Részletes keresés

Magyar Állam - Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Végzés a per tárgyalásának felfüggesztéséről

A Fővárosi Törvényszék a mai napon előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az I. és a II. rendű vádlottat előre, kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, súlyos testi sértés bűntettével, továbbá különösen nagy kárt okozó rongálás bűntettének kísérletével, míg a III. rendű vádlottat pénzmosás bűntettével vádolja az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék 2017. március 24-én jogerősen 2 év 6 hónapra súlyosította M. M. közúti járművezetéstől eltiltását, a Pesti Központi Kerületi Bíróság által közúti baleset gondatlan okozása miatt kiszabott 1 év 8 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetést és a segítségnyújtás elmulasztásának vádja alóli felmentő rendelkezést helybenhagyta.
 

A Pécsi Járásbíróság 2020. január 10-én egy hónapra elrendelte B.T. elsőrendű, K.M.Sz. másodrendű és N.N.Sz. harmadrendű gyanúsítottak letartóztatását lopás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 237 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 17-én kihirdetett ítéletében elutasította az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 

A Salgótarjáni Járásbíróság 2014. november 10-én olyan ügyben hirdetett határozatot, amelyben egy gépjármű vezetésével kapcsolatos, szinte mindenféle szabályszegés megvalósult.

A határozat indokolása szerint az eljárás alá vont személynek vezetői engedélye soha nem volt, ennek ellenére rendszeresen közlekedik gépkocsikkal közutakon; idén már kétszer vonták ezért felelősségre:

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 106 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A Veszprémi Járásbíróság 1 évre próbára bocsátotta azt a 27 éves budapesti férfit, aki még 2019 nyarán egy szórakozóhelyen különbözött össze egy kiskorúval.

 

A tényállás szerint 2019 júliusában a hajnali órákban a vádlott egy balatonfüredi szórakozóhelyen szóváltásba keveredett a szintén ott tartózkodó kiskorú sértettel. A vádlott a sértettet lökdösni kezdte, majd ököllel arcon ütötte. A sértett az ütéstől 8 napon belül gyógyuló, zúzódásos sérülést szenvedett.

 

Válogatott szakirodalom

 

E bibliográfia a bírósági intézmények könyvtári állományának legújabb szakirodalma, valamint a kiadók által megjelentetett ajánlatok alapján készült.

 

Kereskedelmi újdonságok:

 

Könyvek:

Civil szervezetek vizsgálata / Nagy Gábor. - Hajdúhadház: Fiatalok Képzését Szervező, Polgári Nevelését Támogató (FIKSZ PONT) Egyesület, [2014]. - 78 p.

Bibliogr.: p. 77-78.

ISBN 978-963-08-8729-8

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a mai nyilvános ülésen részben megváltoztatta a Szombathelyi Járásbíróság ítéletét R. N. és társai ügyében.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. június 25-én kihirdetett ítéletében 8 év fegyházbüntetésre ítélte K. M. vádlottat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. K.M. legkorábban a büntetése kétharmad részének, de legkevesebb 3 hónapnak a kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 603 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
A Nyíregyházi Járásbíróság felmentette a vádlottakat az ellenük segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt indult eljárásban.
 
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 8-án kihirdetett ítéletében elutasította a PSA Finance Zrt., valamint az e cégből történt kiválással létrejött és részben jogutód Retail Prod Zrt. felpereseknek a Magyar Állam alperes elleni keresetét, amelyben a felperesek által mindkét ügyben alkalmazott egyes, azonos tartalmú általános szerződési feltételek érvényességének és tisztességességének megállapítását kérte. 
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy fiatal férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádol az ügyészség. 

A vádirat szerint a terhelt 2018. december 13-án részt vett egy Kossuth téri tüntetésen. A demonstráció során többek között üveget, üres fém italosdobozt, illetve ismeretlen tárgyat is dobott a Parlament épületét biztosító rendőrök felé. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2021. június 8-án előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben két férfit a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás, valamint kifosztás bűntettével vádolnak.