Részletes keresés

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa a B. I. és társai ellen adócsalás és más bűncselekmények miatt indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
A Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság 2017. március 29. napján B. Gy. vádlott ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, a másodfokú bíróság ítéletét – annak helyes indokainál fogva –  helybenhagyta.
 
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. november 8-án K. R. vádlott és társa ellen szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, mellyel az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
Pályázási határidő

175.E/2019. (III. 20.) OBHE 

határozat 

a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

 pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A Fővárosi Törvényszék 2016 szeptemberében hirdetett elsőfokú ítéletet a M. C. Kft. felperes által Budapest Főváros Önkormányzata alperes ellen felmondás hatálytalansága és érvénytelensége megállapítása iránt indított polgári perben. A Fővárosi Közgyűlés 2015 őszén mondta fel a céggel kötött szerződést, és nekilátott a M. C. Kft. hirdetőcég hirdetőoszlopainak eltávolításához.  
 

Az emberölés bűntette miatt K. L. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla az enyhítés érdekében bejelentett védelmi fellebbezéseket nem találta alaposnak, ezért a 2023. november 21-én megtartott tanácsülésen az elsőfokú bíróság ítéletét kisebb változtatásokkal helybenhagyta. A döntés jogerős. A terhelt a kiszabott szabadságvesztésből nem bocsátható feltételes szabadságra.

Egy év és másfél év fogházbüntetésre ítélte – két-két évre felfüggesztve – a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a testvérpárt, akik 2016 májusában munkát vállaltak a fővárosban, és úgy utaztak el, hogy magukra hagyták hat kutyájukat Váncsodon. A bíróság R.Cs.-t állatkínzás vétsége, R.R-t állatkínzás, garázdaság és testi sértés vétsége miatt marasztalta el.
 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Alaptörvény és történelmi alkotmány / Wiener György. – In: Közjogi Szemle ISSN 1789 6991. – 12. évf., 4. sz. (2019. december) p. 20– 30.

Az Alkotmánybíróság és az Európai Bíróság. Együttműködő alkotmánybíráskodás? / Várnay Ernő. –  In: Állam- és Jogtudomány ISSN 0002-564X. – 60. évf., 2. sz. (2019) p. 63-91.

Kép

Combining traditions and modern architectural elements, creating court management functions – all these developments to court buildings are presented in the fresh special edition of the journal published by the National Office for the Judiciary (NOJ) in collaboration with Octogon.

Az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék által megállapított tényállás szerint F.L. (39 éves, büntetett előéletű, Somogy megyei férfi) I.r. vádlott, aki a cselekmény elkövetésekor alig töltötte be 18. életévét, 1993-ban ismerkedett meg a nála 30 évvel idősebb sértettel. Rendszeresen együtt kirándultak, étterembe jártak, vadászni is elvitte a sértett a vádlottat. 
 
2024. 05. 08.

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet 2024. április 24-én a Debreceni Járásbíróság annak a 19 éves vádlottnak az ügyében, aki rálőtt a szomszédja tyúkjára. A tárgyaláson a vádlott elismerte a tettét és megbánó magatartást tanúsított.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 26 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Pályázási határidő

250.E/2022. (VI. 23.) OBHE határozat 

a Debreceni Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

A Debreceni Járásbíróság 2023. március 3-án egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akivel szemben halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség.

A megalapozott gyanú szerint a nő 2023. február 26-án a késő délutáni órákban polgári lakóhelyén, nála mint nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett két éves és öt hónapos kisfiút – annak szófogadatlan viselkedése miatt – olyan súlyosan bántalmazta, hogy a gyermek röviddel a cselekmény után elhalálozott.

A Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével részben megváltoztatta a sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt V. P. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék elsőfokon meghozott ítéletét. T. P. Á. III. r., Gy. J. IV. r. vádlott és P. Gy. V. r. vádlott szabadságvesztését, valamint a gazdasági társaság vezető tisztségviselésétől eltiltását és közügyektől eltiltását is enyhítette. Az elsőfokon valamennyi vádlottal és az egyéb érdekeltekkel szemben elrendelt vagyonelkobzást mellőzte a sértettek polgári jogi igényének érvenyesíthetősége érdekében.

A Fővárosi Ítélőtábla 2020. szeptember 30. napján kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a keresetet elutasító rendelkezését helybenhagyta, a felpereseket az elsőfokú eljárásban előterjesztett viszontkereset szerint marasztaló rendelkezését megváltoztatta és a marasztalás összegét az azóta esedékessé vált részletekre tekintettel felemelte.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 15 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 354 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020