A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével, valamint falfirka elhelyezésével elkövetett szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálás vétségével vádolja a terheltet.
A Fővárosi Törvényszék 1 év – 2 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emeltek vádat. A bíróság a terheltet előzetes mentesítésben részesítette.
A Fővárosi Törvényszék 2018. július 3-án meghozott másodfokú határozatával enyhítette az állatkínzás bűntette miatt indult büntetőügyben kiszabott 3 év végrehajtandó szabadságvesztés büntetést. A vádlott büntetését 1 év 4 hónapra mérsékelte és a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette, valamint mellőzte a közügyektől eltiltást.
Valamennyi vádlott esetében súlyosította a II. fokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az I. fokon ítélkező Fővárosi Törvényszék ítéletét abban az ügyben, amelyben két, Magyarországon élő vietnami és hat magyar vádlottat kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer birtoklásának bűntettében találtak bűnösnek.
A Fővárosi Törvényszék 2016. március 31-én ítéletet hirdetett a J. R. és társai ellen emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult, a sajtóban Fenyő-gyilkosság, Aranykéz utcai robbantás és Cinóber-gyilkosságként ismert büntetőügyekben. A bíróság az 1. rendű vádlott J. R.-t életfogytig tartó fegyházbüntetésre, a III. rendű vádlott P. T-t 13 év fegyházbüntetésre ítélte.