Részletes keresés

Garázdaság, valamint 78 rendbeli kisebb kárt okozó rongálás vétségének gyanúja miatt egy hónapra előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki 2017. január 28-án éjszaka 78 gépjárművet rongált meg Budapest VI. kerületében.
 

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság két év – 5 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte és 5 évre kiutasította Magyarország területéről azt a férfit, akit felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádoltak.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság elsőfokon 5 év 10 hónap börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a vádlottat, aki ellen bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntette és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. május 3-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. A bíróság a letartóztatás helyéül az IMEI-t jelölte ki.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit társával együtt idősek sérelmére elkövetett csalással gyanúsítanak.

 

A megalapozott gyanú szerint 2020 áprilisában egy harmadik személy magát az időskorú sértettek unokájának vagy gyermekének kiadva azzal hívta fel őket telefonon, hogy bajba került, fogva tartják és szabadulása érdekében nagy összegű készpénzt és ékszereket kért. Az értékeket több esetben a gyanúsítottak vették át.

 

Emberölés gyanúja miatt egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki 2020. május 3-án halálosan bántalmazta édesapját Budapesten. A bíróság a letartóztatás végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

A férfi 2020. május 3-án egy kalapáccsal többször fejbe verte és egyéb módon bántalmazta idős korú, legyengült édesapját. A sértett belehalt sérüléseibe.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 20-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít az ügyészség.

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte annak a három férfinak az előzetes letartóztatását, akiket az ügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsít. Negyedik társukkal szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak szervezetten árultak kábítószert a fővárosban.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben egy hónapra – 2023. január 30-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását.

 

Robbanóanyaggal visszaélés bűntette miatt indult büntetőügyben a gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a mai napon egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság. A végzés nem jogerős.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésen 1 év 4 hónap – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt három férfit, akiket súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádoltak mint társtetteseket. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a bűnösnek kimondott szurkolók 2 évig nem látogathatják a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sporteseményeket. 

2025. 02. 27.

A Fővárosi Törvényszék a 2025. február 27-én kihirdetett jogerős ítéletével 1 év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt a mentőautót vezető sofőrt, aki esetriasztás közben összeütközött egy motorossal. A sértett a baleset következtében életét vesztette.

A G. M. ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő 15.B.68/2025. ügyszámú büntetőügyben 2025. május 6-án 9 órakor a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tart a II. emelet 36. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. május 5-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. május 5-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

Dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal Elnöke, 2014. március 1. napjától 2020. február 29. napjáig kinevezte dr. Andor Szabolcsot a Szombathelyi Törvényszék elnökévé.

Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 800 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Az AXA Bank Europe SA felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 16. Gf. tanácsa 2015. április 21-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
A határozat részletes indokolása a Fővárosi Ítélőtábla honlapján a devizaperek címszó alatt olvasható.
 
A Magyar Nemzeti Bank Zrt. felperesnek a Sopron Bank Zrt. alperes ellen szerződéses kikötések tisztességtelenségének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 6. Pf. tanácsa 2015. augusztus 25-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 

Az KDB Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Ítélőtábla 9. Pf. tanácsa 2014. október 16-án meghozott végzésével az Alkotmánybíróságról szóló törvény és a Polgári perrendtartásról szóló törvény alapján kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál, hogy a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 4. § (2) és (3) bekezdés, 6.