Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 489 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 207 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által az igazságszolgáltatási szervek szervezetének fejlesztése céljából kiírt ÁROP pályázaton sikerrel pályázott a Szegedi Ítélőtábla.

A szervezetfejlesztési projektben az ítélőtábla dolgozóinak, csaknem fele részt vett, ami lehetővé tette a szervezetfejlesztési célok minél szélesebb bázison történő elfogadtatását. A program 2014. április 25-én véget ért az ítélőtáblán, azonban a program során feltárt folyamatok, cselekvési tervek kidolgozása, végrehajtása, jelenleg is folyamatban van.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa az emberrablás bűntette miatt K. István és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
A szabadságvesztés büntetést az I. rendű vádlott esetében 5 évről 6 évre, a II. rendű vádlott esetében 6 évről 7 évre, a III. és a IV. rendű vádlott esetében 4-4 évről 5-5 évre súlyosította.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. november 3-án megtartott ülésén további 3 hónap időtartammal meghosszabította annak a férfinek a letartóztatását, aki ittas állapotban vita hevében addig ütötte szomszédját míg az életét vesztette. 

A bíróság megállapította, hogy amennyiben a gyanúsított letartóztatását megszüntetné, akkor a bűnismétlés lehetőségét nem lehetne kizárni, feltételezhető, hogy a gyanúsított újabb bűncselekményt követne el.

A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított ellene fellebbezést jelentette be, a terhelt védője nem volt jelen az ülésen. 

Kép

2020. március 31-ével megszűntek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok. A közigazgatási perekben 2020. április 1-től elsőfokon a Fővárosi, Budapest Környéki, Debreceni, Győri, Miskolci, Pécsi, Szegedi és a Veszprémi Törvényszékek járnak el regionális illetékességgel.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2020. május 26-án helybenhagyta annak a hajdúsámsoni vádlottnak az ügyében hozott elsőfokú ítéletet, aki a debreceni klinikák területén kirabolt egy kenyai egyetemistát. 

2024. 09. 23.

A Tapolcai Járásbíróság kábítószer birtoklásának vétsége, folytatólagosan elkövetett lopás vétsége, illetve fogolyszökés vétsége miatt 1 év 6 hónap fogházbüntetésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a 22 éves vádlottat, továbbá elrendelte a vádlottal szemben korábban kiszabott 6 hónapos fogházbüntetés utólagos végrehajtását.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. január 14-én megtartott tanácsülésén, a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőeljárásban a Debreceni Járásbíróság ítéletét helybenhagyta.

2023. 10. 17.

A Kecskeméti Járásbíróság gyorsított eljárásban (bíróság elé állítás) 300.000 forint pénzbüntetésre és 1 év MLSZ rendezvénytől eltiltásra ítélt egy 21 éves lakiteleki férfit, akivel szemben rendbontás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

2024. 11. 27.

A Szegedi Járásbíróság 2024. október 22. napján – bíróság elé állítás keretében megtartott tárgyaláson - kihirdetett és jogerőre emelkedett ítéletével halmazati büntetésül összesen 325.000 forint összegű pénzbüntetésre ítélte D.J. vádlottat nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt.

CSED, GYED, CSOK, mindezekről és számos gyermekek után járó és a fiatal házasok által igénybe vehető családtámogatásokról és kedvezményekről tájékoztat a Miskolci Törvényszék „Családi kisokos 2019” kiadványa. A füzetet dr. Répássy Árpád, a törvényszék elnöke és dr. Bácskay Ágnes bírósági titkár mutatta be a Duna TV Család-barát című műsorában. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 206 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 672 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 675 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 681 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 541 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018