Részletes keresés

A Debreceni Járásbíróság 2019. február 28-án a bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett 16 pénzügyőr közül 2 gyanúsított letartóztatását, míg 13 gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el, egy fő az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet. 

A Pécsi Járásbíróság, 2015. augusztus 28-án elrendelte két férfi előzetes letartóztatását jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 
A gyanúsítottakat a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2015. augusztus 25-én délután, Mohács, Szőlőhegyen vonták intézkedés alá, melynek során náluk kábítószernek minősülő metamfetamin származékokat és egyéb eszközöket találtak.

Lábán a kifizetetlen cipővel akart távozni az áruházból az a férfi, akinek az ügyében a Keszthelyi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött.

 

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinek az ügyében, aki a piros jelzés ellenére nem állt meg kerékpárjával a vasúti átjáró előtt.            

A Veszprémi Törvényszéken zajló, a Vörösiszap-katasztrófával összefüggésben indult büntetőper 10 hónapos tárgyalás-sorozatában az ítélkezési szünet előtti utolsó tárgyalási hét zajlik a tegnapi naptól kezdődően.

A monumentális ügy kapcsán néhány adatot összesítve az alábbiak állapíthatók meg a 2012/13-as ítélkezési év eddigi mérlegeként:

Költségek:

Az Országgyűlés 2013. június 25. napján kivételesen sürgős tárgyalással elfogadta a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslatot. A köztársasági elnök 2013. július 3. napján visszaküldte a törvényt az Országgyűlésnek, többek között kérve, hogy ismételten fontolják meg, hogy a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről szóló 2006/48. EK irányelvben foglaltak maradéktalanul érvényesültek-e.
Év
2011
Közlöny
Fájl

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 11-én tartott ülésen jogerős végzésében 2 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt van eljárás folyamatban.

A vádlottat a rendőrség őrizetbe vette, majd az ügyészség az elfogást követő két nap elteltével bíróság elé állította, és az Ajkai Járásbíróság telekommunikációs eszköz útján megtartott nyilvános tárgyaláson a vádlottat több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 3 évi börtönbüntetésre és 10 évre Magyarország területéről kiutasítás büntetésre ítélte.

 

 

A Kecskeméti Járásbíróság kifosztás és becsületsértés miatt 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 26 éves tiszaalpári férfit, akivel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség emelt vádat.

Kép

Az Érdi Járásbíróság és az Érdi Járási Ügyészség új épületének átadása alkalmából 2022. március 30-án sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepi rendezvényt tartottak. A résztvevőket dr. Polt Péter, legfőbb ügyész és dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke köszöntötte.

Illegális csatlakozással szerezte az elektromos áramot a kábítószergyanús növények gondozásához a férfi. Ellene az Érdi rendőrkapitányság jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt nyomoz. Az ügyészség indítványozta a terhelt letartóztatását, amelyet a Budakörnyéki Járásbíróság 2021. november 23-án rendelt el.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 23 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, akit egy 75 éves hajléktelen kirablásával gyanúsítanak.

 

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. augusztus 5-én éjjel Kecskeméten, a Rákóczi úton található parkban egy padon alvó hajléktalantól a táskáját úgy vette el, hogy ennek következtében a sértett a földre esett. A gyanúsított a táskával és a benne található 3.000.- forint készpénzzel, valamint egyéb tárgyakkal a helyszínről elmenekült.

A Pécsi Járásbíróság, 2015. október 2. napján elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását lopás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.

A Kecskeméti Járásbíróság 5 év 6 hónap fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit rablással és lopással vádolt az ügyészség. Egyúttal elrendelte egy korábbi ügyben kiszabott 10 hónap szabadságvesztés végrehajtását is.

A Pécsi Járásbíróság 2019. június 6-án elrendelte három fiatalkorú pécsi fiú letartóztatását egy hónapra folytatólagosan, csoportosan elkövetett rablás bűntette és csoportosan elkövetett rablás bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a fiatalkorú gyanúsítottak egy hajléktalan férfitól, rövid időn belül – 2019. május 20. és 26. napja közötti időben, valamint 2019. június 3-án - fenyegetés hatására, ruházatában és egyéb holmijában kutatva, négy alkalommal vették el a nála lévő készpénzt, összesen 6.300 forintot.

Az Ajkai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével egy év három hónap – végrehajtásában egy év három hónap próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta azt a 66 éves férfit, akivel szemben állatkínzás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

 

A Pécsi Járásbíróság 2020. november 17-én egy hónapra elrendelte egy mohácsi férfi letartóztatását emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.