Részletes keresés

A vádlott és a sértett között együttélésük alatt – elsősorban az alkoholfogyasztásra visszavezethetően – gyakoriak voltak a veszekedések, ilyenkor előfordult, hogy a vádlott a sértettet többször bántalmazta is.
 
Év
2016
Közlöny
Fájl
Súlyosította jogerős ítéletében a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak a büntetését, akit a NAV járőrei tavaly márciusban értek tetten Hajdúsámson mellett, egymillió forint értékű csempész cigarettával. B. I-t másodfokon – a korábbi közérdekű munka helyett - egy év börtönbüntetésre ítélt a törvényszék, 3 év próbaidőre felfüggesztve. A Debreceni Törvényszék a bűncselekmény minősítésén is súlyosított és megállapította, hogy a vádlott üzletszerűen követte el a jövedéki orgazdaságot.

A Fővárosi Ítélőtábla 2018. április 19-én B. Gy. vádlott és társai ellen terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. február 11-én távmeghallgatás útján tartott nyilvános ülést annak a vádlottnak az ügyében, aki késsel a kezében ki akart rabolni egy élelmiszerboltot Debrecenben, a Vénkertben. 

A másodfokú bíróság a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárásban a Debreceni Járásbíróság 2020. október 21-én meghozott ítéletét helybenhagyta, a vádlottat jogerősen 9 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

A másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla 10 év szabadságvesztésre súlyosította annak a 17 évig szökésben lévő férfinak a büntetését, aki még 2001 őszén egy budai szállodában kisebb értékeket tulajdonított el két társával együtt, majd a nála lévő késsel megsebesítette az őket feltartóztató alkalmazottakat. Az elkövető a helyszínről elmenekült, álnéven és hamis okmányokkal Mexikóban kezdett új életet. Célzott adatgyűjtést követően 2018 nyarán került sor az elfogására a magyar és külföldi nyomozóhatóságok együttműködése eredményeként.

A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki T. T. vádlottat 2 rb. rablás bűntettében, súlyos testi sértés bűntettében, önbíráskodás bűntettében és 3 rb. lopás vétségében, ezért őt - halmazati büntetésül - 9 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. szeptember 21-én megtartott tanácsülésén, személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúszoboszlói Járásbíróság ítéletétében a bűncselekmény minősítését megváltoztatta, egyebekben az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta. A törvényszék álláspontja szerint a személyi szabadság megsértésének bűntette jelentős érdeksérelmet is okozott, ezért a bűncselekmény minősítése ennyiben változott és egészült ki. 

A Balassagyarmati Törvényszék jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre ítélt egy spanyol nőt.
 
A büntetés-végrehajtási bíró 2018. május  08-án - a több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt - B. L. elítéltet az életfogytig tartó fegyház fokozatú szabadságvesztésből nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta annak megállapítása mellett, hogy a feltételes szabadság ideje 15 év, amely idő alatt az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll. 
 

Az ötvenes éveiben járó vádlott 2018. november 20-án késő este egy egész arcot eltakaró maszkot vett fel, majd gáz- és riasztófegyverével egy dohányboltba ment, ahol a fegyvert az ott dolgozó sértett arcára szegezte a napi bevételt követelve. A sértett közölte a vádlottal, hogy átadja a pénzt, csak ne bántsa, azonban a vádlott ennek ellenére arcon lőtte a sértettet és ismét felszólította a pénz átadására, majd sürgetésként többször megütötte őt a hátán, nyakán, arcán, folyamatosan szidalmazta, és hátulról egy második lövést is leadott irányába.

A vádlott  2015. december 12-én egy étteremben munkatársaival találkozott, ahol távozásáig kb. 10 nagyfröccsöt fogyasztott el. A vádlott két társával 23 óra körül elment a sértett lakásába azért, hogy a vádlott és R. L. tanú ott aludjanak, mert lekésték az utolsó vonatot. A közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában lévő vádlott – miután arra a kérdésre, hogy ott aludhatnak-e, és a sértett közölte vele, hogy „aludj a kurva anyádba” – a hanyatt fekvő sértett felé fordult és dühében egy alkalommal nyakon szúrta a sértettet.
A Nyíregyházi Járásbíróság bíróság elé állításos eljárás keretében tizenkettő ügyet bírált el. Jogerősen 1-1 évi időtartamra próbára bocsátott három vádlottat költségvetési csalás vétsége, lopás vétsége, valamint közokirat-hamisítás bűntette miatt. Egy másik ügyben közokirat- hamisítás bűntette miatt a bíróság jogerősen 2 évi időtartamra bocsátotta próbára a vádlottat. 
 

A Veszprémi Törvényszék nem jogerős ítéletében összesen több mint 30 év szabadságvesztés büntetést szabott ki három vádlottra egy kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult büntetőügyben. A megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott 2017 februárjában Százhalombattán 250.000,- Ft-os áron legkevesebb nettó 390,77 gramm tömegű marihuánát vásárolt a II. rendű vádlottól, melyet a születi által üzembentartott gépjárműben tárolt. Az I. rendű vádlottat és az utasaként gépjárműben tartózkodó IV.

Két vádlottat közokirat-hamisítás bűntettében, egy vádlottat pedig hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondott ki bűnösnek a Debreceni Járásbíróság. A vádlottak 2013-ban valótlan adatokat használtak fel a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságához (HNPI) benyújtott haszonbérleti pályázataikban. A bíróság – az ügyészség indítványára – az első- és a másodrendű vádlottat 2 – 2 év, a harmadrendű vádlottat 1 év időtartamra próbára bocsátotta.
 

A vádlott (1969) 2021 áprilisában személygépkocsival közlekedett, amikor egy őt előző autóra ráhúzva a kormányt szándékosan nekiütközött. A leszorított gépkocsi az árokba hajtott és felborult. A vádlott vezetői engedélyét a rendőrök a helyszínen elvették.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. április 5-én nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a 13 vádlottnak a büntetőügyében, akik közreműködtek a repülőtéren a vámeljárás megkerülésével külföldről származó áruk behozatalában. A terheltek ezzel megvalósították a hivatali vesztegetés, a folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettét, valamint a folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntettét. 

A Veszprémi Törvényszék megismételt eljárás keretében 2016. március 9. napján kihirdetett ítéletében - a vád szerinti minősítéstől részben eltérően - bűnösnek mondta ki Cs. Sz. vádlottat mint különös visszaesőt többrendbeli emberrablás, személyi szabadság megsértése, testi sértés - egyebek mellett életveszélyt okozó testi sértés kísérlete -, kiskorú veszélyeztetése, kerítés, tiltott pornográf felvétellel visszaélés, kitartottság, csalás és zsarolás bűntettében, M. F.

logo

"Menekültügyi döntéshozatal" projekt



A projekt megvalósításával célunk az volt, hogy a vonatkozó európai uniós esetjog összegyűjtése révén az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) és az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlatának összehasonlító vizsgálatát elvégezzük, amely hozzájárulhat a menekültügyet érintő ítélkezés egységesítéséhez.

A védelmi fellebbezéseket elutasítva helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt D. Z. és társa ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 5 év börtön és 5 év közügyektől eltiltás, míg a II. rendű vádlotté 2 év 10 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás lett.