Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszéken 2016. december 12-én és december 13-án sajtó-helyreigazítási perekben hozott elsőfokú ítéletekkel kapcsolatban az utóbbi napokban a sajtóban megjelent tudósításokat és elhangzott nyilatkozatokat a bíróság az alábbiakkal egészíti ki és pontosítja.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 419 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Fővárosi Törvényszék 2023. december 18-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség emberölés bűntettének kísérletével, valamint kifosztás bűntettével vádol egy férfit.

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét megváltoztatta. P. J. I. r. vádlott így az életfogytig tartó szabadságvesztésből legkorábban 30 év elteltével szabadulhat.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 16-án B.B. vádlott ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, a másodfokú bíróság ítéletét – annak helyes indokainál fogva –  helybenhagyta.
 
Az első fokon eljárt Budapest Környéki Törvényszék 2016 novemberében B. B. vádlottat emberölés bűntette miatt 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszéknek a felperes keresetét elutasító ítéletét abban a polgári perben, amelyet K. Ede indított a Nemzeti Nyomozó Iroda jogutódjával, a Készenléti Rendőrséggel, a Legfőbb Ügyészséggel, a Fővárosi Törvényszékkel és a Fővárosi Ítélőtáblával szemben, és amelyben közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítéseként 25 millió forintot követelt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. január 15-én elutasította az ügyész előzetes letartóztatásra irányuló indítványát és a házi őrizetét rendelte el annak a fiatalkorúnak, akit emberölés bűntettével gyanúsít a nyomozó hatóság. A bíróság elrendelte azt is, hogy a gyanúsított nyomkövető eszközt viseljen. Amíg ez beüzemelésre kerül, addig járőr útján kell ellenőrizni a házi őrizet betartását. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 476 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 243 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Kép

A bíróságok 3163 alkalommal tartottak távmeghallgatást tizenegy hónap alatt, eddig több mint 1100 bíró alkalmazta a Via Videó rendszert az eljárási cselekmények során.

Pályázási határidő

146.E/2021. (VI. 15.) OBHE határozat

Pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán egy ítélőtáblai bírói álláshelyre

A Fővárosi Ítélőtáblán egy munkaügyi ügyszakos ítélőtáblai bírói (Munkaügyi Kollégium 76. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a munkaügyi fellebbviteli bírói gyakorlatnak van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A Fővárosi Ítélőtábla 2015. év január hó 8. napján tartott nyilvános ülésen helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék 2014. február hó 5. napján kihirdetett  ítéletét, melyben Sz. A. J. vádlottat 6 rb. rablás bűntette [Btk. 365. § (1) a) pont, (3) bekezdés a) pont], 1. rb. rablás bűntettének kísérlete [Btk. 365. § (1) bekezdés a) pont, (3) bekezdés a) pont] és 1 rb. rablás előkészületének vétsége [Btk. 365. § (1) bekezdés a) pont, (5) bekezdés] miatt halmazati büntetésül 11 évi fegyházbünetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A B. Á. F. és társa ellen emberölés bűntette miatt folyamatban volt büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a sértett édesanyja által előterjesztett, új tanú vallomására alapított perújítási indítványt – perújítási nyomozást követően – alaposnak találta, elrendelte a perújítást és a megismételt eljárás lefolytatására megküldte az ügyet az alapügyben elsőfokon eljárt Fővárosi Törvényszéknek.

Kép

Jelentős ügyterhet okoz a nagyobb BV. intézetek mellett működő törvényszékeknek a 2018-ban beérkezett kérelmek száma, azonban ennek ellenére is 46% feletti az ügybefejezés. Az OBH és az érintett törvényszékek kiemelten foglalkoznak az ügyteherrel. A Budapest Környéki Törvényszéken ennek keretében pilot jelleggel új munkaszervezési módszereket vezettek be, míg a Győri és a Székesfehérvári Törvényszék kártalanítási ügyeinek számát a Tatabányai Törvényszék bírái önkéntes vállalással csökkentik.

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. április 23-án 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a földszint 30. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. április 22-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 22-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban az ügyben, amelyben egy férfit életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádol az ügyészség.