Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatályba lépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által 2022. december 14-én az ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban. A Fővárosi Törvényszék hivatalból rendelte el az adós gazdálkodó szervezet felszámolását, és döntött az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelöléséről. Az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelölése elektronikus, véletlenszerű kiválasztás alapján történt.

A Fővárosi Törvényszék 2025. január 14-én megtartott előkészítő ülésén 250 millió forint pénzbüntetést szabott ki arra a férfira, akit 1 rendbeli különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével és 2 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolt az ügyészség.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság minden vádpontban bűnösnek találta azt az afgán fiatalembert, aki 2018 szeptemberében megerőszakolt egy nőt egy gyroszos mosdójában. A bíróság ezért, és egyéb szexuális jellegű bűncselekményekért öt év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte és hat évre kiutasította Magyarország területéről.

2024. 05. 21.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2024. május 19-én egy hónapra – 2024. június 19-ig – elrendelte egy férfinak a letartóztatását, lőfegyver engedély nélküli megszerzésével, illetve tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Bűnözői Csoportok Elleni Osztályán indult büntetőügyben.

Digitális korszakváltás zajlik a magyar bíróságokon. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) stratégiai célkitűzése, hogy a "Digitális Bíróság" projekt keretében a XXI. századba vezesse át a szervezetet. A projekt nyitórendezvényén az OBH bemutatta a különböző újdonságokat.

A Salgótarjáni Járásbíróság az eljárás alá vont személlyel – mint szabálysértési visszaesővel – szemben garázdaság szabálysértése miatt 90 nap elzárást szabott ki, és egy évre kitiltotta egy bátonyterenyei boltból.

A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú büntetőtanácsa 2018. április 26-i nyilvános ülésén ügydöntő határozatot hirdetett annak a férfinak az ügyében, akit első fokon a Gödöllői Járásbíróság folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében marasztalt el. 
 
Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt K.-né K. K. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 
A Füzesabonyi Járásbíróság gyorsított eljárásban hozott ítéletet 2015. november 26-án az M3 autópályára köveket dobáló fiatalok ügyében.
 
A mai tárgyalási napon a vádlottak a III. rendű vádlott tegnapi vallomásával összefüggésben tettek észrevételeket, amelynek során a IV. r. vádlott elmondta, hogy őt a III. rendű vádlott szervezte be, továbbá a 71 migráns halálával végződő szállítás során is utasításokat adott neki. A vádlottak észrevételeikben a vádlott társaiknak a bűnszervezetben betöltött szerepéről, feladataikról többnyire ellentmondóan nyilatkoztak.
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Szeghő Katalin vezette polgári tanácsa a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület perében a Gyulai Törvényszéken hozott ítéletet, és feloszlatta az egyesületet.
 

Az Európai Jogakadémia (ERA) 2015-2017 között összesen kilenc angol szaknyelvi képzésből álló szeminárium-sorozatot szervezett különböző polgári jogi témákban „Enhancing judical cooperation in civil matters: organisation of a series of interactive language training events" (Az igazságügyi együttműködés fejlesztése polgári ügyekben: interaktív nyelvi képzéssorozat szervezése) elnevezésű projektje keretében.

Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Elvi döntések Dokumentum: Letöltés

E tájékoztatás azokban az elektronikus kapcsolattartással érintett ügyekben irányadó, melyek esetében a bírósági eljárást megindító irat 2018. január 1-jén vagy azt követően érkezett elektronikus úton a kézbesítési rendszerbe, illetőleg azokban a közigazgatási ügyekben, melyekben a bírósági eljárást megindító iratot 2018. január 1-jén, vagy azt követően elektronikus úton a közigazgatási szervhez előterjesztették.

Kép

A Wagner Gyula terv keretében kezdetét vették a Szarvasi Járásbíróság épületének teljes rekonstrukcióját és bővítését célzó tervezési munkálatok. A beruházással a mai kor elvárásainak megfelelő, az épület funkciójából adódó igényeket kielégítő, jövőbe mutató bírósági épület jön létre.

A Pécsi Ítélőtábla jogerősen 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki 2015. és 2017. között a Donyecki Népköztársaság hadseregében harcolt.

 

2014. március elején Ukrajna keleti részén, a Luhanszki és a Donyecki területen kormányellenes tüntetések kezdődtek, amelyek fegyveres konfliktusba torkolltak a Luhanszki Népköztársaság, valamint a 2014. április 7-én kikiáltott Donyecki Népköztársaság erői és az ukrán kormány hadereje között.