Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés miatt 2 év – 5 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélt egy fiatalkorút. A büntetést – végrehajtása esetén – fiatalkorúak börtönében kell letölteni. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a terhelt a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll. 

 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája a 2021. szeptember 20-án tartott ülésén a Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványára elrendelte annak a budapesti férfinak a letartóztatását, aki 2021. szeptember 17-én a délelőtti órákban Balassagyarmaton késsel támadt egy nőre, akit többször meg is sebesített.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2023. szeptember 6-án elsőfokon jogerős ítéletet hirdetett annak a két fiatal felnőttnek a büntetőügyében, akiket az ügyészség műemlék megrongálásával elkövetett kisebb kárt okozó rongálás bűntettével vádolt. 

A Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a férfinak és nőnek, akiket sikkasztással, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel, vesztegetéssel, valamint önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítanak. 

TÁJÉKOZTATÓ
 
A DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. október 13-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.30; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., III. em. 317.)
 
A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő végzését és az ügyészség előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítványát elutasította.
 
A Nyíregyházi Törvényszék kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétsége miatt 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte N. S. L. vádlottat, ezenkívül 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. szeptember 4-én a jelentős mennyiségre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2019. november 9.-ig meghosszabbította R.Zs. gyanúsított letartóztatását. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. szeptember 27-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit többek között kisebb értékre üzletszerűen – bűnsegédként – elkövetett lopás bűntettével, 5 rendbeli szabálysértési értekre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal – társtettesként – elkövetett lopás vétségével, valamint kényszerintézkedés végrehajtása alóli kivonás céljából elkövetett fogolyszökés vétségével gyanúsítanak. 

Pályázási határidő

640.E/2018. (IX. 14.) OBHE

határozat

a Kaposvári Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

pályázati kiírásáról

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 22-én meghozott végzésével elutasította M. R. elítélt védőjének perújítási indítványát, amelyet azért terjesztett elő, mert a jogerős ítélet a vádlott távollétében született.

Pályázási határidő

97.E/2019. (II. 15.) OBHE 

határozat 

a Balassagyarmati Törvényszék elnökhelyettesi állásának

 pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Balassagyarmati Törvényszék elnökhelyettesi tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

Pályázási határidő

342.E/2019. (VI. 20.) OBHE 

határozat 

a Pécsi Törvényszék elnökhelyettesi állásának

 pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

400.E/2019. (VII. 16.) OBHE 

határozat 

a Balassagyarmati Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Balassagyarmati Törvényszék elnöki tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége. 

Pályázási határidő

496.E/2019. (IX. 19.) OBHE 

határozat 

a Szegedi Törvényszék elnöki állásának

 pályázati kiírásáról

Az MTV korábbi elnökének büntetőügyében a másodfokú bíróság érdemben nem változtatta meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság felmentő ítéletét.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 67 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 82 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

Egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a letartóztatását, akit egy ismert magyar énekesnő zaklatásával gyanúsítanak.

 

A Fővárosi Törvényszék közérdekű adat kiadása iránt indított perben 2016. október 10-én első fokon meghozott ítéletében - helyt adva a magánszemély felperes keresetének – kötelezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alperest az MKB Bank Zrt. részvényeinek értékesítésével kapcsolatos közérdekű adatok kiadására. A felperes 2016. április 5-én közérdekű adatok megismerése iránti igénnyel fordult az alpereshez, az MKB Bank Zrt.