Részletes keresés

Kép

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara és az Országos Bírósági Hivatal közös szervezésében 2023. február 13-án mutatták be „Az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények külső, belső és bűnügyi nyomozásának egyes kérdései” című tanulmánykötetet, mely az Európai Bizottság HERCULE III (2014–2020) 2. jogi képzés és tanulmányi program keretében végzett kutatások eredményeit összegzi. 

Helybenhagyta az első fokú, Hajdúszoboszlói Járásbíróság ítéletét és közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt jogerősen 1 év 7 hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki még 2012 márciusában jelentett be bombafenyegetést a Debreceni Járásbíróság épületére. L. B. Zs. többszörös visszaesőként feltételes szabadságra nem bocsátható és 2 évig a közügyeket sem gyakorolhatja.
 
Pályázási határidő

467.E/2020. (XII. 14.) OBHE határozat 
a Kaposvári Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Kaposvári Törvényszék elnökhelyettesi tisztségére pályázatot hirdet.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 127. § (1) bekezdése értelmében bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

Pályázási határidő

380.E/2020. (X. 9.) OBHE határozat 
a Szegedi Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

361.E/2022. (IX. 29.) OBHE határozat 
a Fővárosi Ítélőtábla elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

267.E/2021. (X. 22.) OBHE határozat
a Kecskeméti Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

427.E/2022. (XI. 18.) OBHE határozat
a Miskolci Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

2024. 03. 21.

Az Esztergomi Járásbíróság rablás bűntette miatt indult ügyben, előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a letartóztatásban lévő férfivel szemben, aki ivótársát rabolta ki. A bíróság a vádlottat, mint többszörös visszaesőt 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, valamint kötelezte a sértettnek okozott kár megtérítésére. Az ítélet jogerős.

2025. 02. 21.

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. február 20-án tartott tárgyalásán életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az ötvenes éveinek vége felé járó nőt, aki 2023 februárjában vitájuk hevében egy késsel életveszélyesen megsebesítette az élettársát. A bíróság a vádlottat a feltételes szabadság kedvezményéből kizárta. 

Kép

Összesen csaknem 25.000 sajtótevékenységet generáltak a bíróságok országosan 2018-ban, ez 20%-os növekedést mutat 2017-hez képest. Ebben belső és külső megjelenések, sajtótájékoztatók, sajtóreggelik, kiajánlások is szerepelnek.

szechenyi 2020"Üzenő" projekt

A korszerű, hatékony és gyors igazságszolgáltatás mindenki érdeke. Ahhoz, hogy a bíróságok magas szakmai színvonalon és a jogszabályi határidőket betartva tudjanak dolgozni, szükséges a megfelelő informatikai infrastruktúra biztosítása és korszerű szoftverek rendelkezésre bocsátása.

Kép

Neobarokk bútorokat restauráltak és új, egyedi mobilbútorokat szereztek be a Gödöllői Járásbíróságon. Az elkészült bútorokat április közepén kapja meg a bíróság. A neobarokk berendezés fa szerkezetét, díszítéseit, vasalatait, üvegezését és a kárpitokat is felújították és kicserélték a munkálatok során. 

Az Országos Bírósági Hivatal a modern bíróság kialakítása mellett fontos célnak tekinti a bíróságok történelmi emlékeinek megőrzését, a hagyományok feltárását és bemutatását is. Az elmúlt években az Országos Bírósági Hivatal kezdeményezésére számos konferencia és kiállítás került megrendezésre, valamint könyv látott napvilágot a bírósági történelem és hagyományápolás témájában.

Típus: Szabályzat Sorszám: 34 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2020
Típus: Szabályzat Sorszám: 11 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2020
Kép

A szabálysértési eljárásról legtöbbeknek a közlekedési szabályok megsértése jut eszébe, azonban szabálysértés sok más módon is elkövethető. Melyek a tipikus szabálysértések, hogy juthat el valaki egy egyszerű bírságtól az elzárásig és miként érinti ez a gyermekeket és a fiatalkorúakat? A témában dr. Fekecs Beátát, a Pesti Központi Kerületi Bíróság egyes igazgatási feladatok ellátásával megbízott bíráját kérdeztük.