elvégzésére.

Dr. Senyei György elmondta, hogy a Covid járvány előtérbe hozta a digitális fejlesztések fontosságát: a Kaposvári Törvényszéken a tavalyi évben 1224 esetben tartottak távmeghallgatást, hozzájárulva ezzel az ügyek mielőbbi befejezéséhez, valamint a biztonsági és költségvetési szempontok érvényesítéséhez.

Dr. Hajnal Éva elsőként a 2022-es év kettősségére hívta fel a figyelmet. A Covid járvány két éve után a bírók újra beülhettek a tárgyalótermekbe, az emiatt érzett örömöt azonban számos körülmény árnyalta: az energia árrobbanása és annak mindenre kiható következményei, a peres ügyek számának emelkedése, illetve egyes jogszabályváltozások, melyek következtében pl. a kiskorú gyermekeket érintő perekben a korábbiaknál is szorosabb határidőkkel kell a bíróknak dolgozniuk. A törvényszéknek ezen kívül egyre fokozódó szakértőhiánnyal is meg kell küzdenie, így nehéz évet tudhat maga mögött.

A törvényszék elnöke elmondta, hogy 2022-ben 32.396 ügy érkezett a megye bíróságaira, melyek összetétele azonban a korábbi évekhez képest megváltozott. A nemperes ügyek, azon belül elsősorban a szabálysértések száma csökkent, a peres ügyek száma azonban 5,8 százalékkal emelkedett: ezekből 6.993 érkezett a törvényszékre.

A peres ügyek növekedése a büntetőjog területén észlelhető elsősorban, főként a törvényszéken, ahol az elsőfokú peres ügyek száma 33,3 százalékkal emelkedett a tavalyi évben. Ezek elsősorban gazdasági bűncselekmények és egyéb nehéz megítélésű, hosszabb bizonyítási eljárást igénylő eljárások.

Kisebb mértékben, de a polgári peres ügyek aránya is növekedett: a járásbíróságokon 4,2, a törvényszéken 8,7, a munkaügyi eljárásokban pedig 10 százalékkal. Csökkenés egyedül a katonai és gazdasági peres eljárások kapcsán tapasztalható, utóbbit ellensúlyozza, hogy a felszámolási eljárások száma több, mint duplájára nőtt.

Az országosan érkezett ügyek 2,8 százaléka, a peres ügyek 3 százaléka érkezett a Kaposvári Törvényszékre.

A befejezett peres ügyek száma a törvényszéken 2022-ben 7.061 volt, a folyamatban maradt peres ügyeké tehát 3 százalékkal csökkent.

Kiemelte, hogy a törvényszék évek óta nagy figyelmet fordít a pertartamokra, hiszen a bírók azáltal teljesítik az alaptörvényben foglalt kötelezettségüket, hogy ésszerű időben jó minőségű ítéletet hoznak.

Dr. Hajnal Éva az időszerűség kapcsán még elmondta, hogy tavaly a megyében csupán 3 db öt éven túli ügy maradt folyamatban, mely az összes eljárásnak mindössze 0,14 százaléka. Hozzátette, hogy a Nagyatádi és Barcsi Járásbíróságokon, valamint a Kaposvári Járásbíróság büntető ügyszakában 2 éven túli ügy nem maradt folyamatban, a büntető ügyszakban pedig 5 éven túli ügy egyáltalán nem volt.

A járásbíróságok a pereik 92 százalékát, a törvényszék a 76,1 százalékát 1 éven belül, a másodfokú bíróság az ügyek 87,2 százalékát 6 hónapon belül befejezik.

A minőségi mutatók kapcsán kifejtette, hogy azokat az elsőfokon jogerőre emelkedett ítéletek aránya, illetve a felsőbb bírósági határozatok alakítják, és a törvényszék eredményeit ebben a körben is jónak tartja. A járásbíróságok polgári ügyszakában 100 ítéletből átlagosan 3, a járásbírósági büntető ügyszakban 100 döntésből átlagosan 20 változik meg a másodfokú eljárás során.

