Részletes keresés

A vádlott (1987) 2014. január 6-án élettársi kapcsolatot létesített Gy.Cs-néval, és Budapesten lakott a bérleményében. Anyagi gondjaik voltak. A sértett korábban elszenvedett agyi infarktusa következtében fizikálisan legyengült, gyakran elesett, járókerettel közlekedett. Egyedül lakott tatabányai lakásában, ahol szokása volt, hogy nem zárta be, illetve nyitva hagyta a bejárati ajtót.

A Debreceni Törvényszék, mint elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 decemberének végén egész nap alkoholt fogyasztott otthonában és vitába keveredett élettársával, aki nemtetszését fejezte ki a férfi italozó életmódja miatt és azért, mert a gyerekek iskoláztatására szánt félretett pénzt alkoholra költötte. 

A Debreceni Ítélőtábla I. és II.r. vádlottak bűnösségének megállapítását 2-2 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mellőzte. III.r. vádlott esetében a börtönbüntetés próbaidőre való felfüggesztését 5 évre emelte. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla nem látott indokot a büntetések enyhítésére. Az ítélőtábla szerint példás büntetés szükséges a büntetési célok eléréséhez. A vádlottak nem adtak semmiféle esélyt az újszülött gyermeknek a túlélésre.

A negyvenes évei elején járó vádlott tíz évig élt élettársi kapcsolatban egy nővel, egy gyermekük is született. A kapcsolatuk megromlott és a vádlott 2017-ben elköltözött közös otthonukból.  

Ezt követően a nő megismerkedett a sértettel, akivel 2020-ig élettársi kapcsolatban élt, majd rövid külön élés után újra összeköltöztek. A vádlott féltékenységből zaklató üzeneteket küldött a nőnek, telefonon hívogatta, képtelen volt végleg elengedni volt élettársát.

Év
2016
Közlöny
Fájl
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt M. G. és társa ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az eredetileg halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt P. Z. és társa ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszéken kimondott I. fokú ítéletet. Az I. rendű vádlott I. fokon emberölésként minősített cselekményét halált okozó testi bűntettének minősítette az ítélőtábla, és a szabadságvesztés mértékét életfogytig tartó, legkevesebb 25 évről 12 évre enyhítette. A II.

Mint az a tudósításokból már ismert lehet: a tárgyalás helyszínére érkező dr. Póta Péter ügyben eljáró bírót a tárgyaló előtt a másodrendű vádlott fia – egy rövid párbeszédet követően – leöntötte kávéval a Fővárosi Törvényszéken.

A gyors és hatékony rendőri intézkedés után – némi csúszást követően – a tárgyalás a normál rendben kezdődött el.

Portik Tamás védőjének a bíróság biztosította a perbeszéd megtartásának lehetőségét, amellyel a védő érdemben nem élt.

Gyárfás Tamás az utolsó szó jogán felszólalt, beszédében a felmentését kérte.

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt a vádlott büntetését, életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította. Az ítélőtábla a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 25 évben állapította meg. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélet jogerős.
 

Sajátos ügyben hozott ítéletet a Debreceni Ítélőtábla dr. Háger Tamás vezette tanácsa. Az ügy 10 éve szökésben lévő vádlottját 2018-ban nemzetközi elfogatóparancs után fogták el és hozták Magyarországra. 

A Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta a Miskolci Törvényszék ítéletét, és megállapította, hogy a vádlott az életfogytig tartó fegyházbüntetésből, legkorábban 30 év múlva feltételes szabadságra bocsátható. Az ítélőtábla a vádlott cselekményének minősítő körülményeiből mellőzte az előre kiterveltséget, ugyanis ezt csak a vagyon elleni bűncselekmény esetében lehetett kétséget kizáró módon megállapítani. Az ítélőtábla nem látott indokot arra, hogy határozott idejű szabadságvesztésre változtassa az elsőfokú ítéletet.

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 4-én kihirdetett ítéletében elutasította az Erste Bank Hungary Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen indított keresetét. 
 
A Fővárosi Törvényszék a 2016. december 15-én megtartott tárgyaláson hozott végzésével kizárta az ügyből a nyomozás során kirendelt, az igazságügyi szakvélemény elkészítésében társszakértőként résztvevő adó-, járulék- és könyvszakértőt.
 

A Fővárosi Törvényszék 2023. február 1-jén kihirdetett végzésével helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben 2 rendbeli zaklatás vétsége miatt ítélte el azt a férfit, akit azzal vádolt az ügyészség, hogy – az őt korábban ért szexuális abúzus miatti bocsánatkérés érdekében – több esetben zaklatta a katolikus egyház plébánosait. 

Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
2021. 06. 08.

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak az első fokon kiszabott büntetését, aki kilátástalan anyagi helyzetük miatti közös öngyilkossági tervük után megölte élettársát.

A Fővárosi Törvényszék megtagadta az európai elfogatóparancs végrehajtását abban az ügyben, amelyben a horvát hatóságok H. Zs. átadását kérték. A bíróság egyúttal elrendelte a terhelt szabadlábra helyezését is.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a horvát hatóságok azzal gyanúsítják a terheltet, hogy a 2008-ban és 2009-ben a MOL és a horvát kormány között folyó tárgyalások során 10 millió eurót ajánlott fel az akkori horvát kormányfőnek a MOL-INA szerződések megkötése érdekében. A megkötött szerződések a horvát kormány érdekeivel ellentétesek voltak.