Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, amelyben az egy hónapra elrendelte annak az ukrán állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és más bűncselekménnyel gyanúsít az ügyészség.      

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik a gyanú szerint pénzszerzés reményében támadtak egy idős asszonyra szentistváni otthonában.

A Veszprémi Törvényszék 2019. június 18-án hozott ítéletével helybenhagyta az Ajkai Járásbíróság azon ítéletét, amellyel 240.000,- Ft pénzbüntetésre, valamint 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a vádlottat, aki zebrán ütött el egy gyalogost.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 45 éves bajai férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy nagykorú nőt Angliába vitt és ott prostitúcióra kényszerített.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. május 12. napján tartott előkészítő ülésen 1 év fogházbüntetésre és 5 év járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt el egy gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be.
A megállapított tényállás szerint a nő 2019. november 27-én a megengedett 40 km/óra sebesség helyett mintegy 64-66 km/óra sebességgel közlekedett személygépkocsival Vértesszőlős lakott területén. 

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. június 26-án meghozott ítéletében életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és 5 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a fiatal férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint 2016. július 27-én délután 14.00 óra körüli időben Kenderes egyik utcájában összetalálkozott, majd összeszólalkozott az egyik távoli férfi rokonával, majd a vita hevében egy alkalommal a hasa bal oldalán, ököllel, közepes erővel megütötte. 
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. június 9-én tartott tárgyaláson, garázdaság vétsége és testi sértés vétsége miatt 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a tatabányai nőt, aki azért bántalmazta a társasházi közös képviselőt, mert az szóvá tette a szabálytalan hulladékelhelyezést, amelyről fotót is kívánt készíteni. Az ítélet nem jogerős, azzal szemben a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 35 éves nőnek a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy két boltot is kirabolt Salgótarjánban. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. szeptember 20. napján tartott ülésen, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult ügyben újabb 2 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki egy tatabányai buszmegállóban hason szúrt egy másik embert. A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

A Tatai Járásbíróság a 2022. március 25-én tartott tárgyaláson ítéletet hozott azzal a férfivel szemben, aki 2019 nyarán több táborból, nyaralóból összesen 3,8 millió forint összegben tulajdonított el értéktárgyakat, készpénzt.

A Pécsi Járásbíróság 2022. március 25-én elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége, illetve nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette megalapozott gyanúja miatt.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki 2022 júliusában kővel dobott meg egy mentőautót Körömben.  

A bíróság által megállapított tényállás szerint a terhelt kiabálva szaladt a mentőautó gépjárművezetője irányába, mivel tudta, hogy az autóban tartózkodó élettársát be akarják vinni a kórházba. A vádlott körülbelül 1-2 méterre lehetett a sofőrtől, mikor fenyegetések közben puszta kézzel, több alkalommal ráütött a gépjárműre. 

A Salgótarjáni Járásbíróság rablás bűntettének kísérlete miatt két év javító intézeti nevelését rendelte el annak a bátonyterenyei fiúnak, aki a cselekmény elkövetésekor a tizenharmadik életévét sem töltötte be.
 

Az I. r. vádlott (1990), a II. r. vádlott (1984), III. r. vádlott (1995), a sértett és X.Y. tanú 2017. április 24. napján egy zárkában került elhelyezésre a büntetésvégrehajtási intézetben. II. r. vádlott rövid idő elteltével több alkalommal elvette a sértett ételét. Mivel a sértett ez ellen nem tiltakozott, I-II. r. vádlott elkezdték a sértettet „csicskáztatni”. Kimosatták vele ruháikat, vizet hozattak maguknak, és ha ezt a sértett nem azonnal teljesítette, pofont kapott tőlük. 

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében Á. G. I. r., A. G. II. r., és H. F. IV. r. vádlottak bűnösségét kimondta társtettesként, több ember sérelmére, nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt. 

A vesztegetés elfogadásának bűntette miatt A. J. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a súlyosításért bejelentett ügyészi fellebbezést részben alaposnak találta, ezért a mai napon meghozott ítéletével a vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetés összegét 1.000.000 forintra felemelte. A terhelt megromlott egészségi állapotára tekintettel azonban a 4 év szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozatát eggyel enyhébben, fogházban állapította meg. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.

Kép

Az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXXIV. törvény rendelkezései alapján 2022. március 1. napjától a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságok hatásköre módosul.

A Mezőkövesdi Járásbíróság 2019. február 18-án előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki, hogy megakadályozza elfogását, többször megharapta a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. augusztus 12-én, távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. szeptember 12-ig elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akik ellen a Budaörsi Rendőrkapitányság kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást.

A Komlói Járásbíróság 2019. november 11-én kihirdetett ítéletével – előkészítő ülésen – M. F. vádlottat tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel átadásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette és tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel megszerzésével, tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt 3 év 9 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte 417.124,- forint bűnügyi költség megfizetésére.