Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék 2024. január 18-án előkészítő ülésen ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolt egy férfit.

A Fővárosi Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt három férfit. Egyiküket felbujtóként előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas célból elkövetett emberölés bűntette miatt, másikukat pedig ezen bűncselekmény társtetteseként mondta ki bűnösnek a bíróság. A harmadik vádlott cselekménye társtettesként előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének minősül az elsőfokú ítélet szerint.

A Fővárosi Törvényszék 2023. november 9-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség a terhelteket életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és könnyű testi sértés vétségével vádolja. 

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. április 23-án 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a földszint 30. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. április 22-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 22-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit előre kitervelten elkövetett emberölés és kifosztás bűntettével, valamint fogolyszökés vétségével vádolnak.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla büntető ügyszakos tanácselnöki (13. számú) álláshelyének betöltésére 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége. 

A Fővárosi Törvényszék 2023. december 18-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség emberölés bűntettének kísérletével, valamint kifosztás bűntettével vádol egy férfit.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 653 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 198 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 435 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

A Fővárosi Törvényszék nem jogerős döntést hozott abban az eljárásban, amelyben a Fővárosi Főügyészség a vádlottat emberiesség elleni bűntettel és terrorcselekmény bűntettének elkövetésével vádolta.

Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke 115/2014. (III.13.) OBHE. számú határozatában a Szegedi Ítélőtábla bíráit 2014. május 1. napjától 2015. június 30. napjáig terjedő időtartamra a Fővárosi Ítélőtáblára kirendelte, a Fővárosi Ítélőtáblán megmutatkozó magas ügyérkezésből eredő ítélkezési feladatok részbeni megosztása, az ítélkezés időszerűségének biztosítása érdekében. 

A Fővárosi Törvényszéken 2016. december 12-én és december 13-án sajtó-helyreigazítási perekben hozott elsőfokú ítéletekkel kapcsolatban az utóbbi napokban a sajtóban megjelent tudósításokat és elhangzott nyilatkozatokat a bíróság az alábbiakkal egészíti ki és pontosítja.
 
A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. április 16-án 9-kor, mind pedig a 2024. április 18-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30.  számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. április 15-én 9-ig, illetve 2024. április 17-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 15-én, valamint 2024. április 17-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. április 30-án 9-kor, mind pedig a 2024. május 2-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30.  számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. április 29-én 9-ig, illetve 2024. április 30-án 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 29-én, valamint 2024. április 30-án 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. szeptember 10-én 9-kor, mind pedig a 2024. szeptember 12-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. szeptember 9-én 9-ig, illetve 2024. szeptember 11-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. szeptember 9-én, valamint 2024. szeptember 11-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
 
A B. K. és társai felperes, Az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos alperes ellen menedékes számára biztosítandó szálláshely-támogatás miatti ügyben folyamatban lévő 14.K.703627/2024. ügyszámú közigazgatási perben 2025. február 12-én 12 órakor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.

A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégium (1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3.) 145. számú tárgyalóterem.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. február 11-én 12 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. február 11-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék

Sajtóosztály

Az A. M. és társai felperes, Az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos alperes ellen menedékes számára biztosítandó szálláshely-támogatás miatti ügyben folyamatban lévő 14.K.702978/2024. ügyszámú közigazgatási perben 2025. február 12-én 12:15 órakor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.

A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégium (1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3.) 145. számú tárgyalóterem.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. február 11-én 12:15 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.