A személyi feltételek kapcsán elmondta, hogy 2022-ben 2 bíró távozott a törvényszékről, ugyanakkor 3 új bíró kezdte meg tevékenységét: egy a törvényszék katonai tanácsában, egy a Fonyódi Járásbíróság polgári, és egy a Siófoki Járásbíróság büntető ügyszakában.

Dr. Hajnal Éva végül kiemelte, hogy a 2022-es év egyik legnehezebb feladata a költségvetés egyensúlyának megtartása volt.

Nem csak az energia és a papír ára emelkedett jelentősen, de az igazságügyi szolgáltatások díja – a postaköltség, szakértői díj, tolmácsdíj, tanúdíj és a védői díj – is. Ez a megelőző évhez képest 36,2 százalékos emelkedést jelentett. Erre tekintettel a működőképesség fenntartása érdekében takarékossági intézkedésekre volt szükség: a szerződéseket felülvizsgálták, a kiadásokat racionalizálták, az épületeket kihasználását pedig megvizsgálták: ennek jegyében a Cégbíróság a Kaposvári Járásbíróság épületébe költözött.

Az alaptörvényben foglalt kötelezettségeket a törvényszék időszerűen és magas színvonalon teljesítette, feladatait maradéktalanul ellátta. A törvényszék épületének korszerűsítése kapcsán hozzátette, hogy az az OBH támogatásának köszönhetően kb. 10 éve részletekben zajlik, a tavalyi évben az épület felében az energetikai korszerűsítés megvalósulhatott. Ezen kívül a Siófoki Járásbíróságon dolgozószoba, Barcson pedig tárgyaló került felújításra.

 

Kaposvár, 2023. április 20.

A Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya

Kép

A Gödöllői Járásbíróság és a Gödöllői Járási Ügyészség felújított épületének átadása alkalmából 2022. október 20-án épületbejárással egybekötött ünnepi rendezvényt tartottak. A résztvevőket dr. Polt Péter, legfőbb ügyész és dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke köszöntötte.

Stoppoló migránsokat vett fel járművébe a terhelt, aki Ausztria felé indult utasaival. Ellene az ügyészség vagyoni haszonszerzés végett több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat, a Budaörsi Járásbíróság pedig 2021. július 1-jén gyorsított bíróság elé állításos eljárásban hozott ítéletet az ügyben.

A Debreceni Járásbíróság 2020. június 29-én, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki egy debreceni kereszteződésben elütött két gyalogost még 2018 júniusában. A vádlott elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, melyet a bíróság elfogadott, a tárgyaláshoz való jogáról a férfi lemondott. A bíróság ebben az esetben a büntetőeljárási törvény szerint a vádlottal szemben súlyosabb büntetést nem szabhat ki az ügyész büntetés mértékére vonatkozó indítványánál.
 

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság 2020. november 16-án előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, aki az általa vezetett teherautóval egy kerékpáros halálát okozhatta.

Kép

Az idei év első félévében a már megszokottak szerint ismét kiírták a fogalmazói álláshelyeket, az országban összesen 31 bírósági fogalmazói helyre pályázhatnak a jelentkezők, köztük a Veszprémi Törvényszékre is. Ennek kapcsán Veszprém megye fogalmazóit kérdeztük a fogalmazói létről, munkáról, tanulásról.

A N. J. ellen gyermekpornográfia bűntette miatt folyamatban lévő 21.B.21020/2024. ügyszámú büntetőügyben 2025. január 21-én 14:30 órakor a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalást tart.

A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 276. számú tárgyalóterme.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. január 20-án 14:30 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. január 20-án 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék

Sajtóosztály

„Ünnepelni gyűltünk ma össze,  hivatásrendünk legkiválóbbjait, bírákat, vezető bírákat, tisztviselőket, írnokokat és fizikai alkalmazottakat.”
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 820 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 73 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019