Részletes keresés

Kép

Az Országos Bírósági Hivatal 2019. évre a Karrier – Család – Egészség megfelelő egyensúlyának a megteremtését tűzte ki céljául. A családbarát szervezeti kultúra erősítése érdekében – a 2019. évi Megtartó Program keretén belül – az OBH Elnöke a dolgozók részére különböző program lehetőségeket kíván biztosítani.

Típus: Szabályzat Sorszám: 5 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2013
A Fővárosi Törvényszék 2018. március 28-án másodfokú határozatot hozott a hamis tanúzás és zugírászat bűntette miatt G. T. és társa ellen indult büntetőügyben.
 
A vádlottakkal szemben a Központi Nyomozó Főügyészség 2014 januárjában emelt vádat, majd az ügyészség az eljárás során benyújtott vádkiterjesztésekkel a zugírászattal kapcsolatban további, a vádemelést követően történt cselekményekkel egészítette ki a vádat.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 255 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
A Fővárosi Törvényszék 2016. március 22-én és 23-án megtartott tizenkét tárgyalásán hozott végzéseivel 10 esetben elrendelte a magyar állampolgárságú terheltek átadási letartóztatását és egyszerűsített eljárásban történő átadását a francia hatóságoknak. A terhelteket 2016. március 21-én Magyarország területén vették őrizetbe európai elfogatóparancs alapján.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. november 21-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy november 18-án leszúrta élettársát, aki az elszenvedett sérülések következtében a helyszínen meghalt. A gyanúsított ellen a rendőrség emberölés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást. 
 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletet hirdetett annak a két férfinak az ügyében, akiket azzal vádoltak, hogy értékeinek megszerzése érdekében meg akartak ölni egy taxisofőrt Csehországban. A Törvényszék az I. rendű vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 9 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra, míg a II. rendű vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt, mint bűnsegédet 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2017. január 20-án ítéletet hirdetett a K. R. R. és K. A. R. ellen testi sértés bűntette miatt indult büntetőügyben. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a bűncselekmény elkövetésének megváltozott minősítése folytán az első fokon kiszabott büntetések mértékét súlyosította. 
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 2 év – végrehajtásában 5 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2013 februárjában hamis nemzetközi átutalási megbízásokkal próbált meg több mint 360 millió forintnyi eurót szerezni.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság két hónappal meghosszabbította annak a nőnek a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak.
 
A megalapozott gyanú szerint a nő 2020. április 16-án több késszúrással megölt egy férfit, annak VI. kerületi lakásában. 
 
Az ügyészség szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akiket a Deák téren péntek hajnalban elkövetett emberölés kapcsán gyanúsítanak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. március 30-án egy hónapra elrendelte annak a tajvani férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint egy Budapest II. kerületi ingatlanban jogellenesen foglalkoztatott 34 tajvani állampolgárt.
 

A Fővárosi Törvényszék az előkészítő ülést követően tárgyalásra utalta annak a terheltnek az ügyét, akit az ügyészség egy csepeli munkásszállón elkövetett késelés miatt emberölés bűntettének kísérletével vádol.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. május 2-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2020. március 30-án éjszaka szóváltásba keveredett élettársával XIV. kerületi lakásukban és egy 20 cm pengehosszúságú késsel több alkalommal megszúrta őt. A férfi a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.