Részletes keresés
A háromnapos Országos Bírósági Sportnapok rendezvény során a sportolás mellett a családok is középpontba kerültek. A Családi Nap keretében a szervezők mintegy 80 gyermeket láthattak vendégül, akiket igazán különleges programok vártak a nap folyamán. Kipróbálhatták a helyi bűnmegelőzési szervek szolgálati járműveit, részt vehettek egy vizes mulatságon, míg a legügyesebbek versenybe szállhattak az akadályokkal nehezített extrém futás sportágban.
2019. 07. 17. – 15:31
Az Országos Bírói Tanács módosította a 2013. évi címadományozásról szóló korábbi határozatát és az időközben a bíróságról eltávozott dolgozók helyett más személyeknek adományozott címeket 2013. július 15-ei hatállyal.
Az OBT Trappné dr. Kiszely Ritát, dr. Hámori Attilát, dr. Sallai Tamást, dr. Arany Jánost, Móroczné dr. Simon Angélát, Magyarádyné dr. Vándor Zsuzsannát megválasztotta a Vagyonnyilatkozat-ellenőrzési Bizottság tagjává.
2013. 07. 19. – 09:57
2020. április 10-én kihirdetésre került a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezésekről szóló 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet, amely a jogi személyeket – köztük a civil szervezeteket – érintően is tartalmaz rendelkezéseket.
2020. 04. 15. – 13:18