Részletes keresés

Űrlap azonosító
FMH02
Nyomtatvány azonosítója
1.4
Közzététel dátuma
Módosítás dátuma
A Szekszárdi Járásbíróság 2014. június 30-án hirdetett ítéletet a több rendbeli megrontással, szemérem elleni erőszakkal, valamint pornográf felvétellel visszaélés bűntettével vádolt szekszárdi férfi büntetőügyében, melyben a bíróság a bűncselekmény elkövetésének idején még gyermekkorú sértettek személyiségi jogainak védelme érdekében zárt tárgyalást rendelt el, így a sajtó részére kizárólag a nyilvánosan kihirdetett ítélet rendelkező részéről adható információ:  
 

A Zala Vármegyei Főügyészség 2024. január 25-én alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette miatt kezdeményezte három gyanúsított letartóztatását. 

Több sértettet is felébresztett az óvatlan terhelt, aki egymás után mászott be szomszédos ingatlanokra. Mindössze némi aprópénzt tulajdonított el egy autóból, majd a kiérkező járőrök elfogták a férfit. 2023. január 31-én a Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatta a gyanúsítottat, aki ellen kisebb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Dabasi Rendőrkapitányság indított eljárást.

A Győri Ítélőtábla a mai napon nyilvános ülésen meghozott végzésével az emberölés bűntette miatt indult eljárás során meghozott elsőfokú ítéletet helybenhagyta. 

Három hónappal meghosszabbította a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ülést távmeghallgatás útján tartották meg.

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal – 2019. december 9-ig – meghosszabbította annak a két holland állampolgárnak a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.

A tényállás szerint a vádlott 2019 nyarán megismerkedett egy férfival, de kapcsolatát a családja előtt nem vállalta fel. Ritkán találkoztak, telefonbeszélgetések és közösségi oldalon folytatott üzenetek útján tartották a kapcsolatot. A nyár folyamán a vádlott teherbe esett, terhességét azonban eltitkolta, a terhesség külső jegyei nem mutatkoztak rajta hangsúlyosan. A terhességről az apát először decemberben értesítette, aki kételkedett a vádlott állításának valóságtartalmában. A nő orvosnál, védőnőnél nem járt, terhesgondozáson nem vett részt. 

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság három rendbeli rablás bűntette miatt folytat nyomozást a gyanúsított és élettársa ellen.
 
Az alapos gyanú szerint a gyanúsított élettársa egy internetes oldalon regisztrálta magát, és az ott megjelenő hirdetésben szexuális szolgáltatásokat és masszírozást vállalt. A gyanúsított és élettársa elhatározták, hogy a hirdetésre jelentkezőket Fejér megyei otthonukba hívják, és ott tőlük erőszakkal vagy fenyegetéssel készpénzt szereznek.
A Pécsi Járásbíróság 2017. február 10. napján elrendelte egy férfi előzetes letartóztatását egy hónapra súlyos testi sértés bűntette alapos gyanúja miatt.
Év: 2019 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

BÜNTETŐJOG

Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményekről / Horváth Vivien. – In: Magyar Jog ISSN 0025-0147. – 66. évf. 1. sz. (2019) p. 40-62.

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését 20 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélőtábla szerint a vádlott magatartása, (több mint 100 késszúrás) többszörösen meghaladta a különös kegyetlenség kritériumait. Ez a tény, illetve a vádlott társadalomra való veszélyessége is indokolja, hogy a bíróság a kiszabható határozott idejű szabadságvesztés mértékének felső határában állapította meg a büntetés tartamát. 

6 év 6 hónap börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék az újszülött gyermekét megölni szándékozó ménteleki nőt.

Nem jogerősen 6 év 6 hónap börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt ménteleki nőt, aki újszülött gyermekét akarta megölni. A bíróság – eltérően a vádirattól – azt állapította meg, hogy a vádlott nem különös kegyetlenséggel követte el a tettét.

B. Gy. és társai  ellen terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla előtt 2018. február 13., február 15. és február 20. napján megtartott nyilvános üléseken az ítélőtábla meghallgatta a II.-V. r., a VII. r. és a IX.-XVII. r. vádlottakat.
 

Az Esztergomi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte annak a két 18 éves férfinak a letartóztatását, akik ellen rablás, garázdaság és rongálás gyanújával indult eljárás.

Több ponton megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a rablás és más bűncselekmények miatt P. J. ellen indított büntetőügyben a Székesfehérvári Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint megölte élettársát a napokban Győr környékén.

A Veszprémi Járásbíróság a 2015. február 16. napján kihirdetett ítéletével K.I. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében. A bíróság a vádlottat – mint többszörös és különös visszaesőt – négy év nyolc hónap fegyházbüntetésre ítélte, amelyből feltételes szabadságra nem bocsátható, továbbá mellékbüntetésként hét évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte a bűnügyi költség viselésére is.

A megállapított tényállás szerint: