Részletes keresés

A H. L. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 14.B.149/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. szeptember 11-én 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a II. emelet 58. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. szeptember 10-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. szeptember 10-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
 

2025. 01. 15.

A másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét és új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot a dunai hajókatasztrófa miatt indult büntetőeljárásban. A terhelt bűnügyi felügyeletét a törvényszék továbbra is fenntartotta a megismételt eljárásra utasított bíróságnak a megismételt eljárásban a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, vagy – fellebbezés esetén – az ítélőtáblának a bűnügyi felügyelet tárgyában hozott döntéséig. A bűnügyi felügyelet magatartási szabályait továbbra is a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 138 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2020
Kép

Tájékoztatjuk a Tisztelt Kollégákat, hogy egy magát legtöbbször Tóth Ferencnek vagy Tóth Dénesnek nevező személy 2019 májusa óta telefonon keres meg embereket, magát törvényszéki  (fővárosi bírósági) végrehajtónak kiadva.

Kép

Elkezdődött a nyári szünet. Sok gyermek számára ez az év legjobban várt időszaka, azonban akadnak olyanok is, akiknél más a helyzet. Ha ugyanis az elvált szülők között nem zökkenőmentes a kapcsolattartás gyakorlása, akkor a konfliktus teljesen rányomhatja a bélyegét a csemete vakációjára. Rovatunkban most ezt a témakört járjuk körül dr. Csorba Petra, a Kecskeméti Járásbíróság bírája segítségével.

Kép

Javában dübörög a nyári szünet. Sok diák nem csak pihenéssel, hanem munkával is tölti ezeket a heteket. Jogi szempontból azonban számos olyan dolog felvetődik, amire érdemes figyelni.

Az R. Z. és társai ellen költségvetési csalás bűntette miatt folyamatban lévő 41.B.149/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. április 9-én 09.00 órakor a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tart.

A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék (1027 Budapest, Fő u. 70-78.) III. számú tárgyalóterem.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. április 8-án 09.00 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 8-án 16.00 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

2024. 04. 12.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. április 11-én tanácsülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki autójával üldözőbe vette volt barátnőjét Debrecenben, ezzel veszélyeztetve a közúti közlekedést.

2024. 06. 17.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2024. június 13-án tartott előkészítő ülésén hozott nem jogerős ítéletet annak a férfinek az ügyében, aki egy telekommunikációs cég alkalmazottjaként szabályellenesen szolgáltatta ki az ügyfelek adatait.

Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Kép

Egy évre kapott megbízást a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetésére az Országos Bírósági Hivatal elnökétől dr. Szabó Judit. A kollégiumvezető a hagyományokat és az újításokat szeretné ötvözni, a meglévő szakmai műhelyben rejlő potenciálra építve. Az első kollégiumi ülésre már belépése első napján sor került. 

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH), a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt (MNV. Zrt)., valamint a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK Zrt.) együttműködési megállapodást írt alá a Budapest Környéki Törvényszék „M3 Business Center” irodaházban történő elhelyezésével összefüggő beruházási feladatok közös koordinálása, megvalósítása érdekében.

2024. április 25-én tartotta éves összbírói értekezletét a Veszprémi Törvényszék, amelyen Veszprém vármegye bíróságainak bírái, bírósági titkárai és fogalmazói mellett részt vett a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal főosztályvezetője, a Győri Ítélőtábla elnöke, valamint az Országos Bírói Tanács képviselői is.

Az értekezletet megelőzően sajtótájékoztatóra került sor, melyen az Országos Bírósági Hivatal főosztályvezetője és a Veszprémi Törvényszék elnöke tájékoztatták a sajtó képviselőit a tavalyi év ügyforgalmi adatairól, a kiemelt jelentőségű eseményekről és projektekről, valamint a jövőbeni célokról.

Dr. Némethné dr. Szent-Gály Edit, a Veszprémi Törvényszék elnöke az előző évet a „a múlt és a jövő összekapcsolódása évének” nevezte. Beszámolójában kiemelte a Veszprémi Törvényszék működésének és munkájának legfontosabb szempontjait. Kitért a bírói erőforrásokra, az időszerű és hatékony ítélkezés fontosságára, az ügyforgalom alakulására. Beszélt többek között az egyes ítélkezési területek jellemzőiről is, valamint kiemelte a múlt értékeinek fontosságát, az ahhoz kapcsolódó, már megvalósított projekteket, valamint a múlt elengedhetetlen szerepét a jövő alakításában. Hangsúlyozta a jelen és a közeljövő kihívásait is, illetve összefoglalta az elmúlt tizenkét év legfontosabb feladatait, eredményeit, mérföldköveit.

Dr. Szilágyi István, a Veszprémi Törvényszék bírája beszámolt a bírói tanács 2023-ban végzett munkájáról, kiemelve a felmerült feladatokat, a döntéshozatali folyamatokat, külön szót emelve a bírói pályázatokról és kinevezésekről.

Dr. Széplaki László, a Győri Ítélőtábla elnöke elismerően nyilatkozott Veszprém vármegye bíróságainak elmúlt évi teljesítményéről, kiemelte, hogy a büntető ügyszakban Veszprém vármegye vonatkozásában a legmagasabb a helybenhagyási arány. Hangsúlyozta az együttműködés fontosságát, ami kiválóan meg is valósul a törvényszék és az ítélőtábla között.

Dr. Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke az OBT szerepéről, a közelmúltban bekövetkezett szervezeti, működésbeli változásokról, a bírákkal és más szervekkel való kapcsolat fontosságáról beszélt, majd dr. Kovács Gergellyel, az OBT tagjával közösen elismerő okleveleket adtak át a 15, 25, valamint 35 éve kiváló szolgálatot teljesítő bíráknak.

Dr. Csorba Zsolt Ödön, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) főosztályvezetője a törvényszék által elért eredményeket méltatva hangsúlyozta az ügyek minél gyorsabb és minél magasabb szintű elintézését. Beszélt arról, hogy a vármegye tekintetében a döntések több, mint 90%-ában nem élnek a felek jogorvoslattal, ami kiemelkedő, és elismerését fejezte ki a bírák felé.

Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke kiemelte a múlt emlékezetes pillanatait, veszprémi látogatásait, kitért a jövő kihívásaira, feladataira is és megköszönte a veszprémi bírák munkáját.

Veszprém, 2024. április 29.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

2024. 04. 29.

A Fővárosi Törvényszék társtettesként, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélt két férfit. Előbbire emellett 6 év közügyektől eltiltást, az utóbbira – aki külföldi állampolgár – pedig Magyarország területéről 6 évre szóló kitiltást szabott ki.

2025. 04. 03.

A Fővárosi Törvényszék 2025. április 3-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit mint többszörös visszaesőt nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, egy nőt pedig emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás bűntettével vádolnak.