Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 137 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Kép

Március 31-ével megszűnnek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok, a közigazgatási perekben április 1-jétől elsőfokon a Fővárosi, Budapest Környéki, Debreceni, Győri, Miskolci, Pécsi, Szegedi és a Veszprémi Törvényszékek járnak el regionális illetékességgel.

A jogalkotó az eljárások gyorsítása érdekében – 2008-től kezdődően folyamatosan – egyes bíró-sági eljárásokban és meghatározott felek és képviselőik részére választhatóvá, illetve kötelező-vé tette az elektronikus kapcsolattartást. Ez azt jelenti, hogy a felek – a jogszabályi keretek kö-zött – a papír alapú beadványok mellőzésével, elektronikus úton is tarthatják/kötelesek tartani a kapcsolatot a bíróságokkal.

A Fővárosi Törvényszék a 2013. december 3-i ítéletével bizonyítottság hiányában felmentette T. István vádlottat az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól.

A Fővárosi Törvényszék határozottan kijelenti, hogy nem felel meg a valóságnak a 2014. április 25-én az interneten és a televízióban megjelent azon állítás, miszerint az eljáró bíró az Origo hírportálnak, illetve a felperesnek átadta volna határozatát annak kihirdetése előtt.

A bíró nem hibázott, minden eljárásjogi szabályt betartott. Jogsértés nem történt.

A bíró a tárgyalást határozathirdetésre berekesztette, majd fél óra után újból megnyitotta és kihirdette az eljárást felfüggesztő végzését.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. május 13-án kihirdetett elsőfokú ítéletében 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte B. B-t felbujtóként, több ember sérelmére elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntett, két rendbeli bűnpártolás bűntettével megvalósított háborús bűntett, kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntette és lőszerrel való visszaélés bűntette miatt. A bíróság a vádlottat 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. B. B.
A Fővárosi Törvényszék 2015. április 29-én elsőfokú ítéletet hirdetett a P. I. és társai ellen csalás miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádiratban foglaltaktól eltérően a vádlottak cselekményét a nem csalásnak minősítette. P. I. I.r. vádlottat emberen végezhető kutatás szabályainak megsértésének bűntettében bűnsegédként, illetve üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett emberi test tiltott felhasználásának bűntettének elkövetésében találta bűnösnek, ami miatt I.r.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2015. június 25-én kihirdetett elsőfokú ítéletében N. N. afgán állampolgárt rablás bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 5 évre Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. 
 
A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 5 évi próbaidőre felfüggesztette. 
 
A Fővárosi Törvényszéken D. E. és társai ellen különösen nagy adóbevétel csökkenést okozó általános forgalmi adóra elkövetett adócsalás bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban a Fővárosi Főügyészség 2016. február 18-án újabb vádiratot nyújtott be D. E. és társai ellen ugyanazokra a számlákra és ugyanarra az időszakra társasági adónemben elkövetett adócsalás miatt, amelyben indítványozta az ügyek egyesítését.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 92 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023