Részletes keresés

Kifosztás bűntette miatt indult büntetőeljárás azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akiket a mai napon egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett a Miskolci Járásbíróság. A gyanúsítás szerint 2017. augusztus 27-én a délutáni órákban a gyanúsítottak azzal az ürüggyel mentek be a 86 éves sértett otthonába, hogy zöldséget adnak el neki. Amíg a szobában elterelték az idős sértett figyelmét, a szekrényben található könyvek közé rejtett 120.000.- forint összegű készpénzt elvették.
 

A Pécsi Járásbíróság 2022. március 25-én elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége, illetve nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette megalapozott gyanúja miatt.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a fegyveres rablás bűntette miatt N. S. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A vádlott büntetését 8 év 6 hónap fegyházról 10 évre súlyosította a táblabíróság.
 

2015. október 21-én a Központi Nyomozó Főügyészség 14 személy előzetes letartóztatását indítványozta a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál. A gyanúsítottakkal szemben üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette miatt folyik nyomozás.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2024. március 21-ig – elrendelte egy nőnek a letartóztatását egy emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben.

A megalapozott gyanú szerint a nő 2024. február 19-én hajnalban előzetes szóváltást követően kétszer megszúrta a külföldi sértettet egy éles, heggyel bíró tárggyal. A férfi a sérülései következtében a helyszínen életét vesztette.

A Szombathelyi Járásbíróság 1 rendbeli egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette és 1 rendbeli lopás vétsége miatt halmazati büntetésül 225.000 forint pénzbüntetésre ítélte a vádlottat.

Az emberölés bűntette miatt M. R. A. Y. A. R. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak sem a súlyosításra irányuló ügyészi, sem pedig a felmentést célzó védői fellebbezést, ezért a 2022. november 24-én kihirdetett végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét kisebb pontosítással helybenhagyta. Az ítélőtábla döntésével az eljárás jogerősen befejeződött.

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. április 23-án 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a földszint 30. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. április 22-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 22-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki 2013 májusában bicskájával nyakon szúrta volt élettársát Debrecen főterén. A vérző asszonyhoz egy arra járó hívta ki a mentőket, csak a véletlenen múlt, hogy a nő életben maradt.
 
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon előzetes letartóztatását rendelte el annak a két fiatalkorú – 13 éves – gyanúsítottnak, akik a megalapozott gyanú szerint 2016. szeptember 27-én 16:00 óra körüli időben a Miskolc, Szent Anna temetőben odaléptek a szülei sírját gondozó sértetthez és a korábban magukhoz vett 70 cm hosszú farúddal többször megütötték. A sértett a földre esett, ekkor többször megrugdosták, elvették az övtáskáját, az abban lévő személyes okmányokkal együtt, majd a helyszínről elfutottak.
Pályázási határidő

122.E/2020. (III. 10.) OBHE

határozat

az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesi tisztségének

pályázati kiírásáról

A Pécsi Járásbíróság 2017. április 7. napján elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, tartással elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt.
 
A Pécsi Járásbíróság 2017. november 24-én elrendelte egy abonyi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, több embernek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette alapos gyanúja miatt.
 

A Fővárosi Törvényszék 2025. április 30-án elrendelte egy külföldi férfi ideiglenes átadási letartóztatását, akivel szemben a Krakkói Kerületi Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot. A férfit – 10 év szabadságvesztéssel fenyegetett – csalás és más bűncselekmény miatt, büntetőeljárás lefolytatása céljából keresik a lengyel hatóságok. 

A Szekszárdi Törvényszék a 2021. szeptember 6-án tartott tárgyaláson 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki 2019 nyarán Szekszárdon a főutcán súlyosan bántalmazott egy másik személyt.

Típus: Ajánlás Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018

Új könyvek a bírósági könyvtárakban

 

Az alkotmányjognak asztalánál: az Alkotmánybíróság belülnézetben. / Holló András. – Budapest: HVG-ORAC, 2015. - 250 p. — Lelőhelyinformáció

Jogerős részítélet a Pénzügyminisztériumot érintő korrupciós megaügyben I.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt A. H. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 

A vádlott szabadságvesztésének mértékét 7 évről 5 évre enyhítette a táblabíróság, valamint kimondta: a büntetést fegyház helyett börtönben kell letöltenie. A vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. 

Két napon át tárgyalta a Szegedi Ítélőtábla a G. Gy. és társai ellen csalás és más bűncselekmények miatt indított büntetőpert. A két tárgyalási napon elhangzott az ügyész vádbeszéde, az ügyvédek elmondták védőbeszédeiket, míg a vádlottak az utolsó szó jogán nyilatkoztak. Valamennyi vádlott az ellene felhozott vádban ártatlannak mondta magát.
 
A tárgyalás október 10-én 9 órakor folytatódik.