Részletes keresés

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2019. február 19-én hirdetett határozatot annak a három vádlottnak az ügyében, akik több településen jóhiszeműségüket kihasználva fosztottak ki idős embereket.

A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és másodfokon megrovásban részesítette a Ligetvédőket, akiket azzal vádoltak, hogy 2016 nyarán a Városligetben egy demonstráció során megrongálták az építési területet elhatároló kerítést.

A Pécsi Járásbíróság 2021. február 5-én elrendelte egy harkányi férfi letartóztatását egy hónapra felfegyverkezve, csoportosan és erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmazva elkövetett rablás bűntette alapos gyanúja miatt.

Nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt az Érdi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 17-én megtartott ülésen elrendelte a gyanúsított férfi letartóztatását.

A Pécsi Járásbíróság 2019. július 10-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.

Pályázási határidő

405.E/2019. (VII. 16.) OBHE 

határozat 

az Észak-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

406.E/2019. (VII. 16.) OBHE 

határozat 

a Dél-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónap időtartamra elrendelte annak a 19 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017 januárjában - társával együtt - ajtóbefeszítés módszerével behatolt egy házba és onnan különböző használati tárgyakat, így gázkonvektort, szekrénysort, gázbojlert, szőnyeget vitt el, összesen 500.000.-Ft értékben. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2017.
2024. 05. 15.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 33 éves hajléktalan nőnek, akivel szemben nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

Az S. I. és társai ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bcs. miatt folyamatban lévő 15.B.433/2023. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. június 18-án 9-kor, mind pedig a 2025. június 20-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület II. emelet 36. számú tárgyalóterme. 

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. június 17-én 9-ig, illetve 2025. június 19-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. június 17-én, valamint 2025. június 19-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Válogatott szakirodalom

 

E bibliográfia a bírósági intézmények könyvtári állományának legújabb szakirodalma alapján készült.

 

Az Országos Bírósági Katalógus újdonságai:

 

Könyvek:

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2022. február 21-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2022. január 16-án este – pontosan meg nem határozható előzmények után – egy alkalommal mellkason szúrta a sértettet az utcán. A férfi a kórházba szállítást követően elhunyt.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatásának elrendelését.

A Szombathelyi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy orosz férfinak és egy osztrák nőnek a letartóztatását, akik az ügyész indítványa szerint az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett, alábbi embercsempészés bűntettét valósították meg.

A Bajai Járásbíróság két férfit ítélt el, akikkel szemben orvhalászat miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség. 

2024. 03. 26.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa 2024. március 26-án elsőfokon 8 hónap – 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélt egy férfit, aki ellen légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetése miatt emeltek vádat.

Pályázási határidő

347.E/2020. (IX. 22.) OBHE határozat

a Szegedi Ítélőtábla Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

378.E/2020. (X. 8.) OBHE határozat 

a Pécsi Ítélőtábla elnökhelyettesi állásának 

pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

418.E/2020. (XI. 13.) OBHE határozat

a Szombathelyi Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

200.E/2020. (V. 7.) OBHE 

határozat 

a Szegedi Törvényszék elnöki állásának

 pályázati kiírásáról