Részletes keresés

Bűnösnek találta a Debreceni Járásbíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében és közokirattal visszaélés vétségében azt a két algériai fiatalt, akik 2013 májusában raboltak ki két lányt Debrecenben. A támadókat a Sámsoni úti befogadó állomás felé menekülve fogták el a rendőrök.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, mint felperes a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata I. rendű és a Magyar Katolikus Egyház Hajdúdorogi Egyházmegyéje II. rendű alperesekkel szemben az egyenlő bánásmód követelményének megsértése, az önkormányzat és az egyházmegye között 2011. május 31-én létrejött együttműködési megállapodás és támogatási szerződés érvénytelenségének megállapítása, valamint a 2011.

„Valószínűleg maguktól gyulladtak meg az autóülések. Lehet, hogy a cigarettacsikk, amit arra pöcköltem okozta a tüzet vagy az oda tett akkumulátor rövidzárlata” – hangzott el a minap az I. rendű vádlottól egy, a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatti tárgyaláson.  Állítása szerint ő nem folytatott soha bontási tevékenységet, az autókat, melyeket a rendőri intézkedéskor lakóháza udvarán találtak, meg akarta szerelni, a többi felhalmozott autóalkatrészt pedig gyűjtötte, találta, illetve kapta. Barátja, a II. r.

Jogerősen börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék 2014. március 7-én egy autó csalárd hitelügyletében, illetve autóvételben részt vevő zalai férfit.
 
Az I. r. vádlott 2008 szeptemberében azzal kereste fel a II. r. vádlottat, hogy szeretne autót venni, ám ő nem kap hitelt. Kérte a II. r. vádlott segítségét azzal, hogy saját nevére megveszi az autót. Mint mondta, a részletekkel „nem lesz gond”, azokat majd ő fizeti.

Tisztelt Szerkesztők!
 
 
A Szegedi Törvényszék 2013. október 22. napján kezdi meg a „Hummeres-gázoló” néven ismertté vált büntetőügy tárgyalását, amelyre négy tárgyalási határnapot tűzött, ezek: 2013. október 22., (kedd); október 24., (csütörtök); október 29., (kedd); október 31., (csütörtök).
 

A bíróság jogerős elsőfokú döntést hozott a győri egyetemi tanár sérelmére két egyetemi  hallgató által elkövetett becsületsértés vétsége ügyében.

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2013. november 11-12-13-14-15. napjának 09:30 órájára tűzte ki R.S. és társai ellen garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben a nyilvános ülést.

A nyilvános ülés helye: Szombathelyi Törvényszék, Szombathely, Szily János u. 7. fszt. 10. számú tárgyalóterem.  

Sajtórészvétel csak regisztrációval!

A Szegedi Járásbíróság tegnap jogerős ítéletet hozott F.-né Sz. Á. vádlott büntetőügyében. A bíróság a vádlottat könnyű testi sértés vétségének kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért  egy évre próbára bocsátotta.

A Tatabányai Járásbíróság 2014. 03. 26-án harminc napra elrendelte O.J.I. gyanúsított előzetes letartóztatását az ellene közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt az Esztergomi Rendőrkapitányságon folyamatban lévő eljárásban. Az előzetes letartóztatás elrendelésének indoka a bűnismétlés veszélye és a bizonyítási eljárás sikerének veszélyeztetése.

Tatabánya, 2014. március 27.

A Tatabányai Törvényszék  Sajtóosztálya

A nyíregyházi járásbíróság tegnap gyorsított eljárásban szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt jogerősen, mint többszörös visszaesőt hat hónap börtönbüntetésre ítélte Cs. R. vádlottat, aki 2014. április 12. napján hajnali 1 és 2 óra közötti időpontban egy nagyhalászi körbekerített, lakatlan ingatlanból, a ház ajtajának befeszítését követően egy darab hűtőszekrényt tulajdonított el.

A Veszprémi Törvényszék 2014. május 15. napján kelt - nem jogerős - ítéletével L.L. vádlottat, mint erőszakos többszörös visszaesőt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint erőszakos közösülés bűntettének kísérlete miatt, halmazati büntetésül életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. szeptember 29-ig meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a megalapozott gyanú szerint 2016. áprilisában Ároktőn megerőszakolta az akkor 15 éves sértettet.
 
A Szegedi Járásbíróság szombaton nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 06. napjáig tart. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. augusztus 29-én gyorsított eljárásban jogerősen 1 év 4 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte L.I. vádlottat költségvetési csalás bűntette miatt.  A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

 
A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa érdemben helybenhagyta a Szegedi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben a vádlottat közúti baleset okozásának vétsége miatt 2 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 4 év közúti járművezetéstől  eltiltásra ítélte.
 
A Miskolci Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 7 év fegyházbüntetésre ítélte azt a fiatal férfit, aki egy születésnapi rendezvényen késsel támadt ismerősére. 
 
Pályázási határidő

A Székesfehérvári Törvényszék elnöke 
pályázatot hirdet

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa a mai napon jogerős ítéletet hozott B. R. vádlottal szemben  fogolyszökés bűntette miatt. A törvényszék a korábban elsőfokon kiszabott 2 év 2 hónap börtönbüntetést és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést 1 év 7 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre enyhítette.
 

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül 1 évre próbára bocsátotta (ami a büntetés kiszabásának elhalasztását jelenti) azt a 38 éves kecskeméti férfit, akivel szemben gyógyszerhamisítás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A bíróság megállapította, hogy a vádlott ismeretlen helyről 14 doboz olyan gyógyszert szerzett meg, ami Magyarországon nem engedélyezett. Ezeket 2019. január 15. napján egy zárt kartondobozban megőrzésre átadta egy ismerősének, aki nem tudott a doboz tartalmáról. A rendőrség a gyógyszereket házkutatás során foglalta le.

A Szombathelyi Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, ezért 10 hónap -végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre és 3 év a bontási tevékenységet magába foglaló építőipari kivitelezési foglalkozás gyakorlásától való eltiltásra ítélte.