A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezése szerint az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökei évente egyszer tájékoztatják az OBH elnökét, a bírákat és az igazságügyi alkalmazottakat a bíróság működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről. A Pécsi Ítélőtáblán és a Pécsi Törvényszéken erre a 2023. május 4-én megtartott összbírói értekezleteken került sor. A bírák számára tartott zártkörű rendezvény előtt sajtótájékoztató keretében a sajtó munkatársai részére is tájékoztatást adott dr. Benkő Imola, az OBH Jogi Főosztályának vezetője, dr. Túri Tamás, az ítélőtábla és dr. Sipos Balázs, a törvényszék elnöke.
Részletes keresés
„Közös jövőt csak együtt építhetünk, ez az esszenciája az egésznek.” – így nyilatkozott a modern, XXI. századi bírói attitűdről az Országos Bírósági Hivatalnak (OBH) dr. Baji Dóra Antónia, a Debreceni Törvényszék bírája.
Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke az elmúlt hét év eredményeiből kiemelte, hogy országosan 40 százalékkal csökkent a 2 éven túli ügyek száma, amelyben a Budapest Környéki Törvényszék is élen jár. A Budapest Környéki Törvényszék 14 járásbíróságán 2018-ban harmadával sikerült csökkenteni a két éven túli büntetőperek számát.
A Debreceni Járásbíróság egyik dolgozója, Macsinka-Köteles Anita – a tavalyi évhez hasonlóan – 2025. július 25-én ismét ellátogatott a Debreceni Klinika Gyermekonkológiai Osztályára, hogy a bíróság dolgozói nevében, az ott gyógyuló gyermekeknek adományt vigyen. A látogatás legfőbb célja az volt, hogy az ott gyógyuló kicsik „kincses ládája” újra fel legyen töltve új játékokkal, fejlesztő, kézműves apróságokkal. A játékok kiválasztásában segítséget jelentett a gyermekonkológiai osztály pedagógusa által összekészített lista, amelyen a gyermekek kívánságai is szerepeltek. A bírósági dolgozók az adománygyűjtő akció során igyekeztek a kéréseknek eleget tenni, bízva abban, hogy a „kis hősöknek”, akik a mindennapjaikat a kórház falain belül töltik, ezen játékok adta önfeledt pillanatok segítséget nyújtanak a gyógyuláshoz vezető úton. Így, ha csak egy kis időre is, de a játékok elfeledtethetik a nehéz időszakot és talán megkönnyíthetik a gyermekek számára a kórházi tartózkodás időszakát.