Részletes keresés

B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban a Fővárosi Törvényszék 2016. augusztus 30., kedd 9.00 órára tárgyalást tűzött ki. A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék, Markó utca 27. II. emelet 36. A tárgyaláson a bíróság ítéletet hirdet. 
 

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember10-én kihirdetett ítéletében elutasította a Környe-Bokod Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét.

A felperes keresetében 15 időszakra vonatkozóan kérte a szerződéses kikötések érvényességének megállapítását.

A bíróság megállapította, hogy a szerződéses kikötések nem feleltek meg maradéktalanul a 2014. évi XXXVIII. törvényben meghatározott elvek egyikének sem, a legtöbb kikötésnél nem érvényesül az átláthatóság elve.

Budapest, 2014. szeptember 11.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 59 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én emelt vádat V. L. és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, ahol az I., a X., a XI., a XV., a XVII., a XVIII., a XIX. és a XX. rendű terheltek vonatkozásában már 2020 júniusában ügydöntő határozatot hoztak. A fent felsorolt vádlottak voltak azok, akik beismerték bűnösségüket és lemondtak a bizonyításról. Velük szemben tehát a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa – a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsának másodfokú határozatával – már korábban jogerősen befejezte az eljárást.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 43 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 501 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 98 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 65 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszéken és a területén működő bíróságokon titkári állások betöltésére

Az állások betöltése kapcsán részletes tájékoztatás a Fővárosi Törvényszék honlapján és Facebook oldalán olvasható.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. április 5.

A pályázat beadásának helye:

Postai úton: Fővárosi Törvényszék elnöke (1055 Budapest, Markó u. 27.)

Személyesen: Elnöki Kezelőiroda (1055 Budapest, Markó u. 27. II. emelet 16.)

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 26-án kihirdetett ítéletében elutasította a Korona Kredit Jelzáloghitel Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.

A bíróság a 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített valamennyi elv érvényesülését vizsgálta a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben.

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 26-án kihirdetett ítéletében elutasította a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.

A bíróság az ítéletében megállapította, hogy a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételek nem feleltek meg a 2014. évi XXXVIII. törvényben foglalt átláthatóság és szimmetria elvének.

Budapest, 2015. február 27.

Kép

Egy évre kapott megbízást a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetésére az Országos Bírósági Hivatal elnökétől dr. Szabó Judit. A kollégiumvezető a hagyományokat és az újításokat szeretné ötvözni, a meglévő szakmai műhelyben rejlő potenciálra építve. Az első kollégiumi ülésre már belépése első napján sor került. 

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 10-én kihirdetett ítéletében elutasította a Raiffeisen Lízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A bíróság a 2014. évi XXXVIII. törvény alapján az egyértelmű és érthető megfogalmazás, valamint az átláthatóság elvét vizsgálta a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben.
Év
2015
Közlöny
Fájl
Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 22-én meghozott végzésével elutasította M. R. elítélt védőjének perújítási indítványát, amelyet azért terjesztett elő, mert a jogerős ítélet a vádlott távollétében született.

A Fővárosi Törvényszék 2019. szeptember 13-án elrendelte annak az izraeli állampolgárságú terheltnek az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akit az Amerikai Egyesült Államok keresett nemzetközi elfogatóparancs alapján.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 648 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 356 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 41 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016