Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék másodfokon megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság ítéletét és 3 vádlott esetében súlyosította, 2 vádlott vonatkozásában pedig enyhítette a kiszabott büntetés mértékét egy többek között fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőügyben.

A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt tizennégy év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélt egy nőt az ún. Kapás utcai emberölés ügyében. 

A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt elsőfokon 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, társát pedig ugyanezen bűncselekmény bűnsegédjeként találta bűnösnek, ezért vele szemben 10 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást szabott ki. A bíróság az I.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2024. augusztus 16-i ülésén elrendelte további három személy letartóztatását egy vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt már folyamatban lévő büntetőügyben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2024. december 5-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a II. kerületben történt emberölés elkövetésével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2024. november 2-án este 35 késszúrással megölte volt barátnőjének édesanyját. 

Az ügyészség a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása, valamint a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése érdekében a gyanúsított letartóztatásának elrendelését indítványozta.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. március 6-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít az ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a külföldi állampolgárságú terhelt elhatározta, hogy Magyarországra utazása alkalmával megöli a volt feleségét, annak halálát pedig baleseti eredetű lakástűznek állítja be. A bűncselekményt az eltervezettek szerint 2025. január 29-én követte el.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 285 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Kép

Az aktualitások mellett az elmúlt időszak eredményeit is értékelték elnöki értekezletükön az ítélőtáblák, törvényszékek elnökei. A bírósági vezetők szerint számos területen indult rohamos fejlődésnek a bírósági szervezet.

Év
2013
Közlöny
Fájl
Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. február 12-én egy hónapra elrendelte J. Gábor gyanúsított előzetes letartóztatását, akivel szemben a BRFK Bűnügyi Főosztálya folytat eljárást nagyobb értékre elkövetett lopás miatt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. február 21-én egy hónapra elrendelte annak a három férfinak az előzetes letartóztatását, akik ellen a Budapesti IX. kerületi Rendőrkapitányság eljárást folytat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság két vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, két vádlottal szemben pénzbüntetést szabott ki, öt vádlottat pedig bizonyítottság hiányában felmentett abban a büntetőügyben, amelyben társtettesként, jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntettével vádolta az ügyészség a terhelteket.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság minden vádpontban bűnösnek találta azt az afgán fiatalembert, aki 2018 szeptemberében megerőszakolt egy nőt egy gyroszos mosdójában. A bíróság ezért, és egyéb szexuális jellegű bűncselekményekért öt év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte és hat évre kiutasította Magyarország területéről.

A Fővárosi Törvényszék 11 év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki megölte nagyapját, majd annak holttestét egy garázsban rejtette el. Az ügy II. rendű vádlottját, aki a nagypapa haláláról nem tudva több hivatalos ügy intézésekor eljátszotta az idős hozzátartozó szerepét, 3 évre próbára bocsátották.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 8-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak. A letartóztatás végrehajtásának helyéül a bíróság az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

A Budai Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésen 1 év 8 hónap – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélt egy nőt, aki ellen csalás bűntette, 2 rendbeli csalás bűntettének kísérlete és 7 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult eljárás. A bíróság döntött a polgári jogi igényről is, amelynek keretében kötelezte a vádlottat, hogy a magánfél részére fizessen meg 5.084.678 forintot és annak kamatait.