Részletes keresés

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2021. április 12-én elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a Gyulai Törvényszék I. fokú ítéletét abban a bűnügyben, amelyben három Békés megyei kábítószer-kereskedőt vontak felelősségre. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 12 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás, az ügy felderítését részletes beismerő vallomással segítő II. rendű vádlotté 8 év fegyház és 8 év közügyektől eltiltás, a III. rendű vádlotté 3 év 6 hónap börtönt, 5 év közügyektől eltiltás lett. Az I. és a II. rendű vádlottak esetében a bíróság 2,7-2,7 millió forint erejéig vagyonelkobzást is elrendelt.

A Tatabányai Törvényszéken 2019. március 1-jén fejeződhet be a felesége megölésével és feldarabolásával vádolt férfi ügyének tárgyalása. Az ügyben 2016 decemberében született elsőfokú ítéletet a Győri Ítélőtábla 2017 év végén hatályon kívül helyezte.

Az ügyészi vád szerint a vádlott 2014. május 27-én este megölte feleségét a nő munkahelyének udvarán, majd közös otthonuk pincéjében feldarabolta, a lágyrészeket húsdarálóval ledarálta. A sértett el nem égett maradványait néhány nappal később a háztól pár kilométerre szétszórta.

Kép

Hatályon kívül helyezte a Győri Törvényszék a Vasvári Csaba által az OBH elnöke ellen indított perben hozott elsőfokú ítéletet és a pert megszüntette.

Az Ajkai Járásbíróság a 2015. június 2-án kihirdetett ítéletével K. T. vádlottat bűnösnek mondta ki  társtettesként elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettében. A bíróság a vádlottat tíz hónap – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte, továbbá kötelezte a bűnügyi költség viselésére.
 
A megállapított tényállás lényege szerint: 
 
Egy teljes napon át hallgatta meg a tanács a Debreceni Járásbíróság által kirendelt szakértőt a lepkeper néven emlegetett, a védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás, illetve rongálás bűntette miatt, G. E. ellen indított büntetőügyben.
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 39 éves pápai férfinak, akivel szemben személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A Szarvasi Járásbíróság előtt N. L-né vádlott és társai ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben 2019. június 11. napján az alábbi nem jogerős ítélet született:

 

Az ittas állapotban lévő, büntetett előéletű vádlott és a társaságában tartózkodó férfi 2019. október 20-án éjjel egy tatabányai töltőállomás boltjában azon vitatkozott, hogy vegyenek-e még sört, illetve, hogy a vádlott a férfinek a tankolás árát fizesse ki.

A Fővárosi Ítélőtábla 2018. október 3-án V. L. vádlott és társai ellen költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, amellyel Fővárosi Törvényszék ítéletét megváltoztatta.

V. L. I. r. vádlott cselekményét 1 rendbeli felbujtóként, folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntettének, 3 rendbeli felbujtóként, folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntettének és 13 rendbeli felbujtóként, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének minősítette. 

Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán 
20 vádlottas adócsalás bűntette Bács-Kiskun megyében
 
Több ponton megváltoztatta, de a büntetési tételek tekintetében az I. fokon kiszabott ítéleteket helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntetőtanácsa az adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt Zs. T. és társai ellen indított büntetőügyben. 
 
Kép

Áder János köztársasági elnök 2020. február 6-ával az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesévé nevezte ki Harangozó Attilát.

Brutális módon végzett egy kisfiúval a gyanúsított. Ellene a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz, a bíróság pedig meghosszabbította a letartóztatását.

A Fővárosi Törvényszék 2016. szeptember 26-án másodfokú, jogerős ítéletével súlyosította az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben dr. G. Á-t bűnösnek mondta ki foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, valamint kuruzslás vétségében, és közokirat-hamisítás bűntettében mint felbujtó.
 

A Miskolci Törvényszék 2021. február 15-én hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak a büntetőperében, akik több száz millió forint elsikkasztott pénzt próbáltak tisztára mosni Thaiföldre szökött ismerősük megbízásából. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. szeptember 18-i ülésén rendelte el annak a budapesti férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság.

A bíróság H. A. vádlottat bűnösnek mondta ki tizennyolcadik életévét be nem töltött, az elkövető nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntettében, és a vádlottat 4 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. Emellett a bíróság véglegesen eltiltotta a vádlottat a futballedzői tevékenységtől. 
 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak az ötvenes éveiben járó, büntetlen előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2018. október 5-éről 6-ára virradó éjszakán az egyik kunhegyesi klubban szórakozott. Ittassága miatt azonban folyamatosan összetűzésbe keveredett más vendégekkel, ezért nem sokkal hajnali négy óra előtt kivezették a szórakozóhelyről. Ekkor hazament, ököllel betörte a társasházuk ajtaját, majd a lakásából az egyik kezében egy forgótáras gumilövedékes pisztollyal, míg a másikban egy forgótáras gázriasztópisztollyal tért vissza a klubba. 

Kép

Az új Be. teljesen megváltoztatta az óvadék funkcióját, mert a jelenlét biztosítása mellett alapvetően a távoltartás és a bűnügyi felügyelet, mint kényszerintézkedések magatartási szabályainak megtartását szolgálja – hívta fel rá a figyelmet dr. Frech Ágnes, a Be. hatályosulását támogató munkacsoport elnöke.