Részletes keresés

Bűnösnek találta kifosztás, lopás bűntette és lopás vétsége bűntettében a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki 2011 márciusa és novembere között károsított meg több fekvőbeteget és diákokat a Debreceni Klinikák területén. B. Attila összesen 15 bűncselekményt követett el, ezért halmazati büntetésként 3 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság, valamint 4 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A vádlottnak az egyik sértett számára a jogerős döntést követő 15 napon belül 43 ezer forintot is meg kell fizetnie.

A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság azon döntését, melyben B. L. elítéltet feltételes szabadságra bocsátotta. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
 
Az Egri Járásbíróság a 2015. június 26-án kelt elsőfokú ítéletében Dr. F.L. I. rendű vádlottat költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 900.000,- forint, a II. rendű vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette és bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 336.000,- forint, míg a III.

A Fővárosi Törvényszék 2023. április 17-i ítéletével felmentett egy férfit, akit halált okozó testi sértés bűntettével, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, illetve védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádoltak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. január 1-jén egy hónapra – 2023. február 1-ig – elrendelte annak a személynek a letartóztatását, akit az óbudai késelés elkövetésével gyanúsítanak. Az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban született döntés nem végleges, az ellen a gyanúsított és a védője is fellebbezést jelentett be.

Az 57 éves vádlott egy családi házban élt együtt 84 éves édesanyjával, aki a háztartást vezette. Az idős nő egészségi állapota megromlott, bottal is alig tudott járni, nem tudott már főzni, takarítani, amért lánya többször bántalmazta őt. A vádlott az édesanyját orvoshoz nem vitte, orvost és segítséget sem hívott hozzá, a házba nem engedett be senkit.

A Pécsi Járásbíróság 2022. augusztus 4-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra személyi szabadság megsértésének bűntette, rongálás vétsége, testi sértés vétsége, több állat pusztulását okozó állatkínzás bűntette és volt élettárs sérelmére, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás bűntette alapos gyanúja miatt.

Az 50 éves vádlott élettársával rendszeresen nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott. Közöttük az együttélés során rendszeresek voltak a féltékenységből eredő veszekedések, verekedések. A vádlott ezek során többször is bántalmazta a sértettet, melyről a sértett beszámolt barátainak, fiainak, akik arra bíztatták, hogy szakítsa meg a kapcsolatot a vádlottal. 

A Budaörsi Járásbíróság 2018. január 31-i, folytatólagos és nyilvános tárgyalásán hozott ítéletet azoknak a vádlottaknak a büntetőperében, akiket azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által más, védekezésre, vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekményekkel vádoltak.

A Pécsi Ítélőtábla életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2016-ban egy idős férfihoz tört be, majd a felébredő sértettet olyan súlyosan bántalmazta, hogy a férfi az életét vesztette.
 
A Zalaegerszegi Törvényszék jogerős ítéletével 2 év 10 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte azt a zalai nőt, aki  - lányát is bevonva - több millió forintot csalt ki fia állítólagos apjától.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 306 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
A Miskolci Törvényszék M. J. vádlottat 2015. június 25-én az ellene terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
 

A tömeges bevándorlás ismét próbára teszi a Szegedi Törvényszéket. Mint ahogy arról már korábban is tájékoztatást adtunk, az Országgyűlés 2015. szeptember 4. napján elfogadta az „Egyes törvényeknek a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról” szóló 2015. évi CXL. törvényt, amely 2015. szeptember 15. napjával lépett hatályba.

A győri kettős emberölés ügyében rendkívüli fontosságú polgári per volt folyamatban, amelynek tényéről és tartalmáról a közvélemény mindezidáig érdemben nem értesült.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség 2018. augusztus 2. napján előterjesztett keresetében H.G. alperes [a büntetőeljárás során elítélt] szülői felügyeleti jogának megszüntetését kérte két kiskorú gyermeke vonatkozásában.

A Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság 2017. április 10. napján M. Zs. vádlott ellen csalás vétsége miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, a másodfokú bíróság ítéletét a kiszabott büntetés tekintetében megváltoztatta.
 
Pályázási határidő

Pályázat európai jogi szaktanácsadói tisztség betöltésére



Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2024 áprilisában a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete, testi sértés bűntettének kísérlete, kiskorú veszélyeztetésének bűntette és kapcsolati erőszak bűntette miatt 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A törvényszék a vádlott szülői felügyeleti jogát öt kiskorú gyermeke vonatkozásában megszűntette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság L. G. vádlottal szemben csődbűncselekmény bűntette és más bűncselekmények miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát is és a közügyektől eltiltás tartamát is 7 évre súlyosította.
 
2014. július 15.-én a Bíróságok Napja alkalmából az Országos Bírósági Hivatalban tartott központi rendezvény keretén belül három a Nyíregyházi Törvényszék illetékességi területén dolgozó igazságügyi alkalmazott kapott kitüntetést, illetve részesült elismerésben.