Részletes keresés

Halmazati büntetésként 10 év börtönbüntetésre, 8 év közügyektől eltiltásra, másfél millió forint pénzmellékbüntetésre és 3,3 millió forint vagyonelkobzásra ítélte a Debreceni Törvényszék azt a bírót, aki 2009 és 2011 között elfogadva ügyvéd barátja ajánlatát, 300 – 500 ezer forintnyi juttatás fejében kedvezőbb döntéseket hozott az ügyvéd védencei számára. A törvényszék az I. r. vádlottat emellett 8 évre eltiltotta a jogi foglalkozás gyakorlásától is. Az első fokú bíróság dr. N.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság az eddig elbírált mintegy félszáz ügyben az úgynevezett Ligetvédők ellen a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indított szabálysértési eljárásokat megszüntette.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki M. S. I. I.r. és Sz. J.-né II.r. vádlottakat egyezően 9 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, továbbá  I.r. vádlott büntetőjogi felelősségét testi sértés bűntettében, valamint bűnsegédként elkövetett lopás vétségében, míg II.r. vádlott büntetőjogi felelősségét lopás vétségében is megállapította. Ezért M. S. I.r. vádlottat halmazati büntetésül 3 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra, míg Sz. J.-né II.r.
A Szegedi Járásbíróság 2016. április 27-én folytatja K. M. K. és 9 társa ügyében tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette miatti büntetőügy tárgyalását a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság épületében (6722 Szeged, Tábor u. 4.), a 402. számú tárgyalóteremben, amely ügyben három tárgyalási határnapot tűzött, ezek: 2016. április 27-én 8 óra (szerda), 2016. április 28-án 8 óra (csütörtök) és 2016. április 29-én 8 óra (péntek).
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. május 25-én kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki H. E.-t nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, és 8 hónap – végrehajtásban 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki rá.
 

A Fővárosi Törvényszék 2019. január 15-én előkészítő ülésen tárgyalásra utalta annak a férfinak az ügyét, aki egy időközben Magyarországon megszüntetett egyház főpapjaként piramisjátékot szervezett.

A Budapest Környéki Törvényszéken ma reggel folytatódott annak a férfinak a tárgyalása, akit hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolnak.
 
Vádirati tényállás:

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa nem tudott tárgyalást tartani. Ugyanis a tárgyalást megelőző napon kapott információ szerint I.r. vádlottat Angliában előzetes letartóztatásba helyezték. A bíróság a vádlottakat és védőiket értesítette és hivatalból új határnapot fog megjelölni a tárgyalás lefolytatására. Az ítélőtábla megkeresi az Igazságügyi Minisztériumot és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központot az I.r. vádlottra vonatkozó információk tisztázása érdekében és ezt követően fog határozni az eljárás folytatásáról.

A Veszprémi Törvényszék a mai napon meghozott ítéletével Ny. A. M. vádlottat – a vádtól eltérő minősítést megállapítva – súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott által előzetes fogvatartásban töltött közel 7 hónapot a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította, és kötelezte a vádlottat a több, mint  270 ezer Ft-os bűnügyi költség megfizetésére. A vádlott legkorábban a büntetés 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében B. G. vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt tizenhárom év – fegyházban végrehajtandó – szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. 

A Debreceni Járásbíróság 2021. szeptember 27-én hirdetett ítéletet Álmosd volt polgármesterének és jegyzőjének a büntetőügyében. Az elsőrendű vádlott az önkormányzat pénzén plakátokat csináltatott nem létező rendezvényekről, kezdeményezésére polgármesteri jutalmat kapott és háztartási eszközöket is vásárolt magának. A hűtlen kezelésben a község akkori jegyzője részben segédkezett.

A Debreceni Járásbíróság 2021. október 11-én hirdetett ítéletet abban az ügyben, amelyben négy vádlott átvert öt sértettet, akik a pénzükért cserébe nem kaptak semmit.

A Győri Ítélőtábla a mai napon nyilvános ülésen meghozott végzésével az emberölés bűntette miatt indult eljárás során meghozott elsőfokú ítéletet helybenhagyta. 

A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános előkészítő ülésen U. M. elsőrendű vádlottat négy rendbeli folytatólagosan, társtettesként elkövetett kerítés bűntette és öt rendbeli folytatólagosan elkövetett kerítés bűntette miatt – halmazati büntetésül – kettő év börtönre, melynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette, és 760.000 forint pénzbüntetésre ítélte, továbbá 400.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. V. T. J.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2023. február 20-án nyilvános ülésen hirdetett ítéletet az úgynevezett Szeviép-ügyben.

A Budapest Környéki Törvényszék 2017. november 2-án nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak a büntető ügyében, akiket nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel állítottak bíróság elé.
 

A most 31 éves I. rendű vádlott pultosként dolgozott egy Fejér megyei kocsmában, ahol a II. III. és IV. rendű vádlottak és a sértett is rendszeres vendégek voltak. A társaság 2019 nyarától az ittas sértettet több alkalommal megszégyenítette, megalázta, erről a pultosnő fénykép- és videofelvételeket készített, amit ismerőseinek is megküldött. 2019. november 28-án mindannyian a kocsmában tartózkodtak, mikor megjelent a már ittas állapotban lévő sértett. Az I. rendű vádlottól vásárolt alkohollal a II., III. és IV. rendű vádlottak leitatták. A sértett a kocsma teraszán egy széken ülve elaludt.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2022. december 1-jén hozott ítéletet azoknak a férfiaknak az ügyében, akik ózdi munkásokat szurkáltak meg. 

Az ügyész által az első- és harmadrendű vádlottak vonatkozásában a büntetés súlyosítása, valamint a harmadrendű vádlott által a büntetés enyhítése végett benyújtott fellebbezések folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott tanácsülésen meghozott ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2023. január 26-án kihirdetett ítéletét az első- és harmadrendű vádlottak vonatkozásában megváltoztatta: U. M.

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Járásbíróság 556 rendbeli csalás, és sikkasztás bűntettében, valamint 552 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében azt a férfit, aki 559 sértettől csaknem 2 milliárd forintot csalt ki 2011 és 2013 között. Három sértett 50 millió forintot meghaladó összeget adott át a jó hozamú befektetés reményében. A bíróság halmazati büntetésként 12 év börtönbüntetést szabott ki. K.S. 10 évig a közügyeket sem gyakorolhatja.