Részletes keresés

2024. 03. 28.

A Miskolci Járásbíróság kényszerintézkedést rendelt el három férfival szemben, akiket közösség tagja elleni erőszak bűntettével gyanúsítanak.

A nyomozás adatai szerint a három gyanúsított és legalább 50-100 fő közötti tömegből álló csoportosulásuk 2024. február 24. napján 17 óra után a miskolci DVTK Stadionban megrendezett DVTK - Fehérvár FC NB1-es labdarúgó mérkőzés lefújását követően előre kitervelten, a rendőrök által kísért, gépjárműveikkel konvojban távozó vendégszurkolók felé támadólag indultak meg. Nagy részük fogvédőt és – az azonosításuk megnehezítése céljából – kámzsát, símaszkot és kapucnis pulóvert viselt. A gyanúsítottak és az ismeretlen elkövetők a székesfehérvári szurkolókkal szemben – szurkolói hovatartozásuk miatt – sértő és erőszakos rigmusokat kiabáltak. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 95 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Év
2016
Közlöny
Fájl

A Pesti Központi Kerületi Bíróság két év – két évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy férfit, akit többek között különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének kísérletével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádol az ügyészség.

A Pécsi Törvényszék 2023. május 30-án a vádlott férfit emberölés bűntettének kísérlete és magánlaksértés bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
A bíróság a szabadságvesztés büntetésbe beszámítani rendelte a vádlott által előzetes fogvatartásban eltöltött időt, rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelekről és a felmerült bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a vádlottat.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 5-én kihirdetett ítéletében elutasította a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állammal szembeni keresetét, amelyben az általa alkalmazott egyes általános szerződési feltételek érvényességének megállapítását kérte.
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság Szabálysértési Csoportja 2014. május 28-án megszüntette a szabálysértési eljárást Mesterházy Attilával szemben, mivel nem követte el az Országgyűlés nemzetbiztonsággal foglalkozó állandó bizottsága ténymegállapító tevékenységének akadályozása szabálysértését. 
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. május 23-án megtartott nyilvános előkészítő ülésén hirdetett ítéletet L. B. vádlott ügyében, akit emberölés bűntettének kísérlete és folytatólagosan elkövetett garázdaság bűntettében mondott ki bűnösnek.  Ezért őt a bíróság – halmazati büntetésül – 2 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélt és 2 évre eltiltott a közügyek gyakorlásától. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság Budapesten 2016. július 17-én megtartott nem nyilvános ülésen egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két gyanúsítottat, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt a BRFK Nyomozó Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya folytat nyomozást.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 410 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

A Tapolcai Járásbíróság büntetővégzésével zaklatás vétsége miatt 90.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta a 21 éves Bács-Kiskun vármegyei férfit. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2023. június 26-án félelemkeltés céljából személy elleni erőszakos cselekménnyel történő fenyegető kijelentést tett a női sértett felé. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság az iratok alapján büntetővégzést hozzon.

A Pécsi Járásbíróság 2018. december 15-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását fegyveresen elkövetett rablás bűntette alapos gyanúja miatt egy hónapra.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 97 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
A Zalaegerszegi Törvényszék ezúton tájékoztatja a sajtó képviselőit, hogy – ítélőtáblai kijelölés folytán – I. fokon folytatólagosan tárgyalja az ún. „Zsolnay-ügyeket” 2016. szeptember 1-jén, csütörtökön 12:30, illetve 14:30 órakor.
 
A tárgyalások helye a 117. sz tárgyalóterem.  
 
A Szolnoki Törvényszék P. Cs. vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében, ezért őt egy év két hónapi, végrehajtásában három évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
 

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint 2018 áprilisában egy felmosó nyelével testszerte ütlegelte néhai férjét.

A törvényszék által megállapított tények szerint a vádlott már hosszabb ideje erőszakos magatartást tanúsított a sértettel szemben. A szomszédok rendszeresen hallottak hangoskodást, szidalmazást, illetve több alkalommal láttak sérüléseket is a férfi testén.

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételeket tartalmazó fogyasztói kölcsönszerződés a felperes által támadott feltételek tisztességtelensége folytán a maga egészében semmis.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 36 éves és egy 42 éves algériai férfi letartóztatását, akiket embercsempészéssel, valamint az előbbit kábítószerbirtoklással, míg utóbbit közokirat-hamisítással is gyanúsítanak. 

A Miskolci Törvényszék a mai napon ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki haragjától felindulva többször megszúrta édesapját 2018 decemberében egy borsodi településen. 

A Pécsi Törvényszék 2017. szeptember 13-án B. P. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 5 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés büntetésbe a vádlott által előzetes fogva tartásban töltött időt beszámította és kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. A terhelt a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.