Részletes keresés

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2019. január 8-án enyhítette a J. G. D. vádlottal szemben elsőfokon kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt kiszabott büntetést. Az 1 év 6 hónap börtönbüntetés felfüggesztésének tartamát 3 évről 2 évre, a tanári foglalkozástól eltiltás tartamát 5 évről 2 évre enyhítette.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.

Nemrégiben visszavonta az ítélőtábla mellett eljáró fellebbviteli főügyészség a Tolna Vármegyei Főügyészség által bejelentett fellebbezést, így már elsőfokon jogerős és végrehajtható lett a Szekszárdi Törvényszék tavaly év végén különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének tárgyában hozott marasztaló ítélete. 

Kép

Éppen folyamatban lévő vagy a jövőben remélt épület felújítások, a távmeghallgatás tapasztalatai és a rendszer bővítése, benchbook, Megtartó Program – a fejér megyei járásbíróságokat és a Székesfehérvári Törvényszéket keresték fel az Országos Bírósági Hivatal vezetői. Folytatódott az országjáró körút…

Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés
A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. szeptember 4-én nem jogerős ítéletével, J. M. vádlottat az ellene foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
 
Az ügyészség veszélyhelyzetet szándékosan előidéző által halálos tömegszerencsétlenséget okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettére módosította a vádat. 
 
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki 2013 májusában bicskájával nyakon szúrta volt élettársát Debrecen főterén. A vérző asszonyhoz egy arra járó hívta ki a mentőket, csak a véletlenen múlt, hogy a nő életben maradt.
 
Jelentős értékre, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, személyi szabadság megsértése és magánlaksértés bűntettében találta bűnösnek a Debreceni Törvényszék azt az öt vádlottat, akik még 2009-ben Berettyószentmártonban megkötöztek, megfenyegettek és kiraboltak egy idős házaspárt. A kényszerítés hatására 9,7 millió forintot vittek el.
 
A Szombathelyi Törvényszék, mint fiatalkorúak bírósága – dr. Varga Roland tanácsa – ma hirdetett ítéletet fk. B.A. és társa ügyében.
 
Az Egri Törvényszék 2015. június 1-jén ítéletet hozott a B.L. vádlott ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntető ügyben.
 
A Nyíregyházi Törvényszék hétfőn nem jogerős ítéletet hozott O.Gy. és hat társa ügyében. 
 
A legmagasabb időtartamú, 5 év felfüggesztés mellett két év fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, akinek 8 kutyája 2010 őszén támadt rá tanyaszomszédjára Nagyhegyesen. Az áldozatnak esélye sem volt a nagytestű, falkában támadó házőrzőkkel szemben, kórházba szállítását követően 3 nap múlva belehalt sérüléseibe. A vádlottat a bíróság most gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt marasztalta el.
 
Személyesen, telefonon és egy népszerű közösségi oldalon is zaklatta volt házastársát és annak új párját az a férfi, akinek tettéért 2015. június 25-én a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt kellett felelnie. 
 
A Székesfehérvári Járási Ügyészség 2015. szeptember 4-én bíróság elé állította azt román állampolgárságú, egyébként olaszországi lakóhellyel rendelkező személyt, aki a vád szerint 2015. szeptember 1-jén Budapest területén az általa vezetett, francia felségjelzésű, Renault Master típusú gépjárművébe felvett 10.500,- euro ellenében 28 fő, érvényes úti okmánnyal nem rendelkező iraki állampolgárt azzal a céllal, hogy őket az államhatár átlépésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megszegésével Szlovéniába szállítsa.
Közel 20 év után került bíróság elé az a vádlott, akit azzal vádolnak, hogy 1996-ban megölt egy férfit a Zala megyei Csapi településen.  A vádlott és társa ügyét 2016. január 5-én kezdte tárgyalni a Zalaegerszegi Törvényszék büntetőtanácsa. 
 
A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon eljáró büntetőtanácsa helybenhagyta az első fokon hozott ítéletet azzal a vádlottal szemben, aki a zalaegerszegi Penny áruháznál történt lövöldözés kapcsán került bíróság elé.
 
Megismételt eljárásban felmentette a Salgótarjáni Járásbíróság azt a férfit, akit az ügyészség azzal vádol, hogy az élettársa tulajdonában lévő szurdokpüspöki házban 2010. október 20. után – egészen 2012. július 11-ig – egy Dragunov hadipuskát és több mint száz lőszert rejtett el a bejárati ajtó feletti, levehető lambériaelem mögött; továbbá ugyanebben az időszakban megszerzett még két puskát, valamint 12 lőszert, melyeket a testvére az ő megbízásából egy Mátraszőlőshöz közeli erdőben rejtett el.
 
 
Helybenhagyta a Debreceni Törvényszék a Debreceni Járásbíróság 2015. április 15-én hozott elsőfokú ítéletét, így bizonyítottság hiányában jogerősen felmentette a nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, sikkasztás bűntett, valamint a hamis magánokirat felhasználása vétségének vádja alól a volt Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének vezetőjét, külső óraadóját és oktatásszervezőjét. 
 
Halasztás – nem tárgyal az emberölés bűntette ügyében a bíróság 2016. június 8-án
 
A Székesfehérvári Törvényszék elhalasztotta a 2016. június 8. napjára tűzött tárgyalást az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette ügyében, tekintettel arra, hogy mind a vád, mind a védelem újabb bizonyítási indítványokat terjesztett elő. A per tárgyalása 2016. szeptember 2. és 7. napján folytatódik, további bizonyítással.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség - 2023. június 16-án kiadott tájékoztatója szerint -indítványozta annak a két, büntetett előéletű férfinak a letartóztatását, akik az ország különböző településein időskorúak megtévesztésével, a lakásukba bejutva tulajdonították el a sértettek pénzét. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája helyt adva az indítványnak, a bűnismétlés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére tekintettel 30 napra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.