Részletes keresés

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa érdemben helybenhagyta a Szegedi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben a bíróság A. S. vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt bűnösnek mondta ki és ezért a vádlottat halmazati büntetésül 5 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
 

Az utolsó szó jogán tett vádlotti nyilatkozatokkal folytatódott pénteken az L. S. afgán állampolgár és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Ítélőtáblán zajló másodfokú tárgyalás. A „parndorfi halálkamion-ügy” néven közismerté vált ügyben a 71 ember halálával végződött cselekményhez nem köthető vádlottak – az V. rendű vádlott kivételével – elismerték, hogy részt vettek az embercsempészésben, és sajnálkozásukat fejezték ki a parndorfi tragédia miatt. Hangsúlyozták, ehhez nekik semmi közük, és kérték, hogy a bíróság enyhítse a rájuk I. fokon kiszabott büntetést. 

A Debreceni Törvényszék 2021. május 28-án hirdetett ítéletet annak a 14 vádlottnak az ügyében, akik egy kivételtől eltekintve azért kereskedtek kábítószerrel, hogy ebből a megélhetésüket fedezzék és egy jobb életszínvonalat tudjanak biztosítani maguknak. Többen korábbi börtönbüntetésük idején ismerkedtek meg egymással, ahol zárkatársak voltak, mások szomszédi, vagy éppen munkatársi viszonyban álltak egymással. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a fellebbezéssel érintett vádlottakra nézve hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Debreceni Törvényszéket. Az elsőfokú bíróság hiányos, részben felderítetlen tényállást állapított meg, amely alapján a vádlottak cselekményének minősítése is aggályos. Ezek a hiányosságok pedig nem pótolhatóak a másodfokú eljárásban. Mindezek alapján és több eljárási szabálysértés miatt is az elsőfokú bíróság másik tanácsa jár el a megismételt eljárásban.

A vádlott szüleivel és húgával élt egy családi házban, évek óta napi rendszerességgel fogyasztott marihuánát. 2023. szeptember 30-án barátaival egy házibulin vett részt, ahol életében először „bélyeg” formájában LSD-t fogyasztott, amitől hallucinációi keletkeztek és agresszívvé vált, ezért a házigazda elküldte a partiról, így a vádlott hazament. Éjfél után bódult állapotban ért haza, ahol bezúzta a bejárati ajtó üvegét és a konyhaajtót. Az otthon tartózkodó szülei és testvére meghallották és a konyhába siettek.

Év
2015
Közlöny
Fájl
Kép

Újabb hat évre kapott kinevezést a Kaposvári Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának élére Győriné dr. Vajda Andrea.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. augusztus 29-én megtartott nyilvános tárgyalásán hirdetett 2 ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 63 vádlott tekintetében hozott ítéletet abban az ügyben, amelyben egy Somogy megyei ügyvédi irodában tevékenykedő ügyvédek és alkalmazottak - összesen 5 fő - is szerepet játszottak. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. január 7-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyaláson hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolt. 

A bíróság az I. r., II. r., III. r. és IV. r. vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletében. A törvényszék H. A. I. rendű vádlottat 6 év 8 hónap fegyházbüntetésre és 8 évi Magyarország területéről való kiutasításra ítélte. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2017. október 16-án megtartott nyilvános tárgyalását követően hirdetett ítéletet azoknak a férfiaknak az ügyében, akiket bűnösnek találtak kábítószer-kereskedelem büntettében és új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétségében. 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. február 14-én felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények folyamatban lévő büntetőügyben három terhelt letartóztatásáról, továbbá egy személy bűnügyi felügyeletének elrendeléséről döntött. A végzés a bejelentett fellebbezések folytán nem végleges. 

Év
2016
Közlöny
Fájl

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróságnak egy szenegáli embercsempész és társai ügyében hozott elsőfokú ítéletét.

Az idős vádlott és fia egy családi házban éltek. Az együttélésükre jellemző volt a rendszeres italozásból fakadó gyakori veszekedés. 2018. október 21-én este, mikor a vádlott enyhén ittas állapotban hazaért, a fiát – a későbbi sértettet - súlyosan ittas állapotban találta, és számon kérte, hogy ígérete ellenére miért nem készített vacsorát. Emiatt közöttük veszekedés alakult ki, melynek során a sértett a vádlottat a nyakánál átkarolta, a kezét erősen megszorította, majd miután a vádlott a kezét a szorításból kitépte, a sértett bement a szobájába.

A vádlott (2005) és a sértett 2023. november 25-én estére beszéltek meg kábítószer adásvételére irányuló találkozót egymással. A sértett a találkozóra autóval egyedül érkezett, a gépkocsiból kiszállt és várakozott. A vádlott kezében késsel, hátulról közeledve megjelent a sértett mögött. A vádlott a neki háttal álló, őt nem észlelő férfihez lépett, akit a hátán, nyakán és a lapockájánál egy-egy alkalommal megszúrt. A sértett próbált megfordulni, ekkor a vádlott hátulról a férfi bal-hátoldali mellkasa irányába szúrt, azonban a kés nem hatolt át a sértett vastag kabátján.

Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Év
2019
Közlöny
Fájl