Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a IV. rendű vádlottal szemben kiszabott 220 óra közérdekű munka büntetést 150 órára enyhítette, egyebekben pedig helybenhagyta a korábbi döntést.

 

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elsőfokon – bizonyítottság hiányában – felmentette azt a férfit, akit többek között erőszakos közösülés bűntettével vádolt az ügyészség. 

Az ítélet szerint a vádlott és a sértett 2007 februárjában New Yorkban ismerkedett meg egymással, majd 2008 júniusában Párizsban kötött házasságot, az év augusztusában pedig Tokióban telepedett le, ahol 2009. június 18-án megszületett közös gyermekük.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség az I. rendű vádlottat garázdaság vétségével, valamint felbujtóként csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, a II. rendű vádlottat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, míg a III., IV., V. és VI. rendű vádlottakat társtettesként csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolta. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésen 3 év fegyházbüntetésre ítélt és 5 évre kiutasított Magyarország területéről egy férfit egy büntetőügyben, amelyben egy nőt 3 rendbeli – 2 esetben társtettesként, 1 esetben bűnsegédként – bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, míg egy férfit és egy nőt bűnszervezetben való részvétel bűntettével vádolnak.

Ítéletet hozott a Budai Központi Kerületi Bíróság a 2017 novemberében kezdődött, s vesztegetés bírósági eljárásban bűntette miatt J. R. L. ellen folyamatban lévő büntetőeljárásban.
 

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2024. november 14-én előkészítő ülést tartott abban a bűnügyben, amelyben négy nőt és egy férfit a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel, csoportosan, bűnszövetségben elkövetett kifosztás, valamint lopás bűntettével vádolt az ügyészség.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. június 21-ig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit kémkedéssel és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. 

A rendelkezésre álló adatok alapján az ukrán állampolgárságú terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az ukrán katonai hírszerző szolgálat megbízásából Magyarországon olyan tevékenységet végzett, amely – bizonyítottság esetén – kimeríti a kémkedés, valamint a haditechnikai termékkel való visszaélésre irányuló előkészület bűntettét.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 78 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 304 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 258 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Járásbíróság 2014 márciusában Gy. Iné vádlottat levéltitok megsértésének vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta. Kötelezte a vádlottat, hogy a Gy. I. magánvádlónak fizessen 26.300 Ft-ot. A megismételt eljárásban másodfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2016 februárjában a vádlottat az ellene levéltitok megsértésének vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Az ítélet ellen a pótmagánvádló fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2010-ben a vádlott és a magánvádló között házassági bontóper volt folyamatban.

A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. november 14-én 09:00 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart.
A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. november 13-án 09:00 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. november 13-án 16.00 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék
Sajtóosztály
 

Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. június 4-én 10 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a földszint 30. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. június 3-án 10 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. június 3-án 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság karácsony első napján, 2021. december 25-én megtartott ülésén elrendelte egy emberölés bűntettével gyanúsított személy letartóztatását. A Fővárosi Főügyészség a terhelt jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében indítványozta a bíróságnál a gyanúsított letartóztatását. A bíróság megállapítása szerint az ügyészi indítvány megalapozott.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. augusztus 21-én elrendelte annak a férfinak a házi őrizetét, aki a gyanú szerint 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, autójával a Dózsa György úton halálos közúti balesetet okozott.