Részletes keresés

A vádlott (1982) 2022. június 11-én az otthonuk előtt megfenyegette válófélben lévő feleségét, hogy megöli, majd június 18-án egy levelet küldött neki, amelyben ugyancsak a megölését helyezte kilátásba, amennyiben nem mond le a közös tulajdonukban lévő ház fele tulajdoni részéről. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 18 éves lajosmizsei férfinak, akit rablással gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2023. január 25-én délután, egy kiskunfélegyházi ATM automatánál rátámadt egy 63 éves nőre (az ügy sértettjére), aki éppen készpénzt vett fel. A férfi - rövid dulakodás során - kicsavarta a nő kezében lévő 17.000 forintot, majd elmenekült a helyszínről.

A Kőszegi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétésége miatt 250 napi tétel – összesen 250.000 forint összegű - pénzbüntetésre és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2023 február végén Csepregen közlekedett a kezelésére bízott Ford Focus típusú személygépkocsival. A vádlott Szakonyból indult és úticélja Csepreg volt.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. július hó 25-én tartott ülésén meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki egy lakásba benyomulva a hálószobából vitt el készpénzt. 

A nyomozás adatai szerint a férfi 2023. július 26-án a sértett lakásából vitt el több szászezer forintot. Az elkövető letartóztatását a bíróság 2023. július 27-én rendelte el, ennek határidejét legutóbb 2024. július 27-ig hosszabbította meg. 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette miatt O. F. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 10 év börtön, 10 év közügyektől eltiltás és 1 év közúti járművezetéstől eltiltás lett. 
 

Az emberölés bűntette miatt B. Gy. ellen folyamatban lévő büntetőügyben a Fővárosi Ítélő-tábla csupán a bűnügyi költség egy részének megfizetése alól mentesítette a vádlottat, az első-fokú bíróság ítéletét egyebekben helybenhagyta, így a 12 éves börtönbüntetése a mai napon jogerőre emelkedett.

A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság 2017. november 9-én K. A. vádlott ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, mellyel az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
2013. április 29-én az MSZP két országgyűlési képviselője és az I. r. alperes (MSZP Szombathelyi Szervezetének elnökségi tagja, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője) sajtótájékoztatót tartott Szombathelyen a dohány koncessziós pályázatokkal kapcsolatban. 
 
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki V. E. I.r. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete és folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntettében, míg P. A. C. II.r. vádlottat embercsempészés bűntettében, ezért V. E. I.r. vádlottat halmazati büntetésül 12 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és végleges hatályú Magyarország területéről történő kiutasításra, míg P. A. C. II.r. vádlottat 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.
A Pécsi Törvényszék 2018. március 14-én kihirdetett ítéletével N. A. I. r. vádlottat, mint visszaesőt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre, 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte és 80.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. S. T. II. r. vádlottat, mint többszörös visszaesőt, lopás bűntette miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte és 100.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. P.-né Cz. Zs. III. r.
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon előzetes letartoztatását rendelte el annak a három gyanúsítottnak, akik ellen csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság. 
 

A Veszprémi Törvényszéken a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos büntetőügyben 2014. április 14. és 18. közötti tárgyalási időszakban szakértői bizonyítással folytatódott az eljárás. Ennek keretében a nyomozás során kirendelt igazságügyi környezetvédelmi szakértőt hallgatta meg a bíróság. A meghallgatás 5 napján az addig elhangzottak alapján védők és vádlottak indítványt tettek a szakértő kizárására.

A Kecskeméti Törvényszék 8 év 6 hónap fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit kábítószer kereskedelemmel vádolnak. 

Az ítélet szerint a 32 éves kiskunfélegyházi illetőségű vádlott a tulajdonában lévő ingatlanon kábítószert (kannabisz) termesztett, hogy azt továbbértékesítse. Az ingatlanon összesen 220 tő kannabiszt foglaltak le, ami a jelentős mennyiség (100 tő) alsó határát meghaladja. A vizeletminta negatív eredménnyel zárult, azaz ilyen anyagok fogyasztását a vádlott esetében nem igazolta.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adva ülés tartása nélkül meghozott végzésével az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb három hónappal meghosszabbította a gyermekpornográfiával gyanúsított férfi letartóztatását.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. május 17-én életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban elrendelte B. Gy. gyanúsított letartóztatását. 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2019. május 14-én este egy szabolcsi településen, a sértett lakóházában bántalmazta a 81 éves édesanyját. A férfi az idős nőt puszta kézzel ütötte, fejét törött üveggel megvágta, és késsel csípőtájékon szúrta. A bántalmazás következtében a sértett életveszélyes állapotba került.

A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta annak a gyanúsítottnak, aki az alapos gyanú szerint az agroinform.hu internetes oldalon jogtalan haszonszerzés végett eladásra hirdetett meg különböző tárgyakat (gumiköpenyt, műtrágyát, mezőgazdasági gépeket stb.). A hirdetésre jelentkező összesen 13 sértett a termékek vételárát a gyanúsított nevére szóló bankszámlára átutalta, aki azt onnan felvette, azonban a termékeket nem továbbította a sértettek részére, az szándékában sem állt.

A Kecskeméti Járásbíróság 1 hónapra elrendelte annak a 62 éves ágasegyházi férfinak a letartóztatását, akinél 2020. júniusában lőfegyvert és különböző típusú lőszereket találtak.



A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. június 4-ét megelőzően, eddig tisztázatlan körülmények között szerzett meg egy kispuskát, és a hozzá tartozó közel 200 darab töltényt, amelyeket a lakóhelyén tartott. Mindezeken túlmenően a nyomozóhatóság azzal is gyanúsítja, hogy 2020 júniusában többször is életveszélyesen megfenyegette a volt feleségét.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónap időtartamra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a napokban egy győri strandon a sapkájába szerelt kamerával öltözködő gyerekeket figyelt meg.

A bíróság a gyermekpornográfia miatti megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A vádlott (1997) 2016. szeptember 10-én éjjel az utcán egymással szemben álló, verekedő csoportra lett figyelmes. A vádlott odament a részegen balhézó társasághoz, mert a bántalmazott N.L. a sógora volt.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt V.H.E. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A másodfokú eljárás során az ítélőtábla a vádlott cselekményét különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek minősítette, erre tekintettel az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartamát – a megemelkedett büntetési tételkeretre figyelemmel - 16 évre súlyosította. Az elsőfokú ítélet egyéb rendelkezéseit helyben hagyta.