Részletes keresés

Szolnoki Törvényszék elnöke

A koronavírus járvány lényeges változásokat hozott az emberek életében.
A hatékony védekezés érdekében elrendelt veszélyhelyzet számos intézmény munkáját érintette. Hogyan zajlik most az ügyintézés Jász-Nagykun-Szolnok megye bíróságain? Tartanak-e tárgyalásokat? Lehet-e új eljárásokat indítani? Nem tartanak-e az ügyek elhúzódásától? Egyebek mellett erről kérdeztük Kissné dr. Szabó Juditot, a Szolnoki Törvényszék elnökét

 

Megállt az élet a bíróságokon?

A bíróságok a veszélyhelyzet időtartama alatt is folyamatosan működnek, és változatlanul minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a válsághelyzet ellenére is időszerű és megalapozott ítélkezést folytassanak.

 

Milyen változásokat hozott a veszélyhelyzet?

Jelentős változás, hogy fő szabály szerint az ügyfelek nem léphetnek be a bírósági épületekbe.

Mindez érdemben nem érinti az olyan, egyébként is tárgyaláson kívül intézendő ügyek vitelét, mint a végrehajtási, a csőd- és felszámolási eljárás, valamint a cégek és a társadalmi szervezetek nyilvántartásával kapcsolatos eljárások.

Újdonság azonban, hogy azokban az ügyekben, amelyekben a bíróság normál esetben tárgyalást tartana, most írásban érintkezik az ügyfelekkel, és ha a jogszabályok ezt lehetővé teszik, tárgyaláson kívül folytatja le az eljárást, így szerzi be a bizonyítékokat, és számos esetben ügyöntő határozatot is hozhat.

Azokban az ügyekben pedig, amelyekben elkerülhetetlen, hogy személyes meghallgatást tartson, ezt elsődlegesen kifejezetten erre a célra kialakított tárgyalótermekben távmeghallgatás vagy videotelefonálásra alkalmas programok útján végzi. Ez csak akkor lehetséges, ha az ügyfél otthonában maga is rendelkezik az ehhez szükséges számítógéppel és internetkapcsolattal.

Hagyományos értelemben vett személyes meghallgatásra csak ezek hiányában, szigorú tárgyalótermi biztonsági protokoll megtartása mellett kerülhet sor.

 

Melyek azok a konkrét esetek, amelyekben a veszélyhelyzet ideje alatt is tárgyalást tart a bíróság?

Ha valakit őrizetbe vesznek, a bíróságnak 72 órán belül döntenie kell a szabadon bocsátásáról, le kell tartóztatnia vagy bűnügyi felügyelet alá kell helyeznie. Ezen ügyekben most is ülést kell tartani. A családon belüli erőszak miatt megelőző távoltartást kérők ügyeiben most is meghallgatást kell tartani. A szabálysértés elkövetésén tetten ért, és a rendőség által gyorsított szabálysértési eljárásban bíróság elé állított személyek ügyeiben pedig most is tárgyalni kell, csak hogy néhány példát említsek. A fertőzésveszély csökkentése érdekében azonban ezeket az üléseket, tárgyalásokat szigorú óvintézkedések mellett, lehetőség szerint távmeghallgatás útján végezzük.  

 

Lehet új eljárásokat, pereket indítani?

Természetesen igen. Folyamatosan érkeznek hozzánk a vádiratok és a keresetlevelek. Ehhez kapcsolódóan arra kérjük az ügyfeleket, hogy a beadványaikat a fertőzésveszély elkerülése érdekében lehetőség szerint elektronikus ügyfélkapun keresztül szíveskedjenek a bíróságokhoz eljuttatni. A bírósági gyűjtőládákban elhelyezett és a postai úton benyújtott iratok ugyanis a fertőzésveszély elkerülése érdekében 7 napos iratkarantén után kerülhetnek csak a kollégák elé.

 

Nem tartanak az ügyek elhúzódásától?   

A bíróságok minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy az ügyek folytatását ne hátráltassa a veszélyhelyzet. Az eljárási kódexek által biztosított eljárásgyorsító rendelkezések és a legmodernebb technikai eszközök alkalmazásával nap mint nap ezen dolgozunk.

 

Hogyan érinti a veszélyhelyzet a közigazgatási és munkaügyi ügyeket?

A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, hasonlóan hazánk valamennyi közigazgatási és munkaügyi bíróságához 2020. április 1-én megszűnt. A korábban a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által tárgyalt munkaügyi ügyekben immáron a Szolnoki Törvényszék, míg a közigazgatási ügyekben a Debreceni Törvényszék jár el, amiről minden ügyfelet írásban tájékoztattunk.

 

Szolnok, 2020. május 13.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

 

2025. 02. 19.

Gyerekkori barátai csatlakoztak a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó terhelthez. Mindhárman több ügyfelet szereztek és értékesítettek számukra illegális anyagokat. Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a terheltek ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2025. február 19-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

2025. 02. 25.

