Részletes keresés

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség három férfit felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntettével, aljas indokból és célból, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás vétségével vádol.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy nőt, akit állatkínzás bűntettével vádoltak.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2016. július 14-én bíróság elé állítás során hozott ítéletében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki július 5-én Budapesten mentősöket bántalmazott. A vádlott 2016. július 5-én a késő esti órákban erősen ittas állapotban és mozdulatlanul feküdt az utcán, ezért az intézkedő járőrök mentőt hívtak hozzá.

Elutasította a bíróság a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelésére irányuló indítványt a vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a terheltet aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel és folytatólagosan elkövetett szeméremsértéssel vádolta az ügyészség. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. július 21-én megtartott nem nyilvános ülésen újabb három hónappal hosszabbította meg annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. szeptember 24-én egy budapesti belvárosi járdaszakaszon robbantást követett el, amelynek következtében az ott járőrszolgálatot teljesítő két rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A bíróság a kényszerintézkedést a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyével indokolta.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 190.000 forint pénzbüntetést szabott ki arra a férfira, aki 2016-ban az október 23-i megemlékezésen ütötte meg a sértettet a Kossuth téren.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 21-ig – elrendelte annak a két nőnek és két férfinak a letartóztatását, akiket társtettesként felfegyverkezve és csoportosan elkövetett rablás bűntettével gyanúsítanak. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónapra – 2021. május 27-ig – elrendelte egy férfi bűnügyi felügyeletét az erzsébetvárosi „gépkocsis rablás” ügyében. A bíróság elrendelte továbbá azt is, hogy a magatartási szabályok betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizzék. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap elsőfokon ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amelyben két férfit kerítés, egy harmadikat pedig megrontás bűntettével vádoltak. Az I. rendű terheltet a bíróság 5 rendbeli – 3 esetben folytatólagosan – 18 év alatti személy sérelmére elkövetett, illetve 66 rendbeli – 50 esetben folytatólagosan – üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette miatt 2 év 10 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint több mint 9 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben. A II.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. május 25-én bíróság elé állítás során, gyorsított eljárásban 120 óra közérdekű munkára, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte garázdaságért azt a férfit, aki fényes nappal egy belvárosi lakás harmadik emeletéről az utcára dobott egy régebbi típusú képcsöves televíziót.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 640 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 90 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 258 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

Összbírói értekezlet keretében értékelte a 2021. évet a Kecskeméti Törvényszék. Az értekezleten a törvényszék illetékességi területén ítélkező bírákon kívül részt vett dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal Elnöke, dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla Elnöke, Dr. Vida-Sós Tünde, a Szegedi Törvényszék elnöke, valamint az Országos Bírói Tanács képviselői.

Az értekezletet megelőzően dr. Husek Dániel a Kecskeméti Törvényszék Elnöke és dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal Elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak, amelyen értékelték a Kecskeméti Törvényszék 2021. évi munkáját. Kiemelték, hogy a Kecskeméti Törvényszéken magas színvonalú és időszerű ítélkezés folyik, az eljárások jelentős része az elsőfokú eljárásban befejeződik. A bíróságokat a pandémia jelentős kihívás elé állította, aminek azonban meg tudtak felelni, elsődlegesen a digitális fejlesztéseknek köszönhetően.

Az összbírói értekezleten a törvényszék elnöke beszámolt a törvényszék eredményeiről. Ennek során kitért az ügyforgalmi, időszerűségi, valamint megalapozottsági adatokra is. Kiemelte, hogy a törvényszék bíróságai magas színvonalon és időszerűen ítélkeznek. Hangsúlyozta, hogy a pandémia időszaka alatt a digitális térben folyt a munka jelentősebb része, mindent szükséges és lehetséges intézkedést megtettek a dolgozók és az ügyfelek biztonsága érdekében. A törvényszék területén két új Via Video végpont kiépítésére került sor, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy a tavalyi évben több, mint 200 eljárás során éltek a távmeghallgatás lehetőségével. Mindezen túlmenően számos oktatást, és szakmai értekezlet bonyolítottak le az online térben.

Kitért a célkitűzésekre is, így – többek között - megemlítette az időszerűségi mutatók további javítását, a digitális vívmányok megőrzését is.

Ezt követően dr. Négyessy András, a Kecskeméti Törvényszék Bírói Tanácsának Elnöke számolt be a Tanács elmúlt évi munkájáról.

Dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla Elnöke elismerősen nyilatkozott a Kecskeméti Törvényszék bíróságainak elmúlt évi munkájáról.

Deutschné dr. Kupusz Ildikó, az Országos Bírói Tanács elnöke és dr. Rochlitz Zoltán az Országos Bírói Tanács tagja beszámolt a Bírói Tanács elmúlt években végzett munkájáról.

Dr. Senyei György, az OBH Elnöke a törvényszék eredményeit méltatva hangsúlyozta az időszerűség és a szakmai megalapozottság fontosságát, továbbá kiemelte, hogy a Kecskeméti Törvényszéken számos összetett, bonyolult megítélésű, nagy sajtónyilvánosságot érintő ügy zajlik.

Az értekezlet zárásaként kinevezések átadására került sor.

Kecskemét, 2022. május 12.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

 

Galéria - Évértékelő összbírói a Kecskeméti Törvényszéken

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 34 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke dr. Gerber Tamást nevezte ki 2013. március 1. napjától 2019. február 28 napjáig terjedő időre a Székesfehérvári Törvényszék elnökévé.

Három fontos változás történt 2013. január 1. a bírósági rendszerben. A városi bíróságok neve járásbíróságra változott, megkezdték munkájukat a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságok, valamint bizonyos ügyekben bevezették az elektronikus kapcsolattartás lehetőségét.

Dr. Cseh Attila, a Szegedi Törvényszék elnökhelyettese és dr. Cséffán József, a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke 2013. január hó 7. napján a Városi Televízió Szeged részére interjút adott a változásokkal kapcsolatosan.

A Budai Központi Kerületi Bíróság megszüntette a Viking Sigyn ukrán kapitányának letartóztatását és kényszerintézkedésként - a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel történő ellenőrzés mellett - bűnügyi felügyeletét rendelte el. A nyilvánosság által már részleteiben is ismert ügyben a nyomozás befejeződött, hamarosan vádemelésre kerülhet sor.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. június 5-én megtartott ülésén meghosszabbította az

aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását. A letartóztatás a végzés szerint az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig legfeljebb 2019. szeptember 7-ig tart.