Részletes keresés

A Pécsi Törvényszék 2018. március 19-én kihirdetett ítéletével P. S. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 8 év börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a szabadságvesztés büntetés kétharmadának kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
 
A napokban zárult le jogerősen annak a középkorú nőnek a büntetőügye, aki 2015 májusában két alvó betegtársát is meglopta a jászberényi kórház egyik kórtermében. A másodfokú bíróság a nővel szemben elsőfokon kiszabott börtönbüntetést csaknem másfélszeresére súlyosította.
 

A Fővárosi Törvényszék 2024. március 19-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit vesztegetést színlelve, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, magát hivatalos személynek kiadva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, illetve jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével, három másik társát pedig hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével vádol az ügyészség.

A Szolnoki Törvényszék lényegét tekintve helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét melyben hamis tanúzás bűntette miatt 250 óra közérdekű munkára ítélte azt a középkorú, büntetlen előéletű asszonyt, aki azért, hogy férje büntetőügyében kedvező döntés születhessen valótlan tanúvallomást tett a bíróságon.
 

A büntetett előéletű elsőrendű vádlott és a harmadrendű vádlott élettársak, míg a másodrendű vádlott az elsőrendű férfi édesanyja. A vádlottak 2019-ben ismerkedtek meg a gyenge és rossz fizikai állapotban lévő, könnyen befolyásolható, magányosan élő nyugdíjas sértett férfival. Elkezdték őt rendszeresen látogatni, értékesíthető hulladékot, illetve készpénzt kértek tőle. A sértettnek nem állt szándékában ennek teljesítése, de képtelen volt a vádlottak felszólításának ellenállni, a befolyásuk alá került.

2 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a férfit, akinek elfogását követően nagy rendőri jelenlét mellett felvonulást is tartottak Kabán, hogy felhívják a figyelmet a közbiztonság helyzetére a településen.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 102 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

Az Országos Bírói Tanács 2016. szeptember 13-i ülésén 3 tanácstag kezdeményezésére napirendjére tűzte a közigazgatási perrendtartás kodifikációjával kapcsolatos tájékoztatót, továbbá az igazságügyi miniszter által az Országos Bírósági Hivatal elnöke részére 2016. júliusában véleményezésre megküldött, illetve a bírósági szervezet részére 2016. augusztusában eljuttatott, a közigazgatási bíráskodást érintő törvénytervezetekkel kapcsolatos bírósági szervezeti álláspontot.

A Szolnoki Járásbíróság 2015. január 26-án elrendelte egy 46 éves nő előzetes letartóztatását kifosztás bűntette és lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónap időtartamra. A bíróság döntése ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a végzés nem jogerős. 
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Sopron Bank Burgenland Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2015. február 20-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.,  IV. 420.).
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az ügyről

A Berettyóújfalui Járásbíróság november 18-án ítéletet hirdetett a G. Ené ellen jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt indított büntető ügyben.
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az OTP Ingatlanlízing Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. november 28-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., I. 104.).
 
A Szolnoki Törvényszék 2015. április 29-én kihirdetett ítéletében B.A. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében, ezért 8 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztést börtönben kell végrehajtani, és abból a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 26-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 9:00; Helyszín:II., Varsányi I. u. 40-44., VI. 602.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az EvoBank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 26-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 9.30; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., IV. 405.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Banco Primus Fióktelep Magyarország által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 2-ára a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44. V. 502.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Budapest Autófinanszírozási Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 2-ára a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44. III. 303.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az UCB Ingatlanhitel Zrt.  által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 4-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.30; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44.,  III..317.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Raiffeisen Bank  Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 10-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 15.00; Helyszín: V., Markó u. 27., II. 36.).
 
A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt mind a sajtó