Részletes keresés

Tárgyalás: január 8. szerda
9 óra - fszt. 11-es trágyaló
Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntető tanácsa
Rablás bűntettének kísérlete
 
A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében halált okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte Cs. P. vádlottat azzal, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmadának kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottat emellett 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt G. K. macedón állampolgárral szemben indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa hatályon kívül helyezte a Debreceni Törvényszék ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította a másodfokú bíróságot. Az ítélőtábla B. Zs. vádlott lakhelyelhagyási tilalmát a megismételt eljárásban a törvényszéknek a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig fenntartja.

Az ügyről

A vádlott és K. J. K. sértett házastársak voltak, majd kapcsolatuk megromlott, és 2008-ban elváltak. A kapcsolatuk többszöri sikertelen helyreállítására tett kísérletet követően a vádlott 2011. július 24-én telefonon közölte K. J. K. sértettel, hogy a személyes tárgyait összedobálta, azokat az utcára kirakta. K. J. K. sértett a közelében lakó N. R. sértettel annak hétvégi házába ment, és elpanaszolta a vádlott korábbi fenyegetéseit. A féltékeny vádlott azonban szeszesital fogyasztást követően meglátta, hogy volt felesége N. R.
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki E. J. vádlottat társtettességben, sanyargatással elkövetett embercsempészés bűntettében, ezért őt 6 év börtön fokozatú szabadságvesztésre és 10 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az I. fokon életveszélyt okozó testi sértés miatt 3 év 10 hónap börtönt kiszabó Szolnoki Törvényszék ítéletét. A büntetést a táblabíróság 5 évre súlyosította.

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. december 5-én meghozott ítéletében halált okozó testi sértés bűntette miatt 2 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 28 éves férfit, aki 2015. június 14-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklós-Surjányban úgy megverte azt a férfit, aki korábban édesanyját súlyosan bántalmazta, hogy az a kórházban tíz nap múlva életét vesztette. 
 

Az Egri Törvényszék társtettesként és bűnszövetségben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt Gy. I. I. rendű vádlottat nyolc év fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra, B. J. II. rendű vádlottat öt év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra, K. M. G. III. rendű vádlottat nyolc év fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra, míg K. K. IV. rendű vádlottat kábítószer birtoklásának bűntette miatt egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két év hat hónap próbaidőre felfüggesztette.

Elnapolta a Szegedi Ítélőtábla a tárgyalást abban az ügyben, amelyben azért indult eljárás egy férfi ellen, mert barátnője volt élettársára késsel támadt, és életveszélyesen megsebesítette. A tárgyalás új időpontja: 2017. április 26. A vádlottat emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt I. fokon 9 év börtönre ítélte a Gyulai Törvényszék. 
 
Két év, végrehajtásában az I. fokon megállapított 5 helyett 3 évre felfüggesztett börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a holland férfit, aki Tiszajenőn a szomszédjánál dolgozó munkásra támadt, és annak életveszélyes sérülést okozott. Emellett az ítélőtábla 100 napi tétel (300 ezer forint) pénzbüntetést is kiszabott.
 

A cselekményt társtettességben elkövetettnek minősítette, egyebekben helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt S. A. J. és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék elsőfokon meghozott ítéletét. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 7 év 6 hónap börtön és 8 év közügyektől eltiltás, a II. rendű vádlotté 9 év fegyház és 9 év közügyektől eltiltás lett. A bíróság mindkét vádlott esetében vagyonelkobzást is elrendelt. 

A 22 éves I. r. vádlott a 49 éves II. r. vádlott fia. A II. r. vádlott felesége -  aki az I. r. vádlott édesanyja - és a sértett pedig testvérek voltak. 2018. április 24-én a II. r. vádlott felesége és a sértett összevesztek valami apróságon, melynek hevében a sértett egy pofont adott a húgának. A II. r. vádlott ezt telefonon elpanaszolta a fiának, az I.r. vádlottnak, aki autóval a sértett házához hajtott, majd szidalmazta és fenyegette a sértettet, azonban édesanyja kérésére felhagyott ezzel és hazament.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2020. április 20-án Miskolc belvárosában hasba szúrta alkalmi ismerősét.

 

A Pécsi Törvényszék 2017. június 2-án - a Mohácsi Járásbíróság 2017. február 14-én kihirdetett ítéletét felülbírálva, - kifosztás bűntette és testi sértés bűntette miatt T. F. vádlottat jogerősen 1 év 6 hónap börtönre, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés büntetésbe beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt.
 

A Fővárosi Törvényszék a 28-as villamoson 2020. április 3-án történt emberölés ügyében – a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül – 20 év fegyházbüntetésre ítélte az I. rendű vádlottat mint tettest, a II. rendű vádlottra pedig – aki bűnsegédként vett részt a bűncselekmény elkövetésében – 8 év 6 hónap börtönbüntetést szabott ki elsőfokon. Harmadik társuk, egy nő 2 év – 4 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott emberöléssel összefüggésben elkövetett bűnpártolás bűntette miatt. 

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán A.B. gyanúsított ellen az alábbi tényállás alapján halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt van folyamatban a nyomozás.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. április 19-ig – elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt van büntetőeljárás folyamatban.

A Tatabányai Törvényszék a 2021. október 5-én tartott tárgyaláson jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt hozott ítéletet 8 férfivel szemben.

A Szekszárdi Járásbíróság 2021. augusztus 30-án első fokon ítéletet hirdetett abban az embercsempészés bűntette miatt indult büntetőeljárásban, melyben egy osztrák állampolgárságú férfi illegális bevándorlókat szállított Magyarország területén, ezáltal pedig segítséget nyújtott a horvát-magyar államhatár magyar oldalára már embercsempész segítségével eljutott személyeknek az Ausztriába történő átjutáshoz.