Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 3-án kihirdetett elsőfokú ítéletében életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte F-Sz. A. vádlottat nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt. A vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 37 évben állapította meg. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A K&H Bank  Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2015. február 13-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 9.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.,  III.,317.).
 

A Veszprémi Törvényszék a 2015. február 23. napján kihirdetett ítéletével H. A. vádlottat bűnösnek mondta ki három rendbeli emberölés előkészületének bűntettében. A bíróság a vádlottat két év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, továbbá kötelezte a vádlottat a bűnügyi költség viselésére.

A megállapított tényállás szerint:

TÁJÉKOZTATÓ
 
A P. T. és 2 társa ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben 2015. március 13-ra a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.30; Helyszín: II., Fő utca 70-78.).
 
Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék B.Z. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 6 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott (28 éves, büntetlen előéletű, Somogy megyei férfi) és a sértett gyermekkoruk óta ismerik egymást. Közöttük a korábbi jó viszony megromlott, mert a sértett szerelmi kapcsolatba került azzal a lánnyal, aki korábban a vádlott barátnője volt. 
A T.M. és társai ellen hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő, a sajtószervek által „Sukoró-ügy”-ként emlegetett büntetőügyben 2015. szeptember 30-án (szerdán) 10.00 órakor a Szolnoki Törvényszék I. emelet 53. számú tárgyalótermébe kitűzött tárgyaláson előreláthatóan határozathirdetésre kerül sor.
 
ELŐZETES SAJTÓREGISZTRÁCIÓ!
 
A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét – amelyben a vádlottal szemben erőszakkal elkövetett rablás bűntette miatt 2 év szabadságvesztés büntetést szabott ki, de amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette – megváltoztatta, a vádlott büntetését 5 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra súlyosította. A másodfokú bíróság egyúttal a felfüggesztésre vonatkozó rendelkezést mellőzte, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A vádlott meghívta magához baráti beszélgetésre, italozásra Ny. L. Z. sértettet, valamint K. L.-nét, a vádlott korábbi élettársát és M. Gy.-t 2017. július 23-án. M. Gy. a vádlott kérésére 4 liter bort hozott a boltból. A társaság megebédelt, majd italozni kezdtek és kártyáztak. A sértett megemlítette, hogy K. L-né tőle terhes, amely a vádlottat érzékenyen érintette. Egy ideig magában emésztgette a hallottakat a vádlott, majd féltékenységében indulatba jött, így magához vett egy 8 cm pengehosszúságú bicskát.
TÁJÉKOZTATÓ
 
A DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 29-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.30; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., III. em. 317.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Buda Regionális Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. október 6-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 13.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., II. em. 218.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Sopron Bank Burgenland Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 26-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., IV. em. 419.).
 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. november 6-án jogerős döntést hozott annak a két férfinak az ügyében, akik erőszakkal próbálták behajtani egy ház vételárát az idős sértettől úgy, hogy valójában tulajdonosai sem voltak annak.
 

TÁJÉKOZTATÓ
 
A Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 10-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 14.00; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44.,  I.,104.).
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 9-én kihirdetett ítéletében a Magyar Külkereskedelmi Bank Zrt. felperesnek, a Magyar Állam alperes ellen törvényi vélelem megdöntése iránti perében a felperes keresetét elutasította.
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Szigetvár Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 25-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., III. em. 303.)
 
A vádlott (1995) 2014. december 31-én Dorogon a lakóhelyén szilveszterezett, mikor a közös udvarra néző két lakásban mulatozó családok között éjfél előtt konfliktus robbant ki. A tömegverekedés kezdeményezője, és lefolyása sem volt pontosan megállapítható, az biztosan megállapításra került, hogy az egyik oldalon a vádlott és S.T., a másik oldalon a sértett, M.L., J.Cs. és B.A. tevékenyen részt vettek, akik sérüléseket is elszenvedtek.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. február 5-én megtartott nyilvános folytatólagos tárgyalássorozatot követően bűnösnek mondta ki az I. r. vádlottat és vádlott-társait mint társtetteseket, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében. A II. r. vádlottat lopás bűntettében is elítélte a bíróság és halmazati büntetésül 5 év fegyházbüntetésre és 6 évi közügyektől eltiltásra ítélte, akárcsak az I. r. vádlottat. Az I. és II. r. vádlottak a büntetésük kétharmad részének letöltését követő napon a feltételes szabadság kedvezményében részesülhetnek. A III r.

Dr. Mezőlaki Erik büntető tanácsa  november 24-én csütörtökön tárgyalja  11 órai kezdettel a fszt. 11-es tárgyalóban kábítószer birtoklása Csongrád megyében nevezett ügyet. Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2016. július 8-án Cs. L. (1974) vádlottat, és ezért őt 6 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. november 15-i ülésén elrendelte annak a két fiatal korú férfinak és harmadik társuknak a letartóztatását, akiket életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. december 17. napján megtartott nyilvános ülésen kihirdetett végzésével a Mohácsi Járásbíróság 2019. március 28. napján kelt ítéletét – amellyel Cs. G. elsőrendű és B. Z. másodrendű vádlottakat társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt bűnösnek mondta ki és ezért az elsőrendű vádlottat 200.000 forint pénzbüntetésre, míg a másodrendű vádlottat 160 óra fizikai természetű közérdekű munkára ítélte; B. Z. másodrendű és P. A.