Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. február 27-én az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban 1 hónap időtartamra elrendelte H.S. gyanúsított letartóztatását.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. június 12-én meghozott, aznap jogerős ítéletében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek és 210 óra közérdekű munka büntetésre ítélte azt a jelenleg 19 éves lányt, aki 2014. október 10-én reggel 9.00 óra körüli időben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédő Intézet és Gyermekotthonban előbb kiabált a gyermekotthonban dolgozó egyik felügyelőnővel, majd lökdöste, végül pofonvágta amiatt, mert nem engedte őt engedély nélkül kimenni az épületből. 
 

Szexuális tevékenységet végzett a szomszéd udvarban játszó kislányok előtt a vádlott – szeméremsértés bűntette miatt emelt vádat ellene az ügyészség. Ügyében a Ceglédi Járásbíróság 2021. szeptember 23-án gyorsított bíróság elé állításos eljárásban hirdetett ítéletet.

A Salgótarjáni Járásbíróság a bíróság elé állítás szabályai szerint megtartott tárgyaláson hetven nap elzárást szabott ki egy 37 éves salgótarjáni férfival szemben, garázdaság szabálysértése miatt.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki Miskolc belvárosában erőszakkal szerezhette meg a sértett 50.000 forintját.  

Kép

2021. március 6. napján kihirdetésre került a veszélyhelyzet során érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedések újbóli bevezetéséről szóló 112/2021. (III. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Veir. II.), amely a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelettel bevezetett ideiglenes védelmi intézkedések bíróságokra vonatkozó szabályait tartalmazza.

Több pontban megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a Szegedi Törvényszék N. Ernő és társai ellen indított büntetőügyben meghozott I. fokú ítéletét. Sok esetben változott az elkövetett cselekmények minősítése, míg az 1. rendű vádlott N. Ernő büntetését a táblabíróság 3 év börtönről 4 és 6 hónapra, a 2. rendű vádlott B. Blanka büntetését 2 év 6 hónapról 3 év 6 hónapra, a 4. rendű vádlott H. Józsefné büntetését 2 év 6 hónapról 3 évre súlyosította.
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 17 éves fiatalkorú fiúnak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint édesapjával megkísérelt egy férfit megölni Kiskunhalason.
 

 

A Salgótarjáni Járásbíróság hat év fegyházbüntetésre ítélt egy salgótarjáni férfit rablás bűntette, lopás bűntette és lopás vétsége miatt. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésen 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit többszörös visszaesőként rablás bűntettével vádolt az ügyészség.

A Kaposvári Törvényszék 2018. április 23-án kihirdetett ítéletében életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt egy 54 éves férfit.
 

Rablás bűntette miatt indult eljárásban 2024. február 14-én a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte annak a férfinak és asszonynak a letartóztatását, akik az újfehértói vasútállomáson bántalmaztak egy ott várakozó férfit. 

Tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki kordonnal zárta el a villamossínt, majd az azt kikerülő autókat kövekkel dobálta meg.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság 1 rendbeli kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal és 13 rendbeli szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt folytat nyomozást három személlyel szemben.
 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a gyanúsítottal szemben.
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 29 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2019 szeptembere és októbere között 6 alkalommal tört fel autókat Kecskeméten a bennük lévő értékekért.

A Pécsi Járásbíróság 2020. január 30. napján egy hónapra elrendelte J.M. gyanúsított letartóztatását súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt.

A Pécsi Ítélőtábla perújítást rendelt el annak a férfinak az ügyében, akit emberölés bűntette miatt 2019. január 8-án jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. február 25-én a nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban 1 hónapra elrendelte J.M. és Á.F. gyanúsítottak letartóztatását. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. november 10-én tartott előkészítő ülésen, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki ittas állapotban dulakodni kezdett a rajta segítő mentőápolóval, majd a kezét is eltörte.