Részletes keresés

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a költségvetési csalási ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. 
 

A vádlottak 2018. szeptember 3-án együtt italoztak, majd az elsőrendű vádlott gépjárművével Tokod külterületére mentek, ahol elsőrendű vádlottnak egy pincéje van. A vádlottak közben elhatározták, hogy jogtalan eltulajdonítás végett bejutnak egy pincébe és onnan értékkel bíró dolgokat vesznek magukhoz.

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a két férfit, akik a gyanú szerint Ózdon raboltak ki egy idős hölgyet.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azon három vádlott ügyében, akik közül a fiatalkorú nők a nyílt utcán el akarták venni egy férfi mobiltelefonját, egyikük ököllel többször fejen ütötte, közben társa a hátizsákját próbálta lerántani, azonban a védekező sértett megfutamította őket. 

A vád szerint a vádlott 2010 végén több alkalommal is szerzett kábítószernek minősülő törmeléket, melyet ismeretségi körében akart értékesíteni, valamint 2011 nyarán Budapestre vitette magát egy ismerősével, hogy kábítószert vegyen. Kapcsolatai révén utólagos fizetés mellett kb. 20 gramm speed néven forgalmazott kábítószert szerzett, melyből kb. 1 grammot azonnal el is fogyasztott.

A Nyíregyházi Járásbíróság 467 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte dr. P. E. vádlottat, valamint 4 évre eltiltotta a sportorvosi foglalkozás gyakorlásától.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 10-én tartott ülésen meghosszabbította két szlovák állampolgárságú férfi letartóztatását 2 hónappal – 2021. május 11-ig - embercsempészés bűntette miatt. A végzés nem végleges, az ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

2024. 07. 03.

Zöldhulladék tárolóban rejtette el áldozatát a vádlott. Korábban a két férfi üzlettársak voltak, majd 2017-től egyre több feszültség alakult ki köztük. Végül a vádlott 2018-ban, egy megbeszélés során végzett a sértettel. Emberölés bűntette miatt a Pest Vármegyei Főügyészség emelt vádat a terhelt ellen, míg a Budapest Környéki Törvényszék 2024. július 3-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

2011. augusztus 2-ról augusztus 3-ra virradó éjjel két férfi és egy nő együtt érkezett a sértett házához, hogy tőle akár erőszakkal is az értékeit elvegyék. A most 50 éves I. rendű vádlott és nővére, a II. rendű vádlott bementek a sértett házába, míg a III. rendű vádlott a ház előtt őrködött. A házban értékek után kutattak, azonban az erősen ittas állapotban lévő sértett észlelte a házban tartózkodókat, és rájuk szólt, hogy hagyják békén és segítségért kiáltott. A nő rászólt a sértettre, az öccse pedig egy alkalommal szájon ütötte. A II. rendű vádlott lefogta a sértettet, miközben az I.

2024. 02. 08.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. február 7. napján tartott tárgyaláson, lopás vétsége és csalás vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat, mint különös visszaesőt, távollétében 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint kötelezte a sértettek meg nem térült kárának megfizetésére. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a védő 3 munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

Kép

A 2018. január 1-jén hatályba lépett új perrendtartási kódex (új Pp.) gyökeres változásokat hozott a polgári eljárásjogban. A jogalkotói cél a professzionális pervitel előtérbe helyezése volt. A járásbírósági perekben, jogi képviselő nélkül eljáró felek részére számos rendelkezést tett egyszerűbbé, többek között a kötelezően használandó nyomtatványok bevezetésével. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája az ügyész előzetes letartóztatásra irányuló indítványát elutasítva, egy hónapra házi őrizetét rendelte el annak a gyanúsítottnak, aki a gyanúsítás szerint 2017. október 31-én kettőnél több ember halálát eredményező közúti balesetet okozott gondatlanul.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztés büntetését és a közügyektől eltiltását is 7-7 évre enyhítette. Az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a vádlott cselekményét.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt 2016. augusztus 26. napján vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 29. napjáig tart. 
 
A Miskolci Járásbíróság megszüntette a házi őrizetét és lakhelyelhagyási tilalmát rendelte el annak a volt pénzügyőr százados gyanúsítottnak, aki a gyanúsítás szerint hivatali helyzetével visszaélve egy folyamatban lévő nyomozás adataiból a megismerésre nem jogosultaknak információt szolgáltatott, illetve további hivatalos személyek megvesztegetését állítva információ-szerzésre ígéretet tett, s ezen működésével összefüggésben anyagi előnyt kért költségei fedezésére és azért, hogy a „srácoknak is tudjon valamit adni”.

Az ügydöntő határozat kihirdetéséig fenntartja a Szekszárdi Törvényszék annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki a vád szerint barátját olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett belehalt sérüléseibe. A bíróság a tárgyalás előkészítése során, iratok alapján hozta meg a végzését.

 

A Győr Járásbíróság az ügyész indítványnak helyt adva három hónappal meghosszabbította a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. 
 
A határozat indokolása szerint a kényszerintézkedés fenntartását megalapozó indokok változatlanul fennállnak.
 

Az elsőrendű vádlott (nő) a Zala vármegyei szociális és gyermekvédelmi feladatokat ellátó költségvetési szerv főosztályvezetője volt 2015 és 2020 között, míg a másodrendű vádlott (nő) az egyik irányítása alá tartozó szociális intézmény vezetője volt. Az elsőrendű vádlott feladatai közé tartozott mások mellett a beszerzések lebonyolítása is.