Részletes keresés

A Fővárosi Ítélőtábla, B. B. ellen több ember sérelmére elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt indult ügyében 2015. június 1-jén 9 órai kezdettel tűzött ki újabb határnapot határozathirdetésre.
 
A határozathirdetés helyszíne: Fővárosi Ítélőtábla Budapest, V., Markó u. 16. földszinti díszterem
 
A Zalaegerszegi Törvényszék ezúton értesíti a sajtó képviselőit, az emberölés bűntette miatt B. B. ellen folyamatban lévő büntetőügyben a 2016. január 13. és 14. napjaira kitűzött tárgyalás elhalasztásra került, mivel az ügyész a vádat módosította.
 

A Kőszegi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétésége miatt 250 napi tétel – összesen 250.000 forint összegű - pénzbüntetésre és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2023 február végén Csepregen közlekedett a kezelésére bízott Ford Focus típusú személygépkocsival. A vádlott Szakonyból indult és úticélja Csepreg volt.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította a Sberbank  Magyarország Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetét.
 
A bíróság a 2014. évi XXXVIII. törvény alapján az átláthatóság és a szimmetria elvének érvényesülését vizsgálta a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. október 13-án kihirdetett ítéletében elutasította az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. december 12-án kihirdetett ítéletében elutasította az OTP Ingatlanlanlízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A bíróság  a pénzintézet által alkalmazott szerződési feltételekben a 2014. évi XXXVIII. törvényben foglalt összes feltétel érvényesülését vizsgálta.
 
Folytatódott a mai napon az Encsi Járásbíróságon a Deteken történt állatkínzás miatt Fk. K.I. és társa ellen folyamatban lévő büntetőügy tárgyalása. A 2016. június hó 8. napján érkezett vádirat szerint a vádlottak a Beret és Detek község közötti útszakaszon találtak egy kistestű kutyát az út mellett, akit a közeli patakpartra vittek és egy szerszámnyéllel agyonütöttek. A cselekményről videófelvételt is készítettek telefonnal.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2019 januárjában H. I. vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

A Pécsi Járásbíróság 2019. június 19-én négy hónapra elrendelte P.J. gyanúsított bűnügyi felügyeletét jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított férfi 2018. augusztus és 2019. március közötti időszakban rendszeresen értékesített különböző típusú kábítószereket Komló területén. A nyomozó hatóság P.J. gyanúsított lakóhelyén foganatosított kutatás során 3 nejlon tasakban zöld növényi törmeléket foglalt le. 

Mailáth György Tudományos Pályázat

Pályázati kiírás 2024

A Fővárosi Törvényszék a 2015. március 4-én kihirdetett ítéletében elutasította a Kinizsi Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy 74 éves gyanúsított letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2021. július 13-ról 14-re virradó éjjel Náraiban lévő otthonukban bottal és kézzel fején és testszerte bántalmazta házastársát, az 1940-ben született mozgásképtelen sértettet, aki ennek következtében fején és testén olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen aznap elhalálozott.

A gyanúsított cselekménye halált okozó testi sértés bűntette megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas.

A Sárvári Járásbíróság lopás bűntette miatt 1 év 9 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a többszörös visszaeső vádlottat. A tényállás lényege szerint a vádlott 2023 májusában a délutáni órákban Simaságon úgy tört be egy családi házba, hogy a házhoz tartozó garázsban talált kalapáccsal a lakóház ablakát betörte, 
majd a házból jogtalanul eltulajdonított 130 eurót, valamint a sértett 42000 forint értékű karóráját.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. március 19-én megtartott nyilvános tárgyalásán ítéletet hirdetett B. J. vádlott ügyében, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 6 év fegyházban letöltendő szabadságvesztéssel sújtott és 6 évre eltiltott a közügyektől. A vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottal szemben 236 000 forint vonatkozásában vagyonelkobzást is elrendelt.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt V. I.-né ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év börtön és 7 év közügyektől eltiltás lett.
Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék az elkövetett cselekményhez mérten arányos büntetést szabott ki, ezért annak enyhítésére a táblabíróság nem látott semmilyen indokot. 
A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. 

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt dr. V. P. L. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlottal szemben elsőfokon kiszabott szabadságvesztés büntetés tartama azonban nem változott, így a vádlott jogerős büntetése 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés lett. A közügyektől eltiltás tartamát sem változtatta meg a másodfokú bíróság, melyet a törvényszék szintén 6 évben állapított meg.

 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

 

ALKOTMÁNYJOG

A hazugságok alkotmányos védelme? : álhírek, szólásszabadság és demokratikus eljárások : Sárközy Tamás emlékére / Koltay András. – In: Jogtudományi Közlöny ISSN 0021-7166. – 75. évf., 7-8. sz. (2020. július-augusztus) p. 302-313.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 179 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 385 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 100 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023