A Pécsi Törvényszék a 2025. február 20. napján megtartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével H. Gy. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt kettő év börtönre ítélte, melynek végrehajtását kettő év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottat személyi körülményeire tekintettel előzetes mentesítésben részesítette. A nyomozás során lefoglalt 19 cm pengehosszúságú kést elkobozta.

2024. 10. 24.

Kábítószer-kereskedelmi hálózatot építettek ki környezetükben a vádlottak. Ügyfeleik között fiatalkorú vásárlók is voltak. Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával, bűnszövetségben elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellenük a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2024. október 24-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet a büntetőügyben

2025. 06. 25.

A vádlott és védője fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott tanácsülésen a Pécsi Járásbíróság 2024. szeptember 24. napján meghozott ítéletét részben megváltoztatta, és K. G. vádlottat folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt jogerősen egy év fogházra – melynek végrehajtását egy év hat hónap próbaidőre felfüggesztette – és három év gépjárművezető-oktatói foglalkozástól eltiltásra ítélte.

A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság a több ember halálát okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt V. E. szlovák állampolgár ellen indult ügyben az előzőleg kiadott információktól eltérően nem tart tárgyalást 2014. július 7., 10. és 14. napján. 
 

Dr. K. Marianna és 28 társa ellen gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult meg a büntetőeljárás azért, mert a vádirati tényállás szerint a vádlottak a jogszabályok rendelkezéseit kihasználva, az abban foglaltakkal visszaélve értékesítettek, vásároltak ingatlanokat és nyújtottak segítséget mindezen ügyletekhez.

A Szolnoki Járásbíróság 2014. július 23. napján elrendelte két fiatalkorú férfi előzetes letartóztatását társtettesként elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt 1 hónapi időtartamra. Az előzetes letartóztatás végrehajtására a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Debreceni Javítóintézetében kerül sor.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. augusztus 19-én jogerős ítéletével a rendbontás vétsége miatt a vádlottat a Magyar Labdarúgó Szövetség által futball sportág keretében Nyíregyháza, Sóstói út 24/a. szám alatt lévő Nyíregyházi Városi Stadionban rendezett sportesemények látogatásától önálló büntetésként 1 évre eltiltotta. 
 
Súlyos, erkölcsileg is elítélendő cselekedetet hajtottak végre a vádlottak – hangzott el 2014. szeptember 15-én a Zalaegerszegi Törvényszéken, ahol a keszthelyi gyámhivatal két korábbi dolgozója ügyében hozott ítéletet a törvényszék dr. Gergye Tamás által vezetett tanácsa. 
 
A Zalaegerszegi Törvényszék ezúton tájékoztatja az állampolgárokat, hogy a Zalaegerszegi Járásbíróság polgári lajstromirodájában az ügyfélfogadás 2014. október 3-án (péntek) és október 6-án (hétfő) a bíróságon zajló felújítási munkálatok miatt szünetel. Ezen idő alatt nem lesz mód iratbetekintésre,  a beadványok, fellebbezések közül pedig csak az adott napokra eső határidejűket áll módunkban átvenni. 
Kérjük szíves megértésüket és türelmüket. 
A Pécsi Járásbíróság 2014. október 9-én elrendelte egy 27 éves komlói férfi előzetes letartóztatását emberölés bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja miatt 1 hónapra. 
 

Hatályon kívül helyezés miatt újra tárgyalták annak a  vádlottnak az ügyét, aki az általa vezetett idősek otthonában lakó asszonytól fogadott el jogtalanul ingatlanokat és betétkönyveket.  A férfi és az ajándékozási szerződések megkötésében közreműködő ügyvéd felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, akit egy szegedi Nemzeti dohánybolt kirablásának megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe kedden a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2014. december 13-ig tart. 
 
A Pécsi Járásbíróság 2016. március 18-ánelrendelte egy hajléktalan hosszúhetényi férfi előzetes letartóztatását a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 

A Debreceni Járásbíróság 2018. október 9-én tartott előkészítő ülésen K-K. K. elsőrendű vádlottat bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében, míg H. A. másodrendű vádlottat bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért elsőrendű vádlottat 4 év 4 hónap fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, társát 4 év fegyházbüntetéssel és 5 év közügyektől eltiltással sújtotta.

A Gyulai Törvényszék, mint elsőfokú bíróság előtt 13.B.204/2013. szám alatt szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt E. I. vádlottal szemben folyamatban volt büntetőügyben 2014. november 14. napján az alábbiakban röviden összefoglalt nem jogerős ítélet született:

A Nyíregyházi Járásbíróság a mai napon bíróság elé állítás keretében közúti veszélyeztetés bűntette miatt folyamatban volt ügyben jogerős határozatával végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, és 1 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. 
 
A Szolnoki Törvényszék 2016. április 5-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Karcagi Járásbíróság 2015. október 28-án meghozott ítélete, amelyben K.A.
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. január 17. napján három gyanúsítottal szemben rendelt el előzetes letartóztatást.