Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. február 25-ig – elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akik ellen csoportosan elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt indult nyomozás.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 1 év 1 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte lőszerrel visszaélés bűntette miatt a B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény bűntette miatt folyamatban lévő ügy XVII. rendű vádlottját. A Törvényszék a vádlottat előzetes mentesítésben is részesítette.

Az ítélet szerint a XVII. rendű vádlott a bűnszervezet egyik tagjának kérésére – ismeretlen helyről – engedély nélkül 50 darab 9 milliméteres lőszert szerzett be, majd azokat 2009 áprilisában továbbadta az azokat tőle megrendelő társának.

A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson K. T. vádlottat teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntette és gyógyszerhamisítás vétségének előkészülete miatt halmazati büntetésül egy év hat hónap börtönre és kettő év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, valamint elrendelte a Pécsi Járásbíróság egy korábbi ítéletével kiszabott egy év négy hónap szabadságvesztés végrehajtását.

Az ügyész vádbeszédével kezdődött meg a Hagyó Miklós és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Ítélőtáblán zajló II. fokú nyilvános ülés, amelyen a 14 vádlottnak mintegy fele jelent csak meg a 14 ügyvéd mellett. A vádlottak egyike sem járult hozzá, hogy róla a tárgyaláson kép- és hangfelvétel készülhessen.
 
A Pécsi Járásbíróság 2018. január 25-én kihirdetett ítéletével P. R. vádlottat pénzhamisítás bűntette miatt 2 év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette.
 
A vádlott férfi 2016. november 15. napján 7 óra körül Pécsett, egy üzletben különböző termékeket kért és egy 10.000 forintos bankjeggyel akart fizetni. 
 

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. március 14-én tartott nyilvános ülésén – kisebb részben, a bűnügyi költség viselése körében megváltoztatva a Paksi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – szexuális erőszak bűntettének kísérlete, rablás bűntette, 5 rendbeli okirattal visszaélése, valamint 4 rendbeli készpénzhelyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt 3 év börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt jogerősen egy húszas évei elején járó férfit.

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal – 2021. július 22-ig – meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.

Az emberiesség elleni bűntett miatt H. F. ellen folyamatban lévő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a mai napon kihirdetett ítéletével a Fővárosi Törvényszék ügydöntő határozatát annyiban változtatta meg, hogy pontosította a bűnszervezetben elkövetés megjelölését, az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésből a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét kizárta, továbbá a járulékos kérdésekben kiegészítette és helyesbítette a törvényszéki rendelkezéseket. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. A vádlott fegyházbüntetését 11 évre, a közügyektől eltiltását 10 évre súlyosította. Az irányadó büntetési tétel keretén belül a másodfokú bíróság a kiszabható büntetés középmértékéhez közelítette a terhelt szabadságvesztés büntetését. Az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét. Az ítélet jogerős.

Az ügyről

2025. 03. 14.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. március 13-án tartott nyilvános ülésén – helybenhagyva a Tamási Járásbíróság elsőfokú ítéletét – felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a simontornyai férfit, aki 2022-ben otthonában fejszével fenyegette meg a családsegítőt és a védőnőt hivatali feladatuk ellátása során. 

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. március 22-én V. Gy. vádlott ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét – annak helyes indokainál fogva –  helybenhagyta.
 
Az első fokon eljárt Budapest Környéki Törvényszék 2016 októberében V. Gy. vádlottat emberölés bűntette miatt 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. 

A másodfokú bíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki olyan súlyos balesetet okozott az általa vezetett gépjárművel, melynek következtében öt utasa megsérült.
 

A Miskolci Törvényszék az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig  elrendelte az előzetes letartóztatását annak a vádlottnak, akit európai elfogatóparancs fogtak el az Egyesült Királyság területén, és adtak át a magyar hatóságoknak. 
 

Az elkövetéstől számított öt órán belül marasztaló határozat született egy szabálysértési ügyben az Érdi Járásbíróságon. Az Érdi Rendőrkapitányság gyorsított eljárás keretében állított bíróság elé egy személyt, aki 2019. március 6-án reggel, Érden a Penny Market Áruházban a ruházata alá rejtett három db 1.437.- Ft értékű pacalkonzervet, amelyeket fizetés nélkül kívánt az áruházból kivinni. Az elkövetőt tetten érték, az Érdi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és még aznap délutánra az Érdi Járásbíróságra előállította.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Grósz-Wilhelm Nikolett (2021): A védőoltások jogszerűségével kapcsolatos alkotmányjogi és munkajogi gondolatok a koronavírus árnyékában. Fontes Iuris, 7. évf. 4.sz. 15-25.

Istenes Attila (2022): Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az internet jogalkalmazói szemmel – az EJEB online térben elkövetett személyiségi jogsértéseket érintő gyakorlatáról. Polgári Jog, 7. évf. 1-2. sz. 12-28.

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa pénteken megváltoztatta a Makói Járásbíróság R. T. vádlott és 2 társával szemben folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy az R. T. vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetést 180.000,- forintra enyhítette, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A Tanács tagjai a 2016 október 11-én megtartott ülésen először rövid tájékoztatót hallgattak meg az Európai Jogi Szaktanácsadói hálózat működését szabályozó új OBHE utasítás tervezetről Dr. Gyarmathy Judittól, az Országos Bírósági Hivatal Elnökhelyettesétől. Az új szabályzat a szaktanácsadói hálózat eddigi működése során felmerült problémákra ad választ. Magáról a hálózatról a szaktanácsadók koordinátora, Dr. Osztovits András kúriai bíró tartott összefoglalót az OBT-nek.

A bíróság letartóztatta azt a férfit, akinek ügyében kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást.

Az emberölés bűntette miatt D. M. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla az ügyészi fellebbezést alaposnak találta, ezért 2024. február 7-én jogerőre emelkedett ítéletével a vádlott elsőfokon kiszabott szabadságvesztését 5 évről 10 évre súlyosította. 
A Fővárosi Törvényszék 2023. szeptember 28-án kihirdetett ítéletével az amerikai-brit-magyar állampolgár D.M. vádlottat emberölés bűntette miatt 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.