Részletes keresés

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott bűnösségét további 35 rb. életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletében is megállapította, és hozzátette, hogy a vádlott a bűncselekményt bűnszervezetben követte el. Ezért a vádlott szabadságvesztés büntetését 8 évre, az országból való kiutasítását 10 évre súlyosította azzal, hogy a szabadságvesztést fegyházban kell letöltenie.

Az ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Jogerős ítéletében enyhítette a Debreceni Ítélőtábla annak a két fiatalkorúnak a büntetését, akik egy Szerencs melletti kistelepülésen egy ittas férfit egy iszapos, vízzel teli árokban víz alá szorítottak.

Kép

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a törvényeknek megfelelően vett részt a 2018-as évben is a bírósági vezetői pályázatok elbírálásában. 2018-ban általa 47 bírósági vezetői pályázat elbírálására került sor, míg a bírósági elnökök 92 vezetői pályázatot bíráltak el ebben az időszakban. 

A Debreceni Járásbíróság 2021. június 11-én, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik új pszichoaktív anyaggal kereskedtek Debrecenben.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot, valamint mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan, ha a két vádlott beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogról. A vádlottak a vádirattal egyezően elismerték a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogukról pedig lemondtak, amit a bíróság végzésével elfogadott.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa megváltoztatta a Miskolci Törvényszék ítéletét, a vádlott önbíráskodás bűntettének kísérletét folytatólagosan elkövetettnek minősítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. február 10-én megtartott nyilvános ülésén megváltoztatta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, akit korábban testi sértés bűntette, szeméremsértés vétsége és két rendbeli folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság. 

Bűnösnek mondta ki védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében a Debreceni Törvényszék azt a vádlottat, aki tavaly nyáron ittas állapotban egyetlen késszúrással megölte lakótársát Debrecenben, a Bayk András kertben. B. F-t a bíróság 11 év fegyházbüntetésre ítélte, 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte 1,8 millió forint bűnügyi költség megfizetésére. 
 

Tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést a Berettyóújfalui Járásbíróság annak az 50 éves férfinak az ügyében, akit testi sértés bűntettének kísérlete miatt mondtak ki bűnösnek.

A büntetővégzésében a bíróság a vádlottra 1 év 8 hónap börtönbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 4 évre felfüggesztette, valamint a bűncselekmény elkövetéséhez használt kést elkobozta.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2024. június 25-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki erőszakkal akarta elvenni az idős sértett szatyrát.Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 142 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 170 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2021. szeptember 8-án tartott előkészítő ülést annak a két vádlottnak az ügyében, akikkel szemben állatkínzás vétsége miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járási Ügyészség.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 2019 júniusában a vádlott és volt élettársa közös gyermekének ballagását ünnepelték rokoni körben. Ezen részt vett a vádlott is, aki ittas állapotba került. A vádlott volt élettársa idő közben férjhez ment, azonban a férj, az ügy sértettje, nem vett részt az eseményen, mert a vádlott folyamatosan provokálta, zaklatta őket, és el akarta kerülni az újabb konfliktust. Az esti órákban az asszony hazament a férjéhez, ezt észlelte a vádlott.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt indított büntetőügyben, T. R. vádlott szabadságvesztését 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra súlyosította. A büntetés végrehajtásának próbaidőre való felfüggesztésére, pénzbüntetés kiszabására való rendelkezést mellőzte. A vádlott legkorábban büntetése ¾ részének kitöltése után helyezhető feltételes szabadságra.

A Debreceni Ítélőtábla bűnösnek mondta ki mindkét vádlottat társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettében is. Az ítélőtábla I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 15 évre súlyosította. II.r. vádlott szabadságvesztés büntetését és közügyektől eltiltását 7-7 évre enyhítette. Az ítélet nem jogerős. A magánlaksértés bűntettében való bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása ellen fellebbezéssel élhetnek a vádlottak. I.r. vádlott védője bejelentette fellebbezését, II.r. vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kért. Így az ügy a Kúrián folytatódik. 

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2024 márciusában a vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette kifosztás bűntette és okirattal visszaélés vétsége miatt, az élet elleni és a közbizalom elleni bűncselekmények esetében, mint visszaesőt, míg a vagyon elleni erőszakos bűncselekmény esetében, mint különös visszaesőt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 40 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa a vádlott cselekményét garázdaság vétségének minősítette. A bíróság a büntetés kiszabását és az azzal kapcsolatos rendelkezéseket mellőzte és a vádlottat 2 évre próbára bocsátotta.
 
Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek és 13 év fegyházra ítélte a Debreceni Törvényszék azt a vádlottat, aki 2008-ban ölte meg idős rokonát a többmilliós örökségért, Debrecenben. A törvényszék Kné M. K-t 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, kötelezte a 8,3 milliós bűnügyi költségből 4,7 millió forint megfizetésére, illetve 3,2 millió forint vagyonelkobzást rendelt el.