Az emberölés bűntette miatt B. Á. F. és társa ellen indult perújítási eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak az alapítélet hatályon kívül helyezéséért és a terheltek büntetőjogi felelősségének megállapításáért bejelentett ügyészi fellebbezést, ezért a mai napon kihirdetett végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság perújítást elutasító végzését. Ezzel hatályban maradt az alapítélet, amely bizonyítottság hiányában felmentette az ügy két terheltjét az ellenük emelt vád alól.
Részletes keresés
Augusztus 23-ig lehet jelentkezni a 2019. II. félévi fogalmazói pályázatra. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a birosag.hu központi honlapon hamarosan közzéteszi a felvételi vizsga szóbeli és írásbeli fordulóján előforduló típusfeladatokat, hogy a jelentkezők minél sikeresebben felkészülhessenek a megmérettetésre. Dr. Puskás-Brumecz Julia Theresiat, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság fogalmazóját a vizsgáról és a felkészüléséről kérdeztük.
A Veszprémi Törvényszék a közelgő Bíróságok Napja alkalmából 2024. július 12-én a törvényszék épületében ünnepélyes keretek között kiállítást tartott Veszprém vármegye bírósági dolgozóinak alkotásaiból. A Bíróságok Napja megünneplésére minden évben július 15-én kerül sor, a hagyományok szerint ezen a napon hirdették ki 1869-ben a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikket, amely meghatározó állomása a magyar igazságszolgáltatás történetének. Ez a jogszabály választotta szét a közigazgatást és az igazságszolgáltatást, és deklarálta a bírói függetlenséget. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2001-ben nyilvánította a bírák és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává ezt az évfordulót, és azóta minden évben július 15-én tartják a Bíróságok Napját, amely a bírósági dolgozók számára munkaszüneti nap.
A kiállításon Veszprém vármegye bíróságain dolgozók művei tekinthetők meg: festmények, grafikák, hímzések, varrások, kerámiák.
A kiállítást dr. Némethné dr. Szent-Gály Edit a törvényszék elnöke nyitotta meg, aki ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy az idei évben rendhagyó módon nem a mindennapi munka eredményeit, a bírósági hétköznapok sikereit, az ítélkezési tevékenységgel összefüggő feladatokat szerették volna felidézni, hanem a kollégák egy olyan oldalának bemutatása volt a cél, mely azt üzeni, hogy hétköznapok során bíróként, titkárként vagy adminisztrációs feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazottként szolgálatot teljesítő munkatársak közül sokan rendelkeznek alkotó energiával, amelynek eredményét érdemes egymásnak is megmutatni. Beszédének végén a törvényszék elnöke kifejezte reményét, örömét is annak kapcsán, hogy amíg ennyi érték, sokoldalú tehetség és „kincs” van a bírósági szervezetben, addig bízhatunk a sikeres jövőben.
Az ünnepélyes rendezvény emelkedettségéhez dr. Kéry Beáta bíró a művészi zongorajátékával, míg dr. Németh Vanda Valentina bírósági titkár gyönyörű énekelőadásával is hozzájárult.
Veszprém, 2024. július 12.